Ez év decemberében leszek 85 éves, s igyekszem ma ugyanúgy, legfeljebb az időt jobban kihasználva dolgozni, mint fiatal koromban. Akik ismernek, s tudják, hogy anyagilag erre egyáltalán nem vagyok rákényszerítve, olykor meg is kérdezik: ha ez így van, miért nem pihenek többet, miért nem fordítok több időt valami más, a munkánál kellemesebb dologra. Ha egyáltalán nem engedem el a fülem mellett az ilyen megjegyzéseket, általában azt válaszolom, mert szeretek élni, és szerintem semmi sem élteti úgy az embert, mint a céltudatosan és hittel végzett munka.
A nők például szerintem azért élnek mindenütt a világon legalább 8-10 évvel tovább, mint a férfiak, mert sokkal többet dolgoznak, furcsa, de különösen a női egyenjogúság kivívása következtében. Mert mit hozott számukra a női egyenjogúság? Azt, hogy nők millió, akik korában főként úgymond a családdal, a gyerekneveléssel foglalkoztak, az egyenjogúság következtében e feladat mellett maguk is munkavállalók lettek. Igaz, mást nem is igen tehetek, ugyanis, míg korábban a munkaadók kénytelenek voltak a férfiaknak annyi bért fizetni, ami családjuk megélhetéséhez kellett, azonban a nők „felszabadítása” – azaz tömeges munkába állása – következtében e kényszer megszűnt.
A munkaadók természetesen azonnal kihasználták a lehetőséget, s hogy úgy mondjam: a férfiak esetében is a családi —tehát a családot eltartó — bérezés helyett áttértek az egyéni bérezésre, ráadásul a nőknek még a férfiaknál is kevesebb, úgy átlag 70 75 százalékos bérrel kellett megelégedniük.
Hogy a nők tömeges –kényszerű – munkába állítása – sok egyéb mellett ráadásul jelentősen növeli a nők megterhelését? Ugyan kérem, vonják be jobban a férfiakat is háztartási munkába! S ha ez nem vagy nem eléggé sikerül? Az sem probléma, szüljenek a nők kevesebb gyereket! Mint ahogyan ezt a legfejlettebb európai országokban, mint például Németországban, Svédországban, és egyre inkább Franciaországban is bekövetkezett. Hogy ez meg munkaerőhiányhoz vezet? Miért lenne ez baj? A fejletlen országokban éppen, hogy munkaerőfelesleggel küzdenek. De azok meg nem ismerik a mi nyelvünket, s a mi kultúránk is idegen számukra, így aztán nem tudnak, sőt többnyire nem is akarnak hozzánk beilleszkedni! Na és? Akkor tanuljuk meg mi az Ő nyelvüket, illeszkedjünk be mi az Ő kultúrájukba!
Földesi József