A Petőfi Irodalmi Múzeumban tettünk látogatást e hétvégén. Döbbenten álltunk a Petőfi relikviák mögött, a falra írt életrajzi összefoglalók láttán. A magyar rövidített életrajz pár soros angol nyelvű összefoglalója nem pusztán helyesírási hibáktól hemzseg, de félrefordításokat és történelmi tények kifordítását egyaránt tartalmazza.
Hol volt még Szlovákia Petőfi idejében? Hogy lehet úgy fordítani, hogy „Slovak Kiskőrös,” mikor a történelmi tény pusztán annyi, hogy 1718-ban Nyitra, Nógrád, Hont vármegyékből evangélikus szlovákokat telepítettek be, akiket elmagyarosítottak?
Szlovákia története 1918-ban kezdődik, akkor sem önálló államként, csak a frissen megalakult csehszlovák állam létrejöttének időpontja ez, amelynek határait az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződésekben rögzítették. Az új állam több tartományból állt, melyek közül kettő, Szlovákia (Slovensko) és Kárpátaljai Oroszország (Podkarpatská Rus) az egykori Magyarország területéből szakították ki, ennek megfelelően déli határuk Magyarországnak a trianoni békeszerződésben meghatározott északi határvonala lett.
A fordítás viszont nem tér ki e lényegi különbségre, hanem amolyan EU-konform módon összemossa a történelmi tényeket, ráadásul teszi mindezt középfokot talán megütő angol nyelvi szinten.
Hát ennyire nem jelent semmit már Petőfi öröksége? Vagy létezik, hogy az elmúlt 10 évben még sem angol tanár, sem nyelveket beszélő ember nem tette be lábát e múzeumba és nem vette észre ezeket az égbekiáltó hibákat? Vagy csak egyszerűen ez nem politikai érdek?
Nyilvánvaló a liberális budapesti városvezetésnek nem volt érdeke igényes fordítói munkát megfizetni, de mi a helyzet a nemzeti kormánnyal? Mit gondol rólunk egy olyan külföldi, aki azt tudja, hogy Petőfi Sándor a magyar szabadságharc jeles alakja, egyik legelismertebb magyar költőnk, utána meg azzal szembesül, hogy mi magyarok saját történelmi költőinket köpjük szembe, saját kultúránkat értéktelenítjük el. Ezért hogyhogy nem lázad az irodalmi elit?