Két évvel ezelőtt a szokott szarkazmusommal három politikus (Áder János, Angela Merkel, Thomas Ehrhorn) újévi beszédét jegyeztem fel . Sok minden változott azóta, vagy semmi sem változott: ítéljük meg az idei beszédek alapján. A felkészüléshez itt a könyvemből a 2015 szilveszteri beszéd-összefoglaló:
Orbán Viktor évértékelő interjúja karácsonykor jelent meg a Magyar Időkben. Ha hallom vagy olvasom őt, mindig elcsodálkozom politikai tisztánlátásán. Képes a legbonyolultabb dolgokat is egyszerűen elmagyarázni, és a legegyszerűbb megoldásokat azonnal megtalálni. Helyzetelemzése és szókimondó bátorsága a nemzetközi politikában egyedülálló, ezért aztán több az ellensége, mint a csodálója. Az idő mutatja majd meg politikai nagyságát vagy kisszerűségét, de éles eszét ma sem lehet elvitatni tőle. (http://magyaridok.hu/…/orban-viktor-ujra-kell-gombolni-az-…/ ) A baj, hogy míg az európai mellényt gombolgatja, addig idehaza kiskirályai regnálnak. Vállalhatatlan emberekkel veszi körül magát, és ritkán koppint a körmükre.
Az interjú után Viktor felvette a kockás ingét, és családi körben töltötte az ünnepeket. Megtehette: idehaza az ünnepek esemény nélkül, békességben teltek. Az emberek elégedettek voltak, ezt megtudhatták magukról a tévéből, marad a rezsicsökkentés, emelkedik a nyugdíj meg a közszolgák bére, jön a CSOK, magunknak építünk, nem a migránsoknak. Jut töltött káposztára és bejglire, a hajléktalanoknak egy tányér meleg levesre, és szilveszterkor engedéllyel durrogtathatjuk a petárdákat, legfeljebb az állatvédők tiltakoznak meg a közterületesek. Az újévi köszöntőt a felelősséggel teli, homlokráncoló elnök tartotta, az ember el sem hinné, hogy annak idején tőle nedvesedett az összes ifjú fideszes leány bugyija. Beszédírója nem tett ki magáért, mintha teológust tartana maga mellett, vagy Pál apostol szeretethimnusza mifelénk a kulturális kánon része lenne. A megértés, jóakarat és alázat mentén kell hajózni a szeretet iránytűjével, és akkor baj nem lehet, mondta, aztán arcon csókolta a csinos jeltolmácsot, aki finom kis kezével nagyokat csapkodva mutogatta el a siketeknek az elnök szavait. Szerintem a süketek nem vakok, olvasni tudnak, mennyivel finomabb lenne a szöveget a képernyő alján futtatni, mint arra gondolni, hogy az elnöki szózat lefordítva ennyi: tekerek kettőt, megvakarom a fülem tövét, és kicsit elpiszkálok az orrom előtt. Attól még állhatna ott ez a csini lány, ha ezzel támogatni tudjuk az elnököt.
A német kancellár újévi beszéde előbb volt olvasható, mint hallható. A tévés közvetítés azért tartogatott némi meglepetést. Bundesmutti ült ünnepi piros kosztümjében a kamerák előtt, szemmel láthatóan olvasta semmitmondó szövegét, és olvashatták pártfogoltjai is, mert a szöveg valamilyen arab nyelven a képernyő alján futott. Néhány kommentelő azonnal vizionálta a jövőt: a kancellár legközelebb már arabul mondja, ők meg majd olvashatják a német nyelvű feliratot. Mutti félszegen mosolygott, ami korábban enyhe bájt kölcsönzött neki, de a mostani félszegsége inkább zavartságnak tűnt, a nép várta, hogy mondjon valamit, de neki nem jutott eszébe semmi. Mi másról szólhatott volna a szöveg, mint a menekültekről, akik a háborús Szíriából érkeznek, hogy az IS elől a befogadó németeknél leljenek menedékre. Magától értetődő, hogy segíteni kell nekik. És ezért köszönet az önkénteseknek meg a hivatásosoknak áldozatos munkájukért, az idő, pénz és energia alkotta értéktöbbletért. Meg hogy a múlt hibáiból tanulni kell, és a sikeres bevándorlás mindig gazdagítja a befogadó országot. (Mintha Szent Istvántól idézne: „Mert az egynyelvű és egy kultúrájú ország gyenge és esendő”.) Szóval forgatta a mantrát. Honfitársainál a biztosítékot mindig a sikeres német egyesülés analógiaként való felhasználása veri ki: „Mi németek voltunk, ugyanazt a nyelvet beszéltük, és otthonunk is volt, ne mossa mán össze!” – kiabálják. Lehet, hogy Merkel is olvas kommenteket, mert nem szeretné, ha kettészakadna a társadalom, generációs, szociális vagy őslakosok és jövevények közötti szakadék jönne létre. Politikai kettészakadásról nem szólt, pedig legtöbb jele annak látszik. Jövőképe egy békés, összetartó ország, amelynek minden polgára sikeres az egyéni életében. A jelen kihívásait pedig leküzdjük, mert Németország erős – mondta a Wir-schaffen-es kancellár. Végezetül Isten áldását kérte, ami jelen helyzetben elég bizarr. (Ezt vajon Allahként fordították arabra?)
Annyira belejöttem az újévi köszöntőkbe, hogy megnéztem az AfD főnökhelyettesnek (Thomas Ehrhorn) a szózatát is.(https://www.youtube.com/watch?v=dV2X6ps46VQ) „Bátorság az igazság kimondásához”, ez volt a mottója. Nem szónok típus, száraz és tényszerű. A kancellárral ellentétben adatokat sorolt, a migránsok számáról, összetételéről, bűnözési statisztikákat, amiket a hivatalos politika takargat. Az ünnepi beszéd végén a nép nevében vádat emelt a német kancellár ellen, tételesen sorolva, mint egy bíró, a vádpontokat. Merkel a társadalmi békét veszélyezteti, ellehetetleníti a szabad demokratikus véleményalkotást, és mindenkivel szolidáris, csak a saját népével nem. „Ön a nemzeti identitásunkat számolja fel!” Azt hittem, itt a tetőpont, de nem, Ehrhorn még ezt is tudta fokozni, felidézve Merkel másik elhíresült mondatát a szeptemberi határnyitásról. „Ha bocsánatot kell kérnünk azért, mert szükséghelyzetben barátságos arcot mutattunk, dann ist das nicht mein Land.” Sosem volt az Ön országa! – vágta az AfD főnökhelyettes Álmutti képébe. Talán a jogtipró NDK, amelyben szocializálódott, és amit sokáig mély meggyőződéssel szolgált, az volt az Ön országa! Jó kemény újévi beszéd volt, már csak azért is, mert az AfD szimpatizáns bázisa Kelet-Németországban van. A párt az utóbbi időben – minden politikai megbélyegzés dacára – elérte a 10%-os támogatottságot, ami számszerűsítve 5-6 millió embert jelent.
….. etc
/Részlet Rab Irén: Helyzet van! – Migráció szürreál című könyvéből/