Olvasom az osztrák Die Presse-ben, hogy egy tanárnő könyvet írt tanári tapasztalatairól. Semmi meglepő nem lenne ebben, ha a könyv nem arról szólna, hogy a konzervatív, fundamentalista iszlám hogyan teszi tönkre az osztrák iskolákat. A szerző, Susanne Wiesinger a SPÖ baloldali szárnyához közel álló személy, amit ír, azt a baloldalnak is el kellene fogadnia. Pártja most mégis hevesen kritizálja, és szemére veti, hogy megszegte a tanárokra kirótt nem hivatalos titoktartási kötelezettséget. Ő viszont azt mondja, olyan akut problémákról van szó, amit nem lehet tovább elhallgatni, és a szőnyeg alá söpörni.
A statisztika szerint a bécsi általános iskolák 71000 tanulójának 28%-a muszlim, 31 % római-katolikus, 17% vallás nélküli. Ez 2017-es adat. Az „új középiskolákban” tanuló mintegy 30000 diák 40 %-át teszik ki a muszlimok, a katolikusok aránya itt még kevesebb, 25 %. Az új középiskolák az integrációs iskolák. Ilyenben tanít 25 éve Bécs híres-hírhedt Favoriten kerületében Susanne Wiesinger is. Amit leír nem légből kapott, nem politikai indíttatású, hanem tapasztalatokon nyugszik.
Hogyan változtatja meg az iszlám az iskolákat? Egyszerűen, mondhatnánk, úgy, mint az európai társadalmakat. Beviszi a kultúráját, elvárja, hogy tolerálják, de ő nem tolerál, végül a saját képére, normáira kényszeríti a környezetét. A hagyományos tanterv ezekben az iskolákban gyakorlatilag megszűnt, az iszlám parancsot és tiltást figyelembe véve, a gyenge német nyelvtudáshoz igazodva kell a tanárnak tanítania. A hagyományos iskolai olvasmányokat a tanulók gyenge nyelvtudásához és az iszlám-filterhez igazodva át kell alakítani. Olyan tartalmakat, ami a muszlim szemszögéből „haram”, nem szabad olvastatni. Ha például az olvasmány egyik leány mellékszereplőjének fiúbarátja van, már elegendő indok, hogy a tiltott listára kerüljön. A muszlim diákok szerint egyébként is minden, amit tudni kell, az benne van a Koránban, ezt jól fejükbe verik a mecsetek közösségében. Néhány iskolában ma alacsonyabb a színvonal, mint valaha a kisegítő iskolákban volt.
Ebből a közegből nincs kiugrási lehetőség, mert az agresszív muszlim diákok molesztálják társaikat. A lányokat, ha nem viselnek fejkendőt, ha európai viseletben mennek az iskolába, ha a tornaórán szemérmetlen ruhában (azaz normális sportdresszben) vesznek részt. A muszlim lányok többsége nem érti, miért akarja az iskola őket a fejkendő viselés alól felszabadítani. Egy 14 éves afgán társnőjük meggyilkolását rendben valónak találták „Ha egy kereszténnyel házasodnék, a családomnak meg kellene ölnie engem. Ez teljesen jogos” – vallják. A nem muszlim lányok is igyekeznek megfelelni ennek a diktatúrának, mert a tanár sem védhet meg minden lányt, hiszen önmagát is alig tudja védeni. A fiatal tanárnők férjezettnek mondják magukat, csak azért, hogy elkerüljék muszlim diákjaik megvetését.
A vegyes összetételű iskolák etnikai konfliktusokat hordoznak. A többségben levő törökök az iskolát a romák és a kurdok elleni vadászterületnek tartják, a csecsenek az afgánokat bántalmazzák, olykor meg csak egyszerű erőfitogtatásból terrorizálják társaikat. A balkáni háború idején még lehetett a gyerekekkel etnikai konfliktusokról beszélni, ma ez már szinte teljesen lehetetlen.
Ehhez hasonló történeteket olvashat az ember Susanne Wiesinger könyvében. És persze számokat, adatokat, tényeket. Tehetetlenek vagyunk, mondja keserűen. Mert az oktatási hivatal nem akar tudomást venni arról, ami az iskolákon belül történik, elbagatellizálják, szórványos jelenségként értékelik. „Olyan kultúrharc az iskolában, amiről Wiesinger ír, nem létezik – mondja az illetékes tanügyi inspektor. Vannak problémák, de évek óta dolgozunk a megoldáson.
Hivatali íróasztala mellől csak jobban tudja az inspektor. (Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés, hogy az illetékes elvtárs látott-e valaha belülről iskolát és gyereket?)
Susanne Wiesinger: Kulturkampf im Klassenzimmer. Wie der Islam die Schule verändert. Bericht einer Lehrerin. Kindle Edition, 2018
{jcomments on}