Close

Egységesíteni kell a tanítható tudást a művészeti gondolkodással

Egységesíteni kell a tanítható tudást azzal az érzelmi gazdasággal, amelynek fokozására és megóvására a művészet hivatottmondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke "Az élet kincsesháza" – művészeti nevelés, művészettel nevelés a közoktatásban címmel pénteken kezdődött konferencián a Pesti Vigadóban.
    
Hozzátette: a szervesen összetartozó "létező", vagyis a tanítható természet és tudomány, valamint a "születő", a művészet szétválasztása természetellenes. "Defenzívában van a művészet a világon" – jelentette ki köszöntőjében, hozzátéve, hogy erről elsősorban a "sztárés a celebkultusz" tehet
    
Mint fogalmazott, irreális illúzió az az elképzelés, amely szerint minden egyes művészeti ág teret nyerhet a közoktatási tananyagban, ehhez heti összesen 60-70 tanórára lenne szükség. Azonban kiváló magyar példák is bizonyítják, hogy lehetséges a művészet, vagyis "az isteni üzenetek feletti emberi öröm kinyilvánításának" beépítése a mindennapi iskolai nevelésbefűzte hozzá, kiemelve, hogy mindez csak is hosszú folyamat eredménye lehet, hiszen 30 ezer magyar pedagógus "nézőpontjának és tudástartományának korrekcióját kívánná meg".
    
Csépe Valéria, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatója arról beszélt, hogy a zenei nevelés bizonyíthatóan formálja, "fényesíti" gyermekkorban az agy még fejlődés alatt álló, különböző funkciókat ellátó belső hálózatait. Mint fogalmazott, a zene, és elsősorban a hangszeres játék hatására szerkezeti változások következnek be az agyban és megfigyelhető relatív térfogat növekedés is. Példaként említette az agy két félteke különböző funkciókért felelős területeit összekötő kéregtest fejlődését is.
    
Hozzátette: a zene hatására nem csupán a szerkezet, de a funkció is változik, így megfigyelhető az is, hogy az agy nem csupán feldolgozza, dekódolja a hangokat, de önmaga is "zenél". Ennek bizonyítására Csépe Valéria lejátszott egy hat hangból álló mintázatot, amit a kísérletek szerint az emberi agy képes frekvencia követő válaszként "visszajátszani". A kutató hangsúlyozta, hogy az iskolán kívüli zenei nevelésre jó példa a venezuelai El Sistema és az amerikai Harmony Program kezdeményezés is, az utóbbit vizsgáló kutatások eredményei szerint 1-2 év lefolyása alatt hatalmas változás figyelhető meg a részt vevő gyerekek zene és hang, valamint a beszédfeldolgozó agyterületeinek fejlődésében.
    
"Nem szabad sem a tudományban, sem a művészetben defenzívába vonulni" – zárta előadását Csépe Valéria, aki szerint emészthető formában, érvelve kell megértetni a társadalommal, miként alkalmazható a gyakorlatban a tudósok és művészek által megszerzett tudás.
    
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára előadásában többek között arról beszélt, hogy a művészettel való nevelés fontosságának elismertetéséhez megfelelő társadalmi közeget kell teremteni, hiszen generációk nőttek fel valódi művészeti képzés nélkül. "Kodály szerint a művészeti oktatást az anya születése előtt 9 hónappal kell megkezdeni" – fogalmazott.
    
Kitért a magyar művészeti oktatás nehézségeire is, kiemelve, hogy bár csodálatos eredményekkel működik a művészeti alapiskolai hálózat, súlyos gondokkal küzdenek maguk az intézmények, amelyeknek problémáit sem az önkormányzati fenntartás, sem az állami központosítás nem oldotta meg. Mint fogalmazott, számos területen – például eszközpark és gyakorlóhely kérdésében – történtek üdvözölendő lépések, azonban az oktatási kormányzