Néhány napja feltettem magamnak a kérdést: mit jelent számomra, hogy katolikus keresztény vagyok? Ahogy növekedtem, velem együtt a vallásosságom és Istenképem is formálódott. Ez természetes, mint ahogy az is, hogy nincs két ember, akinek pontosan ugyanolyan az Istenképe. De vajon az enyém mennyire áll közel az egyház Istenképéhez? Milyen értékeket közvetít felém? Nem hittanórára, vagy precíz teológiai hittételekre, csupán egy könnyedebb együttgondolkodásra hívom az Olvasót.
A katolikus vallás Jézus életén és tanításain alapszik. Jézus úgy élt a zsidó társadalomban harminc évig, mint bárki más: egy ács fiaként dolgozott, élte mindennapjait, semmiben sem különbözött a korabeli emberektől. De ez nem maradhatott így élete végéig, Isten fiaként be kellett teljesítenie küldetését. Így hát elvonult imádkozni és elmélkedni a sivatagba, majd az emberek közé visszatérve, tanítványokat gyűjtött maga köré, gyógyított, csodákat vitt végbe, de ami még fontosabb, hirdette azt az utat, ami által megváltást nyerhetünk. Küldetése a szeretet csúcspontjával, a kereszthalálával teljesedett be. De miért is volt a kereszthalálra szükség? Mit is jelent a szeretet igazából? Ezt járom körül az első részben.
Jézus és a szeretet
Gyakran kritizálják a katolikus vallást amiatt, hogy a követőinek rengeteg nehéz parancsot be kell tartaniuk. Ugyanakkor minden parancs alól lehet valamilyen módon, a körülményekre való különös tekintettel felmentést kapni. Egyedül a szeretet parancsa az, amely alól katolikus ember soha, semmilyen körülmények között nem kaphat felmentést. Így bár elsőre talán nagyon egyszerűnek hangozhat, mégis a szeretet parancsa talán a lehető legnehezebb.
A zsidóknak több mint 600 törvényük volt, melyek betartása épp a sokaságuk miatt gyakran formaiságokba csaptak át, és az igazi lényeg veszett el. Gyakran jobban átjön egy üzenet, ha nem bonyolítjuk túl. Ezért Jézus az összes törvényt összefoglalta kettőbe, amely tartalmilag igazából egy: „(…) szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Mi a nehéz abban, hogy szeressünk? Azt hiszem, kulcs a feltétel nélküliségben rejtőzik. Mert könnyű szeretni azt, akivel jóban vagy, aki mindent megtesz érted (persze helyenként ez sem olyan egyszerű), viszont mi a helyzet azokkal, akiket nem kedvelsz, vagy egyenesen utálsz? Igen, valahol itt indul a nehézség: őket is szeretni kell. Mert nincs jogod megítélni a másik embert a lényében: ez azt jelenti, hogy külön kell választani az embert és a cselekedeteit. Azt el lehet ítélni, amit a másik tesz, sőt lehet utálni is a rossz cselekedeteit. Viszont az embert nem lehet utálni. Azt lehet mondani, hogy megvetem azt, amit tettél, de csak úgy, hogy a hangsúly valóban a tetten van és nem a személyen. Aki erre őszintén képes, az sokkal inkább vallja a katolikus értékrendet, mint sok katolikus. Kemény szavak? Lehetséges. Azért merem ezt írni, mert én minden esetben képes lennék erre? II. János Pál pápa a börtönben meglátogatta azt az Ali Agca-t, aki őt korábban meg akarta ölni. Megbocsátott neki: a tettét elítélte, de az embert nem. Nem vagyok benne biztos, hogy én erre képes lennék.
