Egy kellemes novemberi szombat este néhány ezred magammal a Sportarénában lehettem szem-és fültanúja egy hétköznapi srácból lett világsztár szárnyalásának. James Arthur a The Story So Far Tour koncert turné keretén belül látogatott el kishazánkba. Idehaza az Art Anzix Színház jóvoltából került sor az eseményre.
Este nyolckor kialudtak a fények és az Aréna színpadára lépett Kállay Saunders András és zenekara, vagy ahogy mostanában hallani, a Kállay Saunders Band. Tökéletes felvezetői voltak az est sztárfellépőjének. András és zenekara nem csupán a zenei stílusok tekintetében hasonlít James Arthurra, hanem előadásuk színvonalában is az angol előadó szintjén állnak. Mi több, Kállay is egy hasonló tehetségkutatóban ért el sikereket, csak úgy, mint James Arthur.
Sajnos az amerikai-magyar énekesnek nem igazán sikerült felkorbácsolni a hangulatot, így egész nyugodtan várakozott a közönség az est sztárjára.
9 óra után néhány perccel azonban mégis csak mozgolódni kezdett a tömeg. Hatalmas ováció fogadta a fiatal énekest.
Az X-faktorban felfedezett egyedi hangú fiú első lemeze 2013-ban jelent meg és egyből óriási sikert aratott. Énekesi karrierjét 15 évesen kezdte és több bandában is énekelt már mire az X-faktorba is nevezett, édesanyja unszolására. A tehetségkutatóval nem csak az angol és az amerikai közönséget érte el, hanem világszerte óriási rajongótábort épített fel magának.
Sorra követték egymást az ismertebbnél ismertebb, balladisztikus, melankólikus dallamok. James Arthur néhol egy szál akusztikus gitárral csalt könnyeket a tinirajongók szemébe, máskor egy –a végletekig eltorzított hangzású-elektromos gitárral rocksztárokat megszégyenítve zúzott.
Mivel volt szerencsém elég közel állni a színpadhoz feltűnt, hogy elég sok dalnak olvasta a szövegét, de legalább a világhírnevet hozó Impossible-t – amit megjelenése óta több mint 80 milliószor hallgattak meg a Youtube-n – teljes szívvel és odaadással kívülről fújta. Egyébként a többi számot is hatalmas átéléssel és lelkesedéssel adta elő.
Egy elég széles skálán mozgó előadóval ismerkedhettem meg az este folyamán. Mint fentebb említettem, a lírai dallamok, az akusztikus gitár meghatározó szerepet töltöttek be a koncerten, de nekem kifejezetten tetszett, hogy egyes dalokban némi dubstep hatás is érződött. Emellett egy igen erős r’n'b vonalat is felfedezhetünk több művében, s a tradíciókhoz visszanyúlva egy kis soul-os hangzást is csempész a dalaiba. S bár a speciális zenei effekteket is szívesen használta a banda, szintetizátorosnak nyomát sem láttam a színpadon.
A zenekar külön pikantériája – nem tudnám megmondani, hogy szándékosan, avagy véletlenül sikerült-e – a szólógitáros és a basszusgitáros személyének a kiválasztása. Képzeljünk el két marcona külsejű, hosszú szakállú, szúrós tekintetű úriembert, abból a fajtából, akik egy metálbandába tökéletesen beleillenének. A gitárjátékukban szemernyi kivetnivalót sem találtam, ám mikor vokálozni kezdtek, mintha két szirén hangja csendült volna fel az arénában.
Mérhetetlenül kedves és közvetlen volt a teljes koncert alatt. Elmesélte, miért is jelentkezett néhány éve az X-faktorba, mit érez, mikor ennyi embernek ad elő. Természetesen gyakran mondta azt is, csak úgy angolosan, hogy „köszönöm” .
Összességében egy átlagos koncertet élvezhetett a közönség. Egy mérhetetlenül rokonszenves, igazi szomszéd fiús attitűdű előadótól, aki rendkívül tehetséges dalszerző és énekes, de azt hiszem, egyelőre korántsem világszínvonalú előadó.
Fotó: online
Szerző: Kaiser Vivien