Valentin-napra esett a Spirita Társulat Bethlen Téri Színházban rendezett #Szentivánéji Álom című előadásának a bemutatója. Nyilván nem véletlenül. Az életteli előadás tele van optimizmussal, lelkesedéssel. A szereplők megfiatalodnak ebben az energia gócban, már-már tinédzsereknek tűnnek. Ebből fakadóan a Facebook-generáció nyelvén megszólaló előadás két irányba megy el. Az egyik a dinamikus, minden unalmat nélkülöző, remek rendezői megoldásokkal felajzott színpadi jelenlét, a másik pedig a tétova gesztustalanság, amiben kevés hangsúllyal és csupasz eszköztárral dolgoznak a színészek.
2018 Athén Fesztivál – drogok, ármány, humor
Az eredeti mű Szent Iván éjszakáján, a nyári napfordulókor játszódik Athénban és a közeli erdőben, ahol tündérek, a királyi pár, szerelmesek és athéni kézművesek kavarodnak össze egy bolondos éjszaka játékos bonyodalmaiban. A szerelem szépségét megjeleníteni kívánó darabot a rendező sajátosan és őszintén helyezi a 21. századba. Már amikor a székeink felé közeledünk intenzív hangulat köszön fel a színpadról, ahol diszkófények, goa zene, és hamisíthatatlan parti hangulat köszönt. Eszembe jut erről a Katona József Színházban tavalyelőtt bemutatott Ahogy tetszik, ami szintén együtt-zenéléssel indít már a bejövetel alatt. A hatás hasonló, még akkor is, ha itt ”csak” táncolnak a színészek.
Egressy Tamás rendezése in medias res ráhangol minket a fesztiválhangulatra, igaz nem minden lehetséges, ami egy fesztiválon – az italunkat például nem tölthetjük át műanyag pohárba és vihetjük magunkkal a büféből.
Milyen jó is lenne, ha mondjuk – az ebben a feldolgozásban dílerként is megjelenő – Pukk fogadna minket ezzel-azzal a bejáratnál!
A karunkon karszalag ékeskedik jegy gyanánt, a színészek egy része hat sátorból álló díszlet előtt táncol, melynek két eleme ötletesen kijáróként is funkcionál. A hangulat a 2018 Athén Fesztivál színfoltjába érkezve üdítő, magam mögött hagyom a város szürkeségét. Ez valami új, és az új dolgok jók, főleg ha korábbi színházi élményeink során már kétszázvalahányszor hallottuk ugyanazzal a hangsúlyozással felmondani a darabból ismert szövegek valamelyikét.
Egyértelművé tenni a magától értetődőt
A mesteremberek négyesének játéka kiemelkedik az előadásból. Jelen feldolgozásban a fesztivál díszletépítőinek szerepe könnyfakasztóan humoros. Bittner Dániel Sipákja megnyerően hozza a képzetlenségéből fakadóan játékra alkalmatlan színész karakterét, és esetlenségében olyan komikus pillanatokkal ajéndékozott meg, amik a darabon belül is élénkítőleg stimulálnak. A szoknya alól kikandikáló szőrös lába, és esetlen mozgásával tetézett, nőiesen elváltoztatott hangja még most is megmosolyogtat.
Mikor már kifáradna a nézősereg, az előadás azon pontján, ahol bemutatásra kerül a darab a darabban akkor frappánsan helyre kerülnek a rekeszizmok. Kiváló malőrökkel és képzett színészeket meghazudtoló tehetséggel tudják megteremteni a jó hangulatot az előadás végére.
Néhol követhetetlenek ugyan az események, de a dramaturgiailag fontos fordulópontok egyértelmű elemekkel vannak jelezve.
Ezek a jelzések olyanok, mint a hashtag, vagy a kulcsszavak egy keresőprogramban. A rendező homlokra festett ábrával teszi például egyértelművé, ki van éppen elvarázsolva. Egyértelműsítve van tehát az, ami egyértelmű.
Ha túl szép a nő, én attól félek, hogy nem passszol majd a testhez a lélek
Nagy Kata ügyesen hozta Heléna esetlenül csúnyácska figuráját. A tündérkirálynő ármányos szolgái remek hangulat-aláfestő elemeknek bizonyultak. Tetszenek a shakespear-i figurák jelenkori változatai. Nádas Gábor Dávid és Harsányi Lea (Lysander és Hermina) szép párt alkotnak. Külsőleg vonzóak ugyan, de szerepeik nem találták meg igazán őket. A hanghordozásuk mű, hangsúlyaik felolvasásra emlékeztetnek. Nem világos, hogy mit akarnak, néha hisztiznek, néha túl halkan beszélnek. Hermina a széplány, akibe mindenki szerelmes, és első sorban róla szól ez a darab, és nem Helénáról.
