A szeretetparancsban megfogalmazódik, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. De a másikat csak akkor tudom jól szeretni, ha rendben vagyok magammal. Ez a készületi idő ebben is segít. Rákészülök az ünnepre és ugyanakkor figyelek magamra is.
Adventtel kapcsolatban talán az első, ami eszünkbe jut, legalábbis vallásos körökben, hogy ez a várakozás ideje.
Igen. A „várakozás” szó szokott leginkább előtérbe kerülni. Maga a szó a latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami Úrjövetet jelent. Ha a várakozás felől közelítjük meg az adventet, akkor én három féle várakozást szoktam megkülönböztetni.
Az első, a klasszikus, a választott nép várakozása a Messiás eljövetelére. Ez jelenik meg a liturgiában is. Ezzel kapcsolatban legtöbbször Izajás prófétát idézik, aki az eljövendő Messiásról beszél. Ennek a várakozásnak a beteljesülése a karácsony ünnepe, a születés ünneplése.
A második, a Jézus második eljövetelére való várakozás. A keresztény gondolkodás úgy tartja, hogy Jézus az idők végén eljön majd. Azt, hogy ez mikor következik be, nem tudjuk, de a kereszténység ebben a szüntelen várakozásban él. Nagyon érdekes, hogy azok, akik közel voltak még Jézus halálához és feltámadásához még egészen közelinek várták Jézus második eljövetelét. Az első tesszaloniki levél beszél arról, hogy amikor majd az Úr eljön, akkor azok, akik halottak voltak föltámadnak, mi pedig, akik még akkor élünk, átváltozunk. Aztán, ahogy nem következett be az eljövetel az ő életükben, úgy tolódott ez ki egyre inkább gondolatban, ma pedig a hitvallásba azt valljuk, hogy egyszer majd eljön. Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, bármikor bekövetkezhet. Az is egy keresztény lelkiségi gondolat, hogy úgy élj, hogy bármikor jöjjön is Úr, legyél készen a Vele való találkozásra – akár ebben a pillanatban is…
A harmadik gondolat, amit ritkán szoktunk kiemelni, pedig szintén lényeges, a mi saját személyes adventünk. Én is haladok előre az életemben, haladok előre az időben. Folyamatosan a halál felé tartok. Az is egyfajta advent, hogy közeledik az Istennel való találkozásom ideje, bár azt nem tudom, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Akár az egyes napjaimat is megélhetem az adventi gondolat mentén. Amikor rácsodálkozom arra, hogy ott az Isten az életemben, az is egyfajta karácsony ünneplés. Itt van az Isten, velünk van az Isten. Ez mind benne lehet a várakozásban.
Egyfajta találkozási lehetőséget nyújtanak a hajnali roráté szentmisék is, amik szerves részét képezik az adventi időszaknak.
Igen. Az adventi időszak gyakorlatilag éppen úgy épül fel az egyházi évben, mint a nagyböjti időszak. A várakozás, vagy talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy a készület van a fókuszban. A nagyböjt a Húsvétra való lelki rákészülés, ráhangolódás időszaka. Nagyon erősen jelen van benne az önmegtartóztatás. Megtagadok magamtól valamit, hogy jobban az Istenre, a szeretetcselekedetekre figyelhessek, hogy amikor majd eljön a Húsvét, akkor a pici meghalásaimból föltámadjak. Amikor megtagadok valamit magamtól, akkor az egyfajta meghalás. Meghalok annak, ami nekem jó. A Húsvétban pedig benne van a feltámadás és az élet. Tulajdonképpen az advent is egy ilyen böjti időszak. Itt is megtartóztatok magamtól valamit és egy kicsit jobban odafigyelek a kapcsolataimra: az istenkapcsolatomra, az emberekkel való kapcsolatomra, és az önmagammal való kapcsolatomra. Jó lehetőség ez a böjti időszak arra, hogy egy kicsit visszább fogjam magam, hogy amikor majd eljön a karácsony ünneplése, amikor eljön a fény, a születés, és az élet ünneplése, akkor tényleg bele tudjak érkezni. Meg tudjak érkezni a szülinapi partiba. Mert a karácsony gyakorlatilag egy szülinapi parti…
Ilyen formán mondhatjuk, hogy a roráté egy igen erős böjti cselekedet, hiszen megtagadom magamtól az alvást. Ez egy szeretetcselekedet, hogy találkozhassak Vele. Ennek a virrasztásnak, a készülődésnek a kifejeződése. Eléje megyek, mert találkozni akarok Vele.
Az adventi koszorú készítése a négy gyertyával ma már széles körben divat. De mi a jelentősége, a háttérben meghúzódó szimbolikája?
Tradicionálisan három lila gyertya és egy rózsaszín van a koszorún. A hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyája. De ez igazából csak egy jámbor gondolat hozzá, valójában nem erről szól. A lila és a rózsaszín a liturgiából jövő színek. A lila, mint a bűnbánat, a böjt, a készület, a megtérés színe, a rózsaszín pedig az örömé. De most már pont a divat miatt ezer féle színű gyertyát használnak. Találkoztam már szőrmével borított adventi koszorúval is.
