Magyarország, ez az a hely. Sokan hajlamosak vagyunk csak legyinteni – ugyan, én nem tudok rajta változtatni, így hát nem foglalkoztat. És valljuk be, legtöbbünkben nagyon gyakran felsejlik ez. Szokták mondani, az vagy, amit megeszel, tovább gondolva, az is te vagy, ahol élsz, amilyen környezetben töltöd a mindennapjaid.
Magyarország az a hely, ahol mindez bántóan, és sarkalatosan van jelen. Nincs konszenzus, nincs vitakultúra, nincs „kiegyezés”. Helyette adatott nekünk tánc, és Zárcsökkentés. Itt, ahol két percért letoljuk az előttünk közlekedőt, vagy csak, mert pusztán úgy tartja kedvünk, megbecsüljük, amink van! Élet vagy halál, egyre megy!
Az a hely is Magyarország, ahol nem figyelünk az idősekre, a betegekre, a segítségre szorulókra, meg úgy általában senkire, ellenben előszeretettel figyeljük, mit tesz, mond a másik. Esetleg helyébe képzeljük magunkat, és elítéljük az illetőt, azért, amit Mi tennénk – választási lehetőséget sem hagyva, a szivárvány számtalan (bár általában csak kettő…) színében pompázva.
Magyarország a hely, hol a választottjaink válogatnak, és a válogatottat válogatott eszközökkel futtatják a csúcsra – kenyeret, és cirkuszt a népnek időt álló aforizmájával! És bizony mi szeretjük megenni, amit elénk tálalnak – legyen az győzelem, vagy Győző. Ahol az értéktelen a legfőbb értéket képviseli, és a valódi teljesítmény nagyon gyakran elhasal – mert így akarjuk. „Hisz úgy sem tehetünk semmit!”
E szent helyen Mi igazán szeretjük felebarátainkat (kiváltképp házastársaikat, barátaikat, barátnőiket) és megbocsátunk az ellenünk vétkezőnek, vagy inkább megelőzzük őt ezzel! Tágabb pátiánkban mindenre van megoldás, mégsem mozdul semmi, sehová – csak az állás, ami halad, no meg az idő. Itt semmi nem az, aminek látszik, ellenben amit még látunk, már az sincs jelen.
Nincs jó szomszédság, és nincs betyárbecsület, nincsen zene és nincs közös ünnep sem, csak ha csinálnak nekünk! Miért pont én legyek az, aki… – fogalmazódik újra meg újra a már komoly tradíciókkal rendelkező (és tradicionálisan vesztes) kérdés.
A hely, ahol a tudatunkat (is) adóztatják, egyre többet, és gátlástalanabbul, közben Mi emberöltőn keresztül a csodára várunk, ám a csoda csak nem jő…
Ha egyenletbe helyettesítjük az elhangzottakat, és hozzávesszük a tényt, léteznek még kivételek, egy érdekes kérdést kapunk megoldásként, útravalóul. A következő évre, és mindenkorra:
Biztos nem Mi alakítjuk az országot?
Tegyünk hát a jobbért, cselekedjünk a egymásért!
Tóth Krisztián Márk