Paul Ricoeur szerint a referenciaposztulátum ontológiai kifejezése által válaszol a költői diskurzus szemantikai szándékára a spekulatív diskurzus. Igaz ugyan, hogy Paul Ricoeur francia filozófusnak [1913- 2005 májusa] semmi köze az aktuálpolitikához, sem a kulturális gyökerek megőrzéséhez, ám inspiratív kérdései feszegették a jelen cikk íróját, a jelenlegi székelyek üzenete, az üzenetek nyelvi jelentésével és spekulatív diskurzusával kapcsolatban. Erre most különösön oda kell figyelnünk e sorsdöntő időkben. Tegnap este a lármafák meggyújtásával Székelyföld határai mentén, a székelyek kifejezték lenni akarásukat és területi autonómiára való törekvésüket.
Ricouer összehasonlítja a fenomenológiát a hermeneutikával, valójában a nyelvnek önnön másikához, a valósághoz fűződő kapcsolatát tárja elénk, mely "általában érinti a referencia lehetőségfeltételeit"- tehát a nyelv jelentését a maga egészében vizsgálja. A Metafora és filozófia-diskurzus című értekezésében megszületett összegző megállapításai hatással lehetnek mai gondolkodásunkra, a székelyek eszményi őrtüzei tekintetében.
Miért gyújtanak őrtüzeket? -kérdezheti a ma embere. Székelyföld él, mindenki tudja, nem túlzott magyarkodás ezt újra és újra kihangsúlyozni? Nem. Ahhoz, hogy a székely, mint ember identitását el ne veszítse, ki is kell fejeznie azt, meg kell fogalmaznia a maga egyszerű és csavarintos eszével oly mód, hogy a szívét is ki kell vinnie a hegyeire. A székely egyszeri embernek is van ám léttudata, a ricoeur-i létre vonatkoztatottságának a tudása.
E reflexív tudás által tudja a nyelv, hogy a létben áll. Referenseihez való viszonyát úgy fordítja át, hogy magát, mint a létnek a szóba-kerülését fogja fel, melyről beszél. Ez a reflexív tudat, távolról sem zárja önmagában a nyelvet, inkább nyitottságának tudata. Azt a lehetőséget implikálja, hogy kijelentéseket tegyünk a létezésről és azt mondjuk, hogy ez azáltal jut kifejezésre, hogy kimondjuk. Ez a tudás artikulálja a szemantikától eltérő és a szemiotikától is megkülönböztetett diskurzusban a referenciaposztulátumokat. Amikor beszélek tudom, hogy valami nyelvileg kifejeződik.
Ricoeur logikáját követve, mikor a székely ember beszél a hazájáról, a szeretetéről, a tenni akarásról, az anyaföld megóvásáról mindig egyesszámban szól, és önmagát mindig csak másodikként jelöli. A megmaradás a tét!
Ricoeur ezt úgy értékelte volna, hogy "ez már nem nyelven belüli, hanem nyelven kívüli tudás: a létből, a kimondott létbe jut el, miközben a nyelv az értelemtől a referensig."
Mint referensek, mi olvasók, csak a szívünk dobbanásával tudjuk kifejezni azt, amit a meggyújtott láng, egy székely kezében égő fáklya, s aztán a természetes határokon végigégett őrtüzek, az egész Székelyföldet körülölelő határjelzése kifejezésre juttatott az este: a földünk a miénk, a kultúránk még él és készek vagyunk küzdeni a kulturális megmaradásért, ahogy a területi autonómiáért is. A nagypolitika nem lehet referens, csak az individuum. Hogy mivé válik a spekulatív diskurzus 2015 végén, 2016 hajnalára e tekintetben, erősítővé, vagy rombolójává-e a székely szivek őrtüzeinek, az majd kiderül.
Aki e küzdelemmel szembeszegül, azt nem áldja meg a székelység tanító és építő keze.
Felhasznált irodalom: Paul Ricoeur, Metafora és filozófia-diskurzus. A referenciaposztulátum ontológiai magyarázata. 85 old.