Tomka Béla: Szociálpolitika -Fejlődés, formák, összehasonlítások. Osiris, 2015.
Az 1962-es születésű, s 2010-ben az MTA doktora címet elnyert Tomka Béla részben a Szegedi Tudományegyetemen végez oktatói tevékenységet, részben jelentős hazai és külföldi tapasztalattal és számos publikációval rendelkező kutató. Tomka fő kutatási területe a 20. századi európai és magyar társadalom és gazdaságtörténet, különös tekintettel az összehasonlításra. Jelen kötet a szociálpolitika és a jóléti állam kérdésköreire fókuszál, európai – és benne magyar – történeti aspektusban.
A szerző érdeklődése a jóléti államok, azok intézményei, kategorizálása iránt publikációiban az ezredfordulótól kezdődően jól láthatóan nyomon követhető, így jóllehet a jelen kötet a szerző hasonló témájú írásainak sorában nem feltétlenül ígér újdonságot, s számos ponton a korábbi következtetéseit, kutatásait ismétlő mű, mégis lényeges nóvum a rendszerező, összefoglaló igényű gondolatmenet, amellyel e könyvét írta. A szerző műve módszertani megközelítésben, a vizsgált téma széleskörű áttekintésében, és rendszerezett elemzésén túl, eligazítást adhat a jóléti államokat az elmúlt időszakban ért kritikák, válságdiskurzusok között, ami kiemelkedő jelentőségű, ha a magyarországi jóléti állam történeti interpretációját nemzetközi összefüggésekben kívánjuk elhelyezni.
Az összehasonlító módszert szisztematikusan alkalmazó kötet címéből tudományos, didaktikus, tankönyvszerű tartalomra következtethetünk. Az alcím – fejlődés, formák, összehasonlítások – is ezt erősíti, azonban ki is egészíti egy igen fontos tényezővel: a komparatisztika jelentőségének kifejezésével. A szerző műveinek többsége törekszik ennek a módszernek az alkalmazására, összehasonlító történeti munkák megalkotására, mellyel kétségkívül nagyobb feladatot vállal, mintha hagyományos történeti feldolgozást készítene. Hiszen az komparatív technika alkalmazásával két – vagy Tomka esetében számos – történeti kontextus alapos ismerete és kezelése szükséges, így a vállalkozás többet követel mind elméleti, mind fogalmi, mind módszertani szempontból. A kötet szerkezete áttekinthető, jól tagolt, érthető a logikai érvelési rendszere. Az előszó és a zárszó között 11 fejezet kapott helyet. A kötet folytonos lábjegyzeteket nem alkalmaz, azonban egy 342 elemű (fejezetenként tagolt) végjegyzettel segíti az olvasót, melyet egy rendkívül színes – 20 oldalas – hazai és nemzetközi irodalomlista követ. Mivel a kötet során végig informatív és hasznos összehasonlító ábrákkal és táblázatokkal segítette a szerző a bonyolultabb folyamatok/csoportosítások megértését, a bibliográfiát követően külön ábra és táblázat jegyzék is színesíti a művet.
A társadalomtörténeti kutatásokon belül a szociálpolitika jelentős diszciplína, mely többek között a szociális jogokkal, a szociális juttatásokkal, a jóléti állam fogalmával és annak változásaival foglalkozik. A szerző a bevezető fejezetben tisztázza e fogalom, mint viszonylag új tudományterület meghatározását, s kijelöli a kötet tárgyát és módszerét is. A kötet célja az előszóban ismertetett saját meghatározása szerint az, hogy bemutassa a modern szociálpolitika fő jellemzőit Európában és ezen belül Magyarországon. A könyv különös figyelmet fordít a szociálpolitika külön fejlődési szakaszaival, intézményeivel, teljesítményével kapcsolatos viták bemutatására, s kiemelt jelentőséghez juttatja az európai összehasonlító perspektívát, melynek révén elkülöníti a kontinens szociális rendszereinek fontosabb típusait és az egyes országok sajátos jellemzőit. A szerző szerint a szociálpolitika a társadalomtudományokon belül azon területek közé tartozik, melyek leginkább alkalmazzák a komparatív perspektívát (mutatja ezt például a jóléti tipológiák népszerűsége). Az alapfogalmak tisztázása után a szerző elsőként azt mutatja be, hogy a szociálpolitika hogyan jelent meg önálló diszciplínaként, majd az alapvető értékek – negatív és pozitív szabadság, egyenlőség, igazságosság, biztonság, szolidaritás – eszmetörténeti fejlődését ismerteti.