A szeretet ellenségei
Az egyik bibliai epizódban a tanítványok azt panaszolták Jézusnak: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, hogy folytassa, mert nem tartozik közénk.” Ellenséget láttak benne, mert nem tartozott közéjük. Jézus azonban azt mondta erre, hogy aki az ő nevében gyógyít, az nem lehet ellenség, mert vele van („Aki nincs ellenünk, velünk van”). A tanítványok valójában irigyek voltak a másik gyógyítóra, ezért az ellenséget kívül keresték, de igazából önmagukban volt. A mi életünkben is könnyen előfordulhat ez. Erre néha nagyon nehéz ráébredni önnön büszkeségünktől és talán gyávaságból is. Jézus ekkor furcsa és szürreális gondolatokkal ébresztette rá a tanítványokat erre: ha a kezed, lábad, vagy a szemed megbotránkoztat, inkább szabadulj meg tőlük, hisz jobb ezek nélkül bejutni a mennyek országába, mint egyáltalán be sem jutni. Természetesen ezeket nem kell szó szerint értelmezni. Nem öncsonkításra szólított fel minket, hanem a rosszal való szakításra, melyek mérgezik önmagunk és mások életét és lelkét. Ezeket leküzdeni néha tényleg olyan nehéz, mint megválni egy végtagunktól. Ilyenek a főbűnök, a kevélység, fösvénység, bujaság, torkosság, harag, lustaság, és az idézett bibliai részben a tanítványokban felbukkanó irigység – ezek a mozgatórugói a bűnös cselekedeteknek.
A főbűnök
A bűn megnyilvánulhat enyhébb formában, mondjuk abban, hogy irigyen tekintünk a másikra a pénze, vagy a tudása miatt. De ugyanez fajulhat el szélsőséges esetben akár gyilkosságig is. Ezért nem beszél itt enyhébben Jézus, ezért szólít fel a bűnökkel való drasztikus szakításra. Kegyetlen lenne a bűntől való szabadulásért levágni az egyik végtagodat? Persze, hogy az lenne, szerencsére erre semmi szükség sincs. Viszont nehéz-e a szeretetért a bűneinktől szabadulnunk? Igen, azt hiszem, kegyetlenül nehéz.
A szeretet és az önátadás
A szeretet ezért fájdalommal és odaadással is jár. A fogyasztói társadalomban, amikor a szeretetet igyekeznek közvetíteni, ez a rész általában ki szokott maradni. Minden a kényelemről, a „for your safety and comfort”-ról szól. A romantikus vígjátékok általában addig tartanak, amíg egy pár összejön. Ami utána történik, az unalmasabb vagy a nehezebb időszakokról már nem szól a történet. Az igazi szeretet nem ilyen. Azért folyamatosan tenni kell.
A szeretet másrészről nem majomszeretet jelent. Ha egy szülő nem enged meg mindent a gyerekének, az is lehet a szeretet jele. Isten is kicsit olyan, mint egy jó szülő: nem mindig adja meg, amit kérsz tőle. Ő nem egy automata, amitől pénzért cserébe kólát kapsz. Nem úgy működik, hogy „bedobsz” egy imát, és biztosan megkapod azt, amire azt gondolod, hogy szükséged van. Ezt néha nehéz megérteni, különösen akkor, amikor valami igazán nagy baj éri az embert. Erről majd egy későbbi írásom fog szólni.
A szeretet csúcsa
Minél inkább lemondasz magadról a másikért, annál jobban meg tudod élni a szeretetet. A Biblia szerint az első emberpár bűnével bezárultak a mennyek kapui, és akkor nyíltak meg újra, amikor Jézus, aki bár bűntelen volt, de minden ember bűnét magára vette, és meghalt értünk a kereszten. Ugyanez egy kicsit más megvilágításban: minél inkább szeretsz valakit, annál jobban oda tudod adni magad érte. Minél nagyobb áldozatot mutatsz be a másikért, annál nagyobb a szereteted. Jézus a szeretet lehető legmagasabb fokát mutatta be azzal, hogy odáig ment, hogy meghalt másokért – egész pontosan mindenkiért. Ez a tökéletes áldozat, a tökéletes szeretet („nincs annál nagyobb szeretet, mint aki életét adja testvéreiért”.)
„Meghalnál értem?”
Kedves Olvasó! Amennyiben bármilyen észrevétele, megjegyzése van az írással kapcsolatban, kérem ossza meg véleményét. Az esetleges hibákra való reflektálásokat is szívesen fogadom. A következő részekben a bűnökről, majd a katolikusok hibáiról írok majd.
Források:
Idézetek a Bibliából: Márk 12:28-33, Márk 9:38-41, János 15:13