A Független Színház roma alkotók monodrámáit adta ki. A világ első roma drámakötetét 2019. március 27-én Budapesten mutatták be a Rákóczi téri csarnokban. A megjelenést szerteágazó gyűjtőmunka, alapos kiválasztási folyamat előzte meg. A már kétszer megrendezett Roma hősök – Nemzetközi Roma Storytelling Fesztiválon lettek bemutatva a Stúdió K-ban ezek az előadások.
Magyar, román, szerb, ír, angol. Mind az öt roma szerző saját élményeiről számol be, néhol fanyar humorral de mindenképpen őszintén. A világirodalom történelmi szempontjából is jelentős kezdeményezés (talán egyszer majd korszakalkotó kötetként számon tartott olvasmány) méltán lehetne Magyarország büszkesége, de a kötet létrejöttét támogató szervezetek között nem találok semmilyen államilag támogatott intézményt vagy kulturális szervezetet. (Támogatók: Badur Alapítvány, Goethe intézet, Flamand kormány Magyarországi Delegációja)
Ez a világ első roma alkotók monodrámáit bemutató olyan gyűjteménye, ami betekintést nyújt a cigány közösségek életébe és lebontja a falakat az eddig ismeretlen társadalmi egyenlőtlenségekről. Az előítéletek mindig az ismeretlentől való félelmekből fakadnak. Bár sosem voltam ír traveller, vagy eladósorban járó román cigánylány, az őszinte sorok között sokszor magamra ismerek. Ez a színház csodája. A jó színházé. Az olyané, amelyben azonosulni tudunk a szereplőkkel.
A képen Illés Márton, programvezető.
Balogh Rodrigó, a Független Színház vezetője már az előszóban egyértelműsíti célját: „színházi kollégáink megtanuljanak egyetemes drámai hősként tekinteni cigány emberekre és végre európai emberekként ábrázoljanak minket.” Ez a cél világos és jogos. Az Európa-szerte méltatlanul ismeretlen roma színjátszás számos szerethető meglepést tartalmaz. Megfigyeltem, hogy a művekben sok az utalás a cigány népmesékre, melyek rendkívül fontosak a közösségek életében és meghatározó jelleggel bírnak egyes esetekben a személyiségek kialakulásában. A borítóra tekintve, akarva-akaratlanul az az érzésem támad, mintha egy tankönyvet tartanék a kezemben. Tetszik, hogy kortárs példameséket hallok bennük és nem pedig végtelen kesergéseket az elnyomó nemzetek ellen. A pozitív energiák körülölelik a fekete-lila vörösbetűs keményfedeles olvasmányt, az alkotók portréiről sugárzik az életszeretet és az élni akarás.
Vajon a hivatalos magyar nemzetiség-politika gyökeres megváltoztatása elképzelhető egy forradalommal felérő fordulat nélkül? Úgy gondolom, e kötet nemcsak a cigányság, hanem a magyarság nemzeti megújulását, társadalmi-kulturális fölemelkedését is segítheti. A történetek egytől-egyig embereket helyeznek narratívájuk középpontjába, ahol valójában másodlagos a származásuk. Az öt hős harca reményt adhat a kisebbségben élő magyarságnak határainkon túl is, akik hasonlóan megrázó élményekkel „gazdagodhattak” az elmúlt 100 év során, mint a cigányság.
Az első monodráma szerzőjét, a román Mihaela Dragant 4 éve ismerhette meg a budapesti közönség első magyarországi bemutatójakor, A (n)ő beszél előadása révén. Színpadon csak az ő előadását láttam, bevallom egy kicsit jobban tetszett élőben mint olvasva. Sokrétűen és nagy átéléssel játszik, láthatóan tunningolja őt, hogy saját kalandjairól beszél.
Mind az öt monodráma nehéz és rendkívül tömény olvasmány. A kötetben rajta kívül az angol Richard R. O Neill, a szerb Dijana Pavlovic, a magyar Farkas Franciska és Michael Collins ír szerző monodrámái találhatóak. Mindegyik írás után egyoldalas összegzést találunk a szerzők életéről fotóval.
Szénási Szilvia, UCCU Alapítvány elnöke
Farkas Franciska története megrázó és olvasmányos. Már a címe is ígéretes: Levél Brad Pittnek. Talán azért vagyok elfogult, mert szülővárosomban, Budapesten játszódik történetének cselekménye. A színésznő kendőzetlenül mesél életéről. Zavarba ejtően írja le humorral, tragikus csavarokkal fűszerezett zsákutcáit életének és mérhetetlen boldogsággal számol be öniróniával tévedéseiről.
Dijana Pavlovic Beszélj, életem című írása egy népirtás kísérletét mutatja be Svájcból, melynek a jenisek, a cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbsége az elszenvedői. Megdöbbentő micsoda gépezet végezte munkáját a csodaszép ország elhallgatott történelmében. Mit mondjak? A gyönyörű ország hegyvidéke számomra eddig is ismeretlen és megdöbbentő titkokat rejtegetett.
Michael Collins Kulturális kérdés vagy sem? írása árulkodik a legérettebb és legkiforrottabb stílusról. Családi története során megismerkedhetünk az ír travellerek mindennapjaival és kihívásaival. Stílusa alapján az az érzésem támad, hogy de jó lenne egyszer meginni egy fröccsöt a tábortűznél ezzel az emberrel! Kondi Viktória igényes és körültekintő fordítása is hozzájárul az olvasás élményéhez.
Richard O’Neill A legnehezebb szó című műve hozzájárult, hogy a skót egyház bocsánatot kérjen a skót travellerektől az évszázados üldöztetés miatt, és hogy Skóciában kisebbségként ismerjék el a travellereket.
Megjegyzendő, hogy a legnagyobb kínok közepén is humorral képesek beszélni a szerzők sorsukról. Ezzel oldják a tragédiát, és talán ez a legnagyobb tanításuk is. Fontos lenne, hogy a magyarországi és budapesti színházak ne csak sztereotípiákból építkező előadásokat játszanak „cigány témában,” hanem bátran nyúljanak e roma szerzők munkáihoz is. Az oktatásban, felzárkóztatási programokban, akár a Színművészeti Egyetemen is bátran használhatnák ezeket az igényesen megírt és szerkesztett műveket. Az még nem világos, hogy mik lesznek a társadalmi hatásai ezeknek az írásoknak Magyarországon, de egy valami biztos: általuk egy kicsit jobb hellyé vált Európa, reményt kapott sok roma és nem roma ember, és végül de nem utolsó sorban, egy kicsit büszkébb lett Magyarország is.