A kötet harmadik fejezete az európai, majd a magyarországi szociálpolitika történetének fő vonásait (biztosítási programok kialakulása, lefedettség kérdése, kiadások, stb.) tekinti át a kezdetektől a második világháborúig, mely során a szerző összehasonlító történeti elemzést végez. A negyedik fejezetben a szerző ismerteti a jóléti állam 20. századi expanzióját, s hangsúlyozza az európai fejlődési utak esetenként igen eltérő tényezőit és okait, valamint elemzi a jóléti államok pozitív társadalmi és gazdasági hatásait. A szerző egyben cáfolja azt a kritikát is, miszerint a jóléti állam expanziója rontotta vagy egyenesen megakadályozta Európa országainak dinamikus gazdasági növekedését a világháború után. A „fejlődés determinánsai” című fejezetben a jóléti államok fejlődését értelmező s magyarázó elméleti koncepciók összehasonlító ismertetése zajlik, melyben elkülöníti a különböző interpretációkat. (Funkcionalista [iparosodás és modernizáció jelentősége], konfliktuselméleti-iskola [politikai tényezők kiemelt szerepe], institucionalista értelmezések [nemzetállamok és a politikai elitek, államok közötti verseny, útfüggőség], kultúra, mint determináns [vallási és erkölcsi elkötelezettségek]). A szerző meglátása szerint átfogó és általánosan elfogadott elmélettel nem rendelkezünk, s a megismert elképzelések egyaránt hozzájárulnak a vizsgált jelenségek megértéséhez.
A hatodik fejezetben a szociálpolitika főbb területei kerülnek analitikus elemzésre. A felsorolt területekre (egészségbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, munkanélküli-biztosítás és munkaerő-piaci politika, családpolitika, szociális segélyezés) a szerző sem tekint úgy, mintha lefednék a szociálpolitika valamennyi területét, azonban a fejezet bevezetőjében nem ad egyértelmű magyarázatot arra, miért pont e kiválasztott területek kerülnek bemutatásra „mint szűkebb értelemben vett szociálpolitika főbb területei.” Ezért némiképp hiányérzetet kelt, hogy nem tesz említést például az önmaguk ellátására képtelen emberek – gyermekek, idősek, fogyatékossággal élők – gondozásáról, szociális munkáról, antidiszkriminációs jogpolitikákról, stb. A bemutatott területek vonatkozásában azonban azt elemzi a szerző, hogy az adott támogatási formák milyen konkrét elemeket foglalnak magukba és ezek milyen feltételek mellett vehetőek igénybe a különböző jóléti politikák (rászorultság/állampolgárság elvét érvényesítő) esetében. Az államszocializmusra jellemző magyarországi szociálpolitikát illetően legfontosabb különbségként a teljes foglalkoztatottság (de facto munkakényszer) jelenségét, valamint a munkahelyek és az ártámogatások kiemelt szerepét mutatja be Tomka. Jelzi, hogy a Kádár rendszerben egyedi módon megtalálható volt a (szociáldemokrata) univerzalitás irányába tett lépés (egészségügyi ellátások állampolgári jogon jártak a lakosságnak), de szintúgy érvényesült a konzervatív jóléti rendszerekre jellemző juttatások munkavégzés szerinti differenciálása is. A magyarországi szociálpolitikát meghatározó tényezők közül jelentősnek tekinti, hogy Ny- Európával összehasonlítva, ahol az osztályszövetségek különböző típusai biztosították az alapot a konzervatív és a szociáldemokrata jóléti államok kialakulásához, addig ez az alap a magyarországi szociálpolitikában hiányzott, itt döntő jelentőségez jutottak az elitek legitimációs törekvései a politikai válságok és a jóléti politikák nemzetközi diffúziós