Tegnap – április 8-án – ünnepeltük az Isteni Irgalmasság vasárnapját. Ezt az ünnepet Szent II. János Pál Pápa vezette be Húsvét második vasárnapjára, figyelembe véve a lengyel Szent Fausztina nővér látomását, melyben Jézus ezt a vasárnapot jelölte meg, hogy az isteni irgalmasság ünnepe legyen.
Ferenc pápa is sokat beszél az irgalmasság fontosságáról és 2015-ben meg is hirdette az irgalmasság rendkívüli szent évét. Miért volt fontos még külön így a fókuszba helyezni az irgalmasságot?
Amennyire látom, a Szentatya számára fókuszpontban vannak a szegények és a periférián lévők, de ő nemcsak a „klasszikus” szegényekről vagy a harmadik világban élőkről szól, hanem a ma emberéről is, akiben szintén jelen van a szeretet és az elfogadás utáni éhség és a szomjúság. Az irgalmasságot nekünk is meg kell tapasztalnunk a saját életünkben. Talán ennek a fontosságát akarta kihangsúlyozni Ferenc pápa.
A szentév alapgondolata, ami a logó feliratában is megjelenik – „Misericordes sicut Pater”, vagyis „Irgalmasok, mint az Atya”. Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy Jézus arra kéri követőit: „Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).
Igen. Itt tulajdonképpen egy olyan célt állít elénk Jézus, amit igazából soha sem tudunk elérni. A mi Atyánk ugyanis úgy irgalmas hozzánk, hogy semmit nem vár el tőlünk. Nem azért teszi velünk a jót, hogy mi bármit is tegyünk Érte.
Én azt hiszem, hogy szülőként ezt abszolút meg lehet élni. Én például a gyermekeimnek soha nem azzal a célzattal teszek bármit, hogy ők azt majd nekem viszonozzák.
De jó, hogy ezt mondod! Talán lehet, hogy ezt innen lehet a legjobban megközelíteni – az irgalmasság nem más, mint a szülői szív gesztusa.
Most például, ahogy ránézek a mellettünk gőgicsélő kisfiamra, tudom, hogy bármit is tesz – még ha embert is ölne – az én szeretetemet nem tudja elveszíteni. Jó arra gondolni, hogy lehet, hogy az Isten is így szeret minket.
Erről eszembe jut, amit Izajás próféta ír: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad. Nézd, a tenyeremre rajzoltalak” (Iz 49,15-16)
Annyira szép ez a gesztus, hogy Isten a tenyerébe írja a nevünk. Diákként is, ha nem jut eszedbe valami, beleírod a tenyeredbe. Az Isten is ezt csinálja velünk. Beírta a nevünk a tenyerébe és nem feledkezik meg rólunk. Ez mindig emlékezteti rá.
Visszatérve az előző kérdésre a Szentatyának az is lehetett a szándéka az irgalmasság szent évével, hogy döbbenjünk rá arra, hogy milyen kincseink vannak. Sőt, mindenkit döbbentsünk rá arra, hogy mink van. Vegyük észre, hogy van miből táplálkoznunk és van örömforrásunk. Ha ezt nem vesszük észre, akkor belefulladunk a szürkeségbe. Látnod kell, hogy mi történik veled és érted; mit tesz veled az Isten. Mennyire fontos vagy te!
Tulajdonképpen ezt jeleníti meg a szent év logója is – hogy fontosak vagyunk az Istennek és gondot visel ránk.
Igen. Ebben a logóban a Jó Pásztor képe jelenik meg, aki vállára veszi az elkóborolt bárányt. De itt bárány helyett egy összetört embert visz. Összekötötték az irgalmas szamaritánussal is, aki a megvert embert, aki már nem tudott továbbmenni, a vállára veszi. Akihez odamegy az Isten, lehajol érte, fölemeli és elviszi, gondoskodik róla és ápolgatja. Ezt teszi velünk az Isten. Ez a szív ébersége.
