Az El Chichón vulkán kitörése közrejátszhatott a maja civilizáció bukásában a 6. században – véli egy dán kutatócsoport vulkáni hamuüledékek elemzése alapján.
Sarki jégmagokban feltárt kénmaradványok elemzése korábban kimutatta, hogy 540 tájékán, a maja civilizáció széthullása kezdetén nagy vulkánkitörés volt valahol a Földön. A jégmintákban talált jellegzetes üledékek szerint ez jelentős esemény volt, amely hatással volt a globális éghajlatra, és súlyos környezeti károkat okozott a vulkán térségében.
Korábban a szakemberek a közép-amerikai Salvador területén fekvő Ilopango vulkánra gyanakodtak. A térség fáinak radiokarbonos kormeghatározása alapján időben lehetséges, hogy erről a vulkánról van szó, ám az adatok nem meggyőzőek – hangoztatta Kees Nooren, az Utrechti Egyetem geológusa, aki az európai geotudományi társaság Bécsben folyó éves közgyűlésén mutatta be tanulmányát az egykori maja civilizáció térségében talált hamuüledékek vizsgálatáról.
A szilárd törmelékanyag, a tefra vegyi összetétele az 1200 méter magas El Chichón mexikói vulkánhoz kapcsolható, a mintákat a Tuspan-tóból és a Mexikói-öbölbe folyó Usumacinta-Grijavala folyó deltájából vették. A szakemberek többféle technológiával megállapították, hogy a vulkáni hamu az 540 körüli korból való.
„Volt már időpontunk a vulkán közelében talált üledékek korát illetően, és most már van időpontunk a távolabbi üledékeke koráról, és ha a kettő összevetjük, akkor megkapjuk az 564 plusz-mínusz 16 év dátumot. Kaptunk egy nagyon keskeny idősíkot, ami azt jelenti, nagyon valószínű, hogy történt egy nagy vulkánkitörés 540-ben” – magyarázta Nooren. 
Az El Chichón legutóbb 1982-ben tört ki nagy erővel, megsemmisítve a helyi közösségeket, és kétezer ember halálát okozta. Óriási mennyiségű kén-dioxidot és törmelékanyagot lövellt a légkörbe.
Az 540-es kitörés azonban még ennél is nagyobb erejű volt – vélte az utrechti kutató.
Még további vegyi elemzésekre van szükség ahhoz, hogy megállapítsuk, valóban az El Chichónból származik a sarki jégmagokban talált kén. A legtöbb, amit mondhatunk jelenleg, hogy ez a vulkánkitörés valahol a trópusokon történhetett – mondta a BBC-nek Matthew Toohey, a németországi Geomar Helmholtz Óceánkutató Központ munkatársa.
Toohey szerint a jégmagokban két nagyon közeli időpontra utaló ismertetőjegyeket találtak, a második 536-ban volt. Ez a kitörés valahol Észak-Amerikában, valószínűleg Alaszkában történt – magyarázta.
Ezek a feltevések egybeesnek a történelmi feljegyzésekkel. Észak-európai fák évgyűrűinek adata szerint ebben a korban nagyon erős lehűlés ment végbe, amelyet a légkörbe jutott és globálisan szétterjedt nagymennyiségű kénrészecskék idéztek elő. Régészeti bizonyítékok és más adatok is tanúskodnak a korszak társadalmi megrázkódtatásairól, mint például járványok kitöréséről, alacsony terméshozamról.
Toohey elmondta, hogy szimulációi szerint Észak-Európában ebben az időszakban 2 Celsius-fokkal csökkent az átlaghőmérséklet. Becsléseink szerint, ha ezt a két vulkánkitörést együtt vesszük, és megnézzük hatásaikat 10 éven át az északi féltekén, akkor ez a kettős esemény a legerősebb vulkanikus erő lehetett az elmúlt 1200 évben, sőt valószínűleg az elmúlt kétezer évben – hangsúlyozta.
Évtizedek óta kutatások tárgya az, hogy mi vethetett véget a 300 és 1000 között tartó klasszikus maja kornak. A szakemberek többsége jelentős éghajlati változással, a térségbeli népek háborúskodásával, illetve azzal magyarázta, hogy a maják tönkretették, felélték saját környezetüket.
MTI
Kapcsolódó cikk:
A klímaváltozás első bizonyítékait dokumentálták brit és svájci kutatók