folyamatai. (Politics matter tézis). Kiemelkedő a Kádár-rendszer belső szociálpolitikai periodizációja is a fejezetben, azonban hiányosságként érzékelhetjük, hogy a Kádár-rendszer és a 20. század korábbi korszakainak periodizációját is csak az 1945 utáni időszakra értelmezi a szerző, a világháborút megelőző időszakra vonatkozóan a kapcsolatok vizsgálatára nem tér ki. Itt kell megjegyeznünk, hogy jelen munka – számos, fentebb ismertetett pozitívuma mellett – néhol aránytalannak hathat a súlypontjait illetően. A második világháború utáni periódus vizsgálata a nyugat-európai országok és Magyarország esetében is részletesebben dokumentált az azt megelőző időszakhoz viszonyítva. (Valószínűleg abból is fakadóan, hogy a szerzőnek ebben a témakörben több jelentős munkája született ezt megelőzően, valamint a II. világháború előtti időszak adathiánya nehezíti a tényfeltárást). A két világháború közötti periódus tárgyalása során a szerző nem elemzi például a szociálpolitikai diskurzust, a jövőre vonatkozó szociálpolitikai terveket, valamint a kötelező társadalombiztosítás körén kívül rekedt társadalmi csoportok szociális helyzetét sem. Ezek a szempontok további kutatásokat inspirálhatnak.
A hetedik fejezetben az összehasonlítás „királyi útján” indulunk el, s a szerző felhívja a figyelmet a komplex jóléti rendszereket, típusokat megkülönböztető elemzésekre, melyek sikere alapján Tomka szerint megállapítható, hogy a jóléti állam kutatása a nemzetközi összehasonlító történeti és társadalomtudományi vizsgálatok legeredményesebb ága lett. Így bemutatja az összehasonlítások lehetőségeit, típusait (analitikus, leíró, eltávolító), s módszertani problémáit is . Tomka jelzi, hogy a jóléti államok csoportosításának alapja sokáig a Bismarck és Beveridge nevével fémjelzett irányzatok voltak, majd később a különböző rendszereket kvantitatív és kvalitatív szempontok alapján tipologizálták. Elsőként Richard M. Titmuss felvetését mutatja be (reziduális jóléti állam, munkateljesítményre alapozó jóléti állam, intézményesült újraelosztó állam) majd rátér az általa legismertebb tipológiaként fémjelzett Gøsta Esping-Andersan: „jóléti kapitalizmus 3 világa” – szociáldemokrata, konzervatív és a liberális jóléti állam – elméletének kifejtésére. Kritikaként megjelenik a 3 kialakított csoport esetleges szűkössége, valamint a tipológiának azon hiányossága, miszerint teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a kommunista jóléti rendszereket, másrészt a rendszerváltás utáni közép-kelet-európai régiót. A nyolcadik fejezetben arra keresi a választ a szerző, hogy a modern szociálpolitika fejlődése és fő jellemzői Európában és Magyarországon milyen nagyobb fejlődési trendekbe rendezhetők el; lehetséges-e, érdemes-e jóléti típusokba sorolni az európai jóléti államokat, s Magyarország az ismertetett tipológiában hol kaphat helyet. A zárszóban később rámutat, hogy a magyarországi szociálpolitika pontosabb megítélése aligha lehetséges a nemzeti történetírás kötöttségeitől elszakadó nemzetközi perspektíva és szisztematikus összehasonlítások nélkül. Választ kapunk arra is, hogy az Esping-Andersen féle tipológiájába sem sorolható be Magyarország, esetünkben sokkal inkább egy hibrid (vegyes) rendszerről beszélhetünk, melynek kialakulásában a rendszerváltozás után a jóléti politika kiszámíthatatlansága, s a lakosság társadalmi értékeinek és attitűdjének ellentmondása is szerepet játszott.
