Néhány Magyarországgal kapcsolatos pozitívumot említek a következő néhány sorban. Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó ilyen jellegű írás, ezért igyekszem az ilyenkor gyakran emlegetett dolgok (Nobel-díjas tudósok, Túró Rudi stb.) helyett kevésbé ismert tényezőket felsorolni. Azt hiszem, szükség van az ilyen jellegű cikkekre, mivel gyakran hajlamosak vagyunk a rosszat a jónál előbb meglátni.
Találékonyság
Talán a szocializmus ideje alatt finomodott ki még az addiginál is jobban a magyarok találékonysága. Annak ellenére, hogy nem lehetett nyíltan beszélni bármilyen témáról, a költők, írók, együttesek megtalálták a módját, hogy a cenzúrát kijátszva úgy szóljanak a tiltott, vagy épphogy megtűrt dolgokról – legyen az akár 1956, vagy a szovjet katonák itt tartózkodásénak kérdése -, hogy a magyar közönség megértse, hogy itt nem az elsődleges, felszínes jelentésről van szó. Természetesen ez a fajta huncutság korábban sem volt ismeretlen, tanulmányainkból gondolhatunk például Arany János A rab gólya című versére. De nem kell feltétlen nagy művésznek lenned, ha magyar vagy, feltalálod magad, nincs az a helyzet, vagy nem funkcionáló tárgy, amit ne tudnánk így vagy úgy megoldani vagy megjavítani. Kár is tovább ragozni, világos hogy mire gondolok, csak egy példa:
Példaképeink
Ha példaképeket keresünk országunkból, hajlamosak vagyunk a történelem felé fordulni, és István királyra, Mátyásra, vagy mondjuk Nagy Imrére gondolni. Természetesen nincs ezzel probléma, ugyanakkor napjainkból is lehetnének példaképeink. Csak néhány ötlet:
– Hosszú Katinka, világrekorder úszónk, aki az úszószövetséggel áll konfliktusban, mivel úgy döntött, hogy a sportolói mellé értelmiségi szerepet is magára vállal
– Nemes Jeles László, aki Saul fia filmjével több díjat, nem mellékesen Oscart is nyert
– Hankiss Elemér, tavaly elhunyt szociológus, filozófus, akinek neve nemzetközi körökben is ismert
A sort tetszés szerint lehet átgondolni, folytatni…
Fesztivál
Lassan szinte egyértelmű számunkra, hogy ha nyár, akkor fesztiválok sora vár ránk. Ugyanakkor ez mégsem lenne olyan magától értetődő, hisz még a nagyobb, gazdaságilag fejlettebb országokban sincsenek feltétlenül ilyen színvonalas rendezvények. Nem mondok újat azzal, hogy a nagyobb fesztiválok – a Sziget, Volt, EFOTT, Sound – nemzetközileg is ismertek és rengeteg turistát vonzanak. Ezeken túl nyaranta szinte lehetetlen nem belebotlani valamelyik tematikus fesztiválba, sör, pálinka, bor, kolbász, csak választani kell. Egy példa a kevésbé ismert, ugyanakkor színvonalas rendezvényre a Veszprémi Utcazene Fesztivál, ahol a belvárosban, a várnegyed és az óváros területén, fantasztikus környezetben lépnek fel lényegében minden zenei stílusban előadók, amatőrök és hivatásosak egyaránt.
Nevezetességek
Láttuk már élőben az országunk legfőbb kulturális értékeit? Azt hiszem, kevés ember mondhatja el magáról, hogy bejárta a főbb nevezetességeket, és akkor még nem is beszéltünk a rengeteg túra és biciklis útvonalról, és egyéb eldugott kis látnivalóinkról. Szintén nem sokan látták az UNESCO Világörökség helyszíneit, sőt alig tudjuk, hogy melyek ezek a helyek. Egy kis segítség az elinduláshoz:
Felsőoktatás
Bár manapság inkább a negatívumokat látjuk, valahol büszkék lehetünk a magyar felsőoktatásra is. Rengeteg a kihívás, a megoldandó feladat, fejlesztésre szoruló terület, ugyanakkor például az orvosi egyetemre nem véletlenül jönnek napjainkban is külföldről hallgatók tanulni, valamint más területen is érünk el sikereket. Nemrég az Ernst & Young multinacionális pénzügyi tanácsadó vállalat versenyének nemzetközi fordulóján ért el második helyezést Borsos Tünde Petra, Corvinus Egyetemen végzett hallgató.
Nyertesek
Még egy dolog, amiről nem szoktunk ebben a kontextusban beszélni. Iskolai végzettségtől és szakmai eredményektől függetlenül azt hiszem, Magyarország pozitívumának számít mindenki, aki képes elviselni a meghiúsult álmokat, valamint azt, hogy a munkahelyén nevetséges fizetésért kell robotolnia megalázások és az empátia teljes hiánya mellett. Talán nem a legszerencsésebb egy amerikai sorozatból idézni egy Magyarországról szóló írás esetében, ugyanakkor idevágónak érzem azt, amit Al Bundy mondott az Egy rém rendes család című sorozatban egy reklamáló vendégének, arról, hogy valójában ki is számít nyertesnek:
„Azt mondja, vesztes vagyok. Mert utálom azt a rohadt állásomat, mert nem tisztel a családom, mert egy város átkozza a napot, amikor megszülettem? Lehet, hogy maga vesztesnek lát, de hadd mondjak valamit. Minden reggel, mikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám: a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét és a félig jeges vajas süteményt. Beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon, csupán azért, hogy olcsó cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos. És sose fogom érezni egy gyönyörű nő érintését. És soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok. Mert mindennek dacára én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk heti negyven órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé.”