Vele szemben Nagy Kata megértette szerepének a lényegét, látszik rajta, hogy négy kézzel és öt lábbal próbál alkotni valamit, és jó érzékkel azt mutatja, hogy fel tud nőni hozzá.
Kocsis Fülöp Soma (Demetrius) napszemüveges, hátizsákos fesztiválozó, akinek sokszor kihívást jelentenek erőltetett poénjai. Kényszeressége azért volt szembeötlő, mert Nádas Gábor Dávid (Lysander) ezzel szemben nagyon spontánul és természetesen reagált. Alakításában tehetséget látni, ő is próbálta modernizált értelmezésben hozni a szerepét.
Théseus és Titánia (Czibere Krisztián, Kovács Vanessza) mellékszereplőként tűnnek fel az előadás egészében, és ahelyett, hogy a hatalmi pozíciójukat éreztették volna a közönséggel, inkább marginalitásba vonultak. Nem derül ki egyértelműen, hogy tisztában lennének a szerepük jelentőségével, vagy sem. Az adottságaik behatároltak, jelenlétük üresen hagyott része marad a történetnek.
A szöveg pár helyen eldramatizált. Túlzottan szájbarágósnak tűnik az ”El” szó ismétlése a színpadról való távozáskor. A vulgáris szavak néhol odaillőek és jók, néhol őszintén szólva észre sem veszem őket. Talán azért tudom elfogadni, mert nem fülsértő, teljesen belefér a fesztiválozók szókörnyezetébe, autentikus tartozéka a megidézett miliőnek.
A Bárány Gergely játszotta Pukk, a rejtélyes díler, hatalmas lehetőséget hordoz magában. Ruhája tökéletesre sikerült, a színésznek minden adottsága megvan arra, hogy valami egészen mást hozzon ki a szerepből. De nem a ruha teszi az embert. Sokszor úgy éreztem, hogy ő is vígan elmenne durvább irányokba, szíve szerint nem csak súrolná, hanem át is lépné azokat a bizonyos határokat. Végső monológján érződik, hogy a rendező is elgondolkodott ezen, és tudatosan húzta be a kérdőjelet padlóra jelzett felmosása végén.
Lelkes amatőrök vagy tudatos műfajteremtők?
Határozottan van színházi élménye a nézőnek, annak ellenére, hogy olykor értetlenül mereng azon, vajon melyik középiskola színjátszókörének próbájára tévedt be? Az alapötlet remek.
A koncepcióban vannak foltos elemek, de ezt mindenképpen tovább lehetne fejleszteni. Nagyon jók voltak a váltások, mivel a premiert láttam, még nem egy beérett előadáshoz volt szerencsém.
Erős és emlékezetes képeket keltett életre a rendező. Mi a célja Shakespeare komédiájának modern környezetbe való helyezésével?
Ha az, hogy felkeltse az érdeklődését a telefonjába hajolt, magányosan botorkáló Facebook generációnak a drámatörténelem egyik leghíresebb vígjátékára, akkor telitalálat. És remek ötletekkel, pontos színre vitellel teszi mindezt.
Szereplők
Demetrius: Kocsis Fülöp Soma
Heléna: Nagy Kata
Lysander: Nádas Gábor Dávid
Hermia: Harsányi Lea
Pukk: Bárány Gergely
Obera: Korcsmáros Felícia
Titánia: Kovács Vanessza
Borsóvirág: Vincze Erika
Szobamag: Galambos Zsófi
Porszem: Martos Hanga
Théseus: Czibere Krisztián
Hyppolita: Szélpál Eszter
Égea: Nagy Katalin
Tetőfi: Korcsmáros András
Tompor: Seres Dániel
Lavór: Fejér Máté
Sipák: Bittner Dániel
Alkotók
Mozgás: Thury Zita
Látvány: Galkó Janka
Hang: Ágoston András
Színpadtechnikai konzultáns: Budai Géza
Jelmeztervező: Galkó Janka
PR: Csuka-Fügedy Márton
Rendezőasszisztens: Linke Dorottya
Fordító: Nádasdy Ádám
Dramaturg és rendező: Egressy G. Tamás
ÁTTEKINTÉS
Előadásmód
5
Színészi játék
4
Díszlet
7
Hangulat
8
Rendezői kreativitás
5
ÖSSZEGZÉS
A kellemes este során kiforrottabb játék stílussal és több játékeszközzel találkoztam, mint azelőtt. A rendezés következetességről árulkodik. A Spirita Társulat a Macbeth után céltudatosabban halad az általa kijelölt ösvényen és fejlődik. A #SzentivánéjiÁlom színekben gazdag kompozíciója fontos munka, amiben már nem csak a látvánnyal és az ötletes elemekkel próbálnak elkápráztatni az alkotók, hanem már céltudatosság is érződik a színészek játékán.
5.8
TELJES PONTSZÁM
Forrás: http://contextus.hu/szentivaneji-alom-kritika-spirita-tarsulat/