Az első nap előtt úgy tudtuk kínai a delegáció. Átrohan, átsuhan lesz ami szokott – nin haoh ( azaz kínaiul jó-napot) ez determinàlódott. Viselhetőnek tűnt. Majd megbénult a város, leállították a 1-és metrót is, (mert kicsi és ép az Andrássyn földalatti ) és a buszok sem jártak. Kína óriási ország, na de ennyire? Hányan jöttek? És hol a politikai protokoll? ( Hogy vendégből azért ne túl sokat )
Az, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb találkozójának helyszíne lettünk – 16 kormány delegációval – nem mondta időben senki. Hogy miért hallgattak, azt csak találgatni lehet: hogy biztonsági szempontok voltak-e döntők ( a 18 vonuló kormány delegáció biztonsága Budapesten) vagy esetleg politikai ( Nyugatabb Európa ne tudjon sokat )? Nem tudtuk megfejteni – a titkuk az is maradt.
Minden esetre ha én TEK-es lennék, vagy kormányőr ma, a korai havazásban lenne az első nyugodt estém, hétfő óta. Addig, fekete napszemüvegben, fegyelmezett-nèmán feszültem volna rá erre a helyzetre. Hiszen 16 ország vonuló miniszterei, plusz Kína legnagyobbjai ( és persze a mi vezetőink) akiket biztosítani és terelni kellett! Összesen 18. A nagyforgalmú Budapesten.
18 delegáció ebédelt, tárgyalt, aludt, felkelt és indult útnak ebben a három napban. A helyszínek számáról sem lenne könnyű részletes listát készíteni – a Vigadótól, a Várig, a belvárostól a Budapest Arénáig. Vonultak.
Mindegy hogy zászlót kötünk magunkra – Free Tibet – vagy csak kiállunk vele köszönni, – ahogyan a nálunk élő kínai állampolgárok az Andrássy útra miniszterelnöküket – esetleg az autó orrába tűzzük a megfelelő helyre, – ahogyan azt a diplomáciában szokás- azt azért minden politika erőnek el kell ismerni: biztonság volt,
S hogy milyen lehet 18 kormány delegációja? Egyet is el tudunk képzelni, konvojban, nagy biztonsággal, felvezetéssel és biztosításokkal. Ezt kellett most megszorozni 18-al. Orbán Viktor megköszönte Budapestnek. Mi pedig megköszönhetjük a titkos és nem titkos belbiztonságiaknak, a látszódóknak és a láthatatlanoknak?
Tudni azt, hogy amit tudunk, azt tudjuk, ám amit nem tudunk, azt nem tudjuk – az a valódi tudás. ( Konfuciusz – Kína, i.e.500 körül)