A jóléti államok teljesítménye címet viselő részben azt vizsgálja a szerző, hogy a jóléti államok elérték – e legfontosabbnak tartott céljaikat, vagyis milyen eredménnyel működtek a jövedelemegyenlőtlenségek mérséklése, a szociális biztonság javítása, a szegényég mértékének csökkentése terén. Magyarország vonatkozásában megállapítható, hogy a jövedelemkiegyenlítődés közel sem volt egyenlő mértékű a nyugattal (jövedelmek nivellációja, tömegessé váló munkanélküliség, jóléti juttatások reálértékének esése), de a jóléti állam egyenlőtlenségeket mérséklő hatása továbbra is jelentős volt. Tomka rámutat, hogy bár a közelmúltban sokan megkérdőjelezték a jóléti állam létét, szerinte azonban a jelenség nincsen válságban. Azt elismeri, hogy mind gazdasági oldalról, mind pedig a demográfiai körülmények változásából fakadó kihívások és kritikák is erősödtek a kérdést illetően, s a kritikák alapja sokszor tényleges hiányosságokhoz vezethető vissza, azonban meggyőződése szerint Európában a jóléti államok még a társadalmak közötti különbségek fennmaradása mellett is képesek ellátni a vállalt feladataikat, folyamatosan alkalmazkodva a körülményekhez.
Tomka széleskörű ismereteiről ad számot az Európai Unió szociális dimenzióját, valamint a globalizáció hatásait bemutató fejezet is. Hangsúlyozza, hogy az EU tekintetében a gazdasági célok mögött mindvégig háttérbe szorult a közösségi szociálpolitika, s a kérdéskör a tagállamoknak betudható hajlandóság hiányának következtében is nagy részben nemzeti kompetenciában maradt. A Delors nevéhez köthető Európai Szociális Modell majd az Európai Szociális Alap megjelenésével azonban az európai szociálpolitika folyamatosan bővült az idők során. Tomka szerint az utóbbi két évtized tekinthető a legaktívabbnak az EU történetében, mivel ebben az időszakban fogadták el a legtöbb uniós szociálpolitikai direktívát (szerződéses alapok megteremtése), továbbá az európai szociális jogok hatásköre is jelentősen bővült. A nemzetközi intézmények és szervezetek megsokszorozódására és jelentőségük növekedésére (IMF, IBRD, OECD) is utal a szerző, s bár úgy véli; az EU-s csatlakozási folyamat elősegítette a demokratizációt és a gazdasági átmenet sikerét Magyarországon („kognitív európaizáció” jelei mutatkoztak a szociálpolitikában is), az EU szerepe csekély maradt, s nagyobb szerep tulajdonítható a nemzetközi intézményeknek – különösen a Világbanknak és a Nemzetközi Valutaalapnak. A zárszóban a vállalkozásainak összefoglalása után, lezárásként Magyarországot elhelyezi az általa ismertetett rendszerben, bár nem tekinti egyik nyugat európai jóléti állam közeli rokonának sem, úgy véli sokkal inkább új, vegyes és változékony elemmel bővíti az EU szociális rendszereinek skáláját.
A kötet fentebb jelzett esetleges hiányosságai úgy vélem jórészt a választott módszerekből és perspektívából, és a szerző által többször is jelzett terjedelmi korlátok szűkösségéből erednek. Az olvasó azonban így is kitűnő képet kap a modern szociálpolitika, valamint a jóléti államok utóbbi évtizedekben lezajlott fejlődésének történetéről. Formai és stilisztikai szempontból teljes mértékben olvasóbarátnak tekinthető a könyv tömörsége, didaktikailag is jól hasznosítható tartalma. Kiválóan dokumentált és alátámasztott elemzéseit kellemesen egészíti ki az olvasmányos stílus és az összefoglaló ábrák egyvelege is. A naprakész bibliográfia pedig igencsak megkönnyíti a tájékozódást a hazai és nemzetközi szakirodalomban. A nemzetközi kutatások szempontjából is fontos végkövetkeztetései mellett a munka számos további kutatást inspirálhat, s kiváló kézikönyvként szolgál azok számára, akik meg akarják érteni és át akarják látni a jóléti államok és a szociálpolitikák különbségeit.
Írta: Szerencsés Anna