Nekünk, keresztényeknek az is a felelősségünk, hogy fel tudunk-e mutatni olyan értékeket és erőt az adventben vagy a karácsonyban, amik a hétköznapok embere számára is értéket jelentenek. De ehhez elengedhetetlen, hogy elgondolkozzak azon, hogy nekem mit jelentenek ezek a fogalmak.
Az advent sokak számára már csak a bevásárlási láz időszaka és emiatt nagyon sokan megcsömörlenek tőle. Gyakran hallom, hogy „én már nem akarom ezt a karácsonyt ünnepelni, nekem elegem van ebből a sürgés forgásból, a sütésből és elmegyek wellnesselni, ahol egy kicsit legalább lehet lazítani!”. Így tűnnek el, üresednek ki vagy alakulnak át az ünnepeink.
Mitől ünnep az ünnep? Nyilván nem attól, hogy ajándékhalmokkal körbebástyázva odaülünk a fa alá.
Mint ahogy a kötelező vacsoráktól sem. Talán a belső ráhangolódástól. A készületi idő tud segíteni abban, hogy belsőleg rá tudjak hangolódni az ünnepre, már ha van erre igényem. Nekem az ünnep az, ha kilépek a hétköznapok pörgéséből. Ezért el tudom képzelni azt is, – bár lehet, hogy ez csak illúzió –hogy a wellness karácsony is tud ünnep lenni, mert kiléptet a hétköznapokból. De ez csak féligazság, mert csak akkor van így, hogyha a wellness karácsonyban jobban oda tudok figyelni azokra, akik körülöttem vannak. Akkor ünneppé tud válni. De ha arról szól, hogy csak magammal törődök és mindenki hagyjon békén, nincs közöm a többiekhez, akkor egy hosszúhétvégéről van csak szó és nem többről, ami nem ünnep, csak kilépés a hétköznapokból.
Ehhez a belső ráhangolódáshoz viszont talán elengedhetetlen egy kis csend, hogy magunkra is figyelhessünk, amit viszont nehezen találunk meg a lázas ünnepi nyüzsgésben.
Azt gondolom, hogy a wellnessezés is egy erre adott válasz tulajdonképpen. Arról hogy én nem akarom csinálni ezt az egészet. Hagyjanak békén egy kicsit. Adventnek az önmagamra való figyelésről is szólnia kell. Azon túl, hogy elkezdek a másikra figyelni, hogy mi az, aminek örülne, hogy hogyan tudnám kifejezni azt, hogy szeretem őt, magamra is figyelnem kell. Fel kell tennem a kérdést, hogy én tudok-e időt szakítani magamra akár böjtben vagy rorátéban? Odafigyelek-e arra, hogy meglegyen a saját belső növekedésem is? Akkor tudok ott lenni a szeretetkapcsolatomban, ha én magam is rendben vagyok a szeretetben, a szeretésben.
Úgy is tekinthetünk adventre, mint egy lelki tréningre, ami speciálisan is ráirányítja a figyelmemet a szeretetre. Keresztény emberként az istenszeretet van a fókuszban. Az, hogy az Isten annyira szereti az embert, hogy Ő maga is emberré lesz, azért hogy az ember nyelvén tudjon Magáról beszélni és megértetni azt, hogy mit jelent szeretni. A szeretetparancsban megfogalmazódik, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. De a másikat csak akkor tudom jól szeretni, ha rendben vagyok magammal. Ez a készületi idő ebben is segít. Rákészülök az ünnepre és ugyanakkor figyelek magamra is. A böjtben benne van az, hogy figyelek magamra. A rorátéban benne van, hogy erőt veszek magamon és ezzel valamelyest a saját kezemben tartom önmagamat és rálátok arra, hogy mik a gyengeségeim. A böjtben való elbotlások segíthetnek abban, hogy meglássam magamban azt, hogy miben kell fejlődnöm ahhoz, hogy jól tudjak létezni, szeretni, benne lenni a kapcsolataimban.
Advent első vasárnapján meggyújtottuk a koszorún az első gyertyát. Elkezdődött valami. Ez az első lépés. Ha nincs meg ez az első lépés, akkor nem történik semmi, csak a hiábavaló várakozás van, hogy „jaj, de jó lenne, ha világosabb lenne, vagy ez-vagy-az megtörténne!”
Tudnál mondani egy gyakorlati példát arra, hogy mit tehetünk első lépésként?
Például elkezdhetem tudatosan figyelni és észrevenni az apró szeretetjeleket, amik ott vannak a mindennapjainkban. Lehet, hogy csak picike dolgok – gyertyalángnyiak csupán –, de ott vannak. Amikor pedig meglátom őket a saját életemben, akkor elkezdenek átformálni. A szeretetben élő ember örömében élhetek.
Megtehetem, hogy este, mikor vége van a napomnak, akkor visszanézek és megkeresem, hogy ma miben voltam megajándékozott. Hívő emberként azt mondom, hogy ezek Isten szeretetének a jelei. Nem hívőkén pedig mondhatom, hogy ezek azok, amik jó, hogy megtörténtek ma velem. Szerintem ez az első lépés, mert akkor minden napomban ott van a megajándékozottság érzése. Ez pedig egy erő-, öröm-, és életforrás tud lenni számomra.
Szerencsés Dorka
Az illusztrációk Pesti Ráhel alkotásai.