Ha jól megnézzük, három szem van csak a képen és nem négy. Jézus és az ember arca összeér és a szemük egybeolvad. Ugyanazzal a tekintettel lát Jézus, mit ez a megtört ember. De meg is fordíthatjuk. A megtört ember tud Jézus tekintetével látni maga körül a világban. Jézus kihozza őt a sötétségből a világosságba. Ez Isten irgalmassági gesztusa. Ez a húsvéti üzenet – a sötétségből kihozlak téged a fénybe úgy, hogy te ezt nem tudod megtenni magadtól. De én odajövök hozzád, lemegyek teljesen a te sötétségeidbe, mélységeidbe és kivezetlek téged onnan vagy a vállamra veszlek és kihozlak.
Isten nem azért tesz velünk bármit is, mert mi megcsinálunk neki valamit. Ő elénk jön, már előre meglépi azt, amire szükségünk van. Az irgalmassági gesztusa is arról szól, hogy lehet, hogy én a magam erejéből képtelen lennék bármit is megtenni, de ő elém jön. Fontos vagyok számára, látja az én összetörtségemet és sötétségeimet és föl akar emelni, meg akar gyógyítani.
És az lehet, hogy már előre meg is bocsát olyan dolgokért, amit még el sem követtem?
Igen. A megváltás erről szól. Az Isten szeretetében és irgalmában benne van a felkínálási gesztus. Rajtam múlik, hogy én ezt elfogadom-e. Rajtam múlik, hogy megnyílok rá vagy sem. Bár az is egy érdekes dolog, hogy meg tudok-e nyílni magamtól az Isten felé vagy pedig azért tudok megnyílni, mert Ő megnyit engem, vagy képessé tesz arra, hogy megnyíljak.
És közben Ő is vágyakozik ránk…
Avilai Szent Teréznél olvastam egy nagyon szép gondolatot: az Isten szomjazik utánunk. A szamáriai asszonnyal való találkozás során az Isten kéri a vizet! Jézus leül a kútnál és Ő az, aki megszólítja az asszonyt: „Adj innom!”. Nem az asszony kéri Jézust, hogy valamit segítsen neki. Az Isten kezdeményezi a beszélgetést az emberrel. Arra szomjazik, hogy ezzel a nővel találkozzon. Beszélgetés közben pedig rádöbbenti a nőt arra, hogy valójában ő szomjazik. Az is egy irgalmassági gesztus, hogy utána oltja a nő szomját, aki ezután lelkesen, félelem nélkül viszi hírül a város lakóinak, hogy mi történt vele, kivel találkozott.
Nem régiben beszélgettünk a kegyelemről. Miben különbözik az irgalmasság a kegyelemtől?
A kegyelem számomra egy tárgyasabb, személytelenebb dolog, mint az irgalmasság, amiben megjelenik a szív. Az irgalmasságban valamiféle érzés is megjelenik. A kegyelem egy adomány vagy egy állapot. A kegyelem állapota, hogy az Isten bennünk lakik. Az irgalmasság pedig magába foglalja a szívet. Észreveszem a másikat, valami érzésem van a másikkal kapcsolatban, ami elindít bennem valamit.
A latin kifejezés is erről tanúskodik – a „misericordia két szóból áll: „miseria” – szenvedés, és „cordia” – szív. A szív szenvedése. Én azt látom bele ebbe a szóba, hogy fáj a szívemnek, ha valaki szenved vagy valamilyen nehéz helyzetben van és ez indít engem valamilyen cselekvésre.
Az is érdekes, hogy a szó szánalmat is jelent. Tehát egyszerre jelenik meg a szánalom, az együttérzés és az irgalmasság.
Jövő héten innen folytatjuk a beszélgetést és arra keressük majd a választ, hogy ki tud igazán irgalmas lenni, melyek az irgalmasság testi és lelki cselekedei és mire érdemes tekintettel lennünk az irgalmasság gyakorlása közben.
Szerencsés Dorka