Az év első felében a migrációs válság, azt követően pedig az Egyesült Királyság kilépésének (Brexit) kérdése uralta az európai uniós politika napirendjét Brüsszelben és a tagállamok fővárosaiban egyaránt.
Az uniós és török vezetők között 2015 végén létrejött akcióterv ellenére az új év első hónapjaiban sem mérséklődött a Görögországba irányuló menekültáradat, az EU ezért márciusban újabb csúcstalálkozót tartott Törökországgal, amelyen sikerült megegyezni egy átfogó migrációs szerződésről.
Ennek értelmében a görög hatóságok visszaküldhetik a török partokról március 20. után illegálisan érkező migránsok mindegyikét. Az uniós tagállamok ezért cserébe – egy 72 ezer fős kontingens erejéig – átvesznek Törökországtól annyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak. A rendszer az illegális és nem utolsósorban rendkívül veszélyes égei-tengeri migrációs útvonal felszámolását hivatott biztosítani.
Az EU emellett beleegyezett, hogy új lendületet ad a vízumliberalizációról és az uniós csatlakozásról szóló tárgyalásoknak, illetve felgyorsítja a Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához felajánlott 3 milliárd euró kifizetését, majd amennyiben ezek a források kezdenek kimerülni, és az eredmények is megfelelőek, akkor 2018 végéig további 3 milliárd eurót nyújt a törökországi menekültek ellátására.
Az egyezmény eredményei hamar megmutatkoztak az Égei-tengert szabálytalanul átszelők számának csökkenésében: március vége óta naponta átlagosan 90 ember érkezett illegális úton a görög szigetekre Törökországból, míg az egyezmény életbe lépése előtti hetekben számuk 1740 körül volt.
Az Ankara számára meglehetősen fontos vízumliberalizáció ügyében azonban azóta sem történt előrelépés, miután a török hatóságok nem teljesítették az ahhoz előírt feltételek mindegyikét. A nyári törökországi puccskísérletet követő tisztogatások és tömeges jogsértések miatt ráadásul rendkívül megromlott a felek közötti kapcsolat: Törökország az uniós bírálatokra reagálva többször is azzal fenyegetőzött, hogy felmondja a migrációs egyezményt.
Az uniót ugyanakkor napjainkban már inkább a líbiai partokról Olaszországba irányuló menekültáradat, valamint az Afrikából meginduló migrációs hullám lehetősége aggasztja, az EU ezért migrációs partnerségi megállapodásokat kötött több afrikai országgal. Miután az első eredmények biztatóak, az Európai Unió további államokra is ki akarja ezeket terjeszteni.
A migrációs válság kapcsán fontos fejlemény az is, hogy októberben megkezdte működését az uniós határ- és parti őrség, amelynek az egységeit elsőként a Bulgária és Törökország közötti határon vetették be.
Az év legfontosabb, az EU jövőjét is meghatározó eseménye, hogy az Egyesült Királyságban június 23-án népszavazást tartottak arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e, és a választók többsége annak dacára is a kilépésre szavazott, hogy korábban az uniós vezetők között egyezség született a londoni kormány reformköveteléseiről.
A Brexit után bennmaradó országok és az uniós vezetők hangsúlyozták, nem lehet szó a kiválási tárgyalások megkezdéséről, amíg London nem aktiválja a Lisszaboni Szerződésnek a tagállamok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. A hivatalos bejelentést követően a feleknek két évük lesz arra, hogy megállapodjanak a távozás részletes szabályairól. Ennek kapcsán az EU-intézmények vezetői számtalanszor leszögezték, az uniós egységes belső piachoz való hozzáférés érdekében London kénytelen elfogadni a személyek mozgásának szabadságát, a kettő ugyanis elválaszthatatlan egymástól.
A pénzügyi piacokon komoly az aggodalom a „kemény Brexit” miatt, ami azt jelentené, hogy a szigetország nemcsak az Európai Unióból, hanem annak az egységes belső piacáról is kivonul szabadkereskedelmi megállapodás nélkül.
Az elemzők többsége ugyanakkor komoly előrelépésként értékelte, hogy az EU idei utolsó csúcstalálkozóján megállapodás született a biztonság- és védelempolitikai együttműködés erősítéséről, amelynek szakértők szerint a Brexit-népszavazás, illetve Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme adott lendületet.
Az Európai Unió a vázolt kríziseket leszámítva is folyamatos válság-üzemmódban volt 2016-ban: olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, mint a terrorizmus, a populista, euroszkeptikus erők megerősödése vagy az ukrajnai és a szíriai geopolitikai helyzet.
Szakértők hangsúlyozták, hogy az egykori kelet-nyugati konfliktussal szemben ezek a válságok nem egyesítik, hanem megosztják Európa erőit, s ez jelentősen megnehezíti a kompromisszumok tető alá hozását, illetve a hatékony fellépést, az EU így kevésbé képes arra, hogy a tőle elvárható stabilizáló szerepet játssza a világban.
MTI
Bajnok Artúr