A lepusztult lakást egy fiatal egyetemistának újíttatták fel a szülei Horváth Barbarával, akinek munkáival magazinokban találkoztak korábban. A végiggondolt használhatóság és kifinomultság azóta is minden látogatót rabul ejt.
Amikor Enikő megörökölte a lepusztult lakást, tudta, hogy fel kell újítania, és azt is tudta, hogy ehhez profi segítséget hív, bár férjével jártasak a bútorozás nélküli lakásfelújításban. Céljuk az volt, hogy egyetemista lányuk itt tanulhasson, érezze jól magát a térben, ezért az ő igényeire akarták átalakítani. Szempont volt az is, hogy túlzott költségekbe ne verjék magukat, így a lakás eredeti térszervezése megmaradt, de amit lehetett, visszabontottak. Így alakult, hogy a konyha-étkező és a nappali egy légtérbe került, illetve hogy a háló melletti szoba dolgozó-, illetve vendégszobai funkciókat is ellát. A berendezés tervezéséhez szabad kezet adtak Horváth Barbarának, akinek jellemző kézjegye a lágy, bézses színvilág, de ez a megrendelő szívéhez is közel állt. A pasztellek frissességet és üdeséget kölcsönöznek az amúgy kocka házban lévő magasföldszinti lakásnak, ez a semlegesség szinte minden térben ideális választás.
Az ilyenkor alapvető műszaki követelményeken kívül – mint a vezetékek cseréje, nyílászárók felújítása, illetve cseréje, fűtéskorszerűsítés – a belső kialakítás, a színek és formák meghatározása volt a tervező fő feladata. Az már az első megbeszéléseken látszott, hogy teljes az összhang tervező és megrendelők között. A munkálatok is zökkenőmentesen haladtak, a kivitelezés Enikőék reszortja volt, de az utolsó simításokat közösen végezték. Amikor a nagylány megkapta a kulcsokat a kész lakáshoz, madarat lehetett volna fogatni vele, és a szerelem azóta is tart, sőt, még inkább elmélyült a mindennapi használat során. Hiszen a terek nemcsak esztétikusak, de praktikusak is. A végiggondolt használhatóság és a leheletfinom részletgazdagság mindenkit elbűvöl, aki nála jár látogatóban, a szerencsés leányzó pedig ideális körülmények között koncentrálhat egyetemi tanulmányaira, alapozhatja meg jövőjét.
Szöveg: Farkas Anita Fotó: Dömötör Csaba
Forrás: amiotthonunk.hu