Mennyire etikus egy mentálisan sérült gyerekember mániáját politikai eszközként felhasználni? És hol tart a világ, ha ezzel a populista eszközzel milliókat lehet manipulálni?
„Ha tönkretesszük a természetet, magunkat is veszedelembe sodorjuk!” Ez Greta mára rendelt klíma-evangéliuma. A legfrissebb ENSZ-jelentés szerint ugyanis a Földön élő mintegy nyolcmillió állatfajból egymilliót fenyeget a kihalás veszélye. Ilyen mértékű pusztulás még soha nem volt, amióta világ a világ. Az ember mégsem látja benne saját felelősségét, és a média nem fordít rá elegendő figyelmet. Sem erre, sem Greta Thunberg környezetvédő aktivista mozgalmára. Legalábbis Greta szerint.
Holott, ha fellapozom a német újságokat, nem telik nap anélkül, hogy ne olvassak róla, családjáról, vagy a világvégével fenyegető klímaválságról. És így van ez mindenütt, legalábbis a haladó nyugati sajtó világában. Ha hét közben lohadna az érdeklődés, a jövőt féltő pénteki ifjúsági tüntik gondoskodnak a médiaérdeklődés utánpótlásáról. Olyannyira, hogy az áprilisi közvélemény-kutatási adatok szerint az éghajlatváltozás és a környezetvédelem kérdése lett a toptéma Németországban, megelőzve a bevándorlási politikát. Az európai parlamenti választások előtt ez nem elhanyagolható adat, főleg ha a részvételi hajlandóságot és a pártok támogatottságát is megnézzük. Ugyanis a klímavédelem élharcosai, a Zöldek népszerűsége töretlenül emelkedik, áprilisban 23 százalékkal már a második helyen álltak. Amióta a többi baloldali párt is beszállt a klímapánikolók sorába, őket is jobban preferálják a választók.
A rendszeres tüntetések aktivizálták az embereket, az előrejelzés szerint már a német lakosság fele mutat hajlandóságot a választási részvételre, szemben az öt évvel ezelőtti tényleges, 28 százalékos részvételi aránnyal. Azon, uniós polgárként, én is részt vettem, lakóhelyem szerint, Németországban választottam. A kampánynak akkoriban nem volt tétje. A pártcsaládok stabilak voltak, a célok látszólag hasonlók. Mindenki erős, versenyképes, szabad Európát ígért, amit el is hittünk, mert mi is azt akartunk.
A béke és a biztonság magától értetődőnek számított. Kihajtogattam a fülkében a nagy lepedőt, nézegettem a pártokat, és végül a rózsaszínű párducokra vagy a fogatlan vén tigrisekre adtam a voksom, nem emlékszem már pontosan.
A 2015-ös migrációs válság azonban megosztotta Európát. A mostani EP- választásoknak nagy a tétje. A megosztottság a nyugati felfogás szerint az Európa-párti és az Európaellenes erők között feszül. Mifelénk ezt bevándorláspárti és bevándorlásellenes erőknek nevezik. Már csak azért is, mert Európa keleti felében nem uralkodott még el az elvárt politikai korrektség, itt nevén nevezik a gyereket, még ha dehonesztáló is az a név. Nem akarunk illegális bevándorlókat, nem akarjuk a bajt ide, újra a szegénységet, mikor már egy kicsit jobban megy. Meg akarjuk őrizni visszakaparintott nemzeti identitásunkat. És nem akarjuk a visszaszerzett szuverenitást egy újabb internacionalizmus olvasztótengelyében feladni. Kelet-Európa ezért bevándorlásellenes és ezért kampányol a nemzetállamok Európája mellett. Ezért nincs támogatottsága a baloldaliságnak, még ha a környezetvédelem jelmezét ölti is magára. Itt marginális kampánytéma lehet csak a klímaválság, és nem az itt élők közömbössége, hanem a témát képviselő pártok hiteltelensége miatt.
A magukat Európa-pártinak nevező európai baloldaliak számára a bevándorlás támogatása nem lenne szerencsés témaválasztás.
A Willkommenskultur leáldozóban, a befogadás következményeit nyögik a befogadó országok. Az emberek többségét már nem lehet meggyőzni arról, hogy a migráció jót tesz nekik, és a befogadás pártolásával nagyszerű, humánus dolgot visznek véghez. Német felmérések szerint a lakosság kétharmada – finoman fogalmazva – úgy látja, hogy a „menekültek” magas száma túlságosan is megterheli a hatóságokat, ráadásul a németek és az újonnan érkezett külföldiek viszonya sokat romlott. A külföldi ebben a korrekt megfogalmazásban a migránsokat jelenti.
Egyre jobban látni, hogy tizenhat éves svéd Greta Thunberg magányos akciója remekül megszervezett nemzetközi baloldali, azaz bevándorláspárti EP-kampány. Kellett egy sokakat mozgósító témát találni, így került a középpontba az emberiséget veszélyeztető éghajlati katasztrófa. Mert abban mindenki egyetért, hogy védeni kell bolygónkat, hogy környezettudatosan kellene élni, hogy az éghajlatváltozás és az emberi felelőtlenség magunkra és utódaink jövőjére nézve milyen beláthatatlan következményekkel jár. De a megtalált kampánytémát jól kell eladni, ezért szükség volt egy hiteles pánikkeltőre, egy ártatlan gyermekkülsejű leányra, akit mentális betegsége miatt senki nem mer támadni. Kellett még egy jó jelmondat és egy megkérdőjelezhetetlen tömegbázis. „A jövőnkért tüntetünk” – skandálják a pénteki tanítást elbliccelő tizenévesek. És a szülők úgyis a gyermekeik mögé állnak.
Greta akciója augusztusban indult, decemberben került a nemzetközi porondra, január óta tüntetnek a diákok péntekenként Európa-szerte, egyre szervezettebben és egyre nagyobb létszámmal. Látszólag spontán. Az európai sajtó ma többet foglalkozik Gretával és a mozgalmával, mint például a migráció kérdésével. A PR része a család is, az operaénekes mama karrierjét feladva könyvet írt a famíliáról, Greta betegségének okairól, a színész papa önzetlenül menedzseli a lányát, mindent a gyerekért, hadd legyen boldog! A mamáról időközben kiderült, hogy családi tradícióként fanatikus klímaaktivista, aki ráadásul a svéd bevándorlás- és menekültügy nagy támogatója is. Már csak azt kérdezném: mennyire etikus egy mentálisan sérült, Asperger-kóros gyerekember mániáját politikai eszközként felhasználni? És hol tart a világ, ha ezzel a populista eszközzel tisztességtelen módon milliókat lehet manipulálni?
A kampányfinisben ideje lenne felismerni, hol és hogyan előz be az európai baloldal. Amelynek vezetői már arról álmodoznak, miként állítsák majd ügyük mellé az új Európai Parlamentbe bekerülő jobboldali „populista” képviselőket.
Rab Irén
Forrás: Magyar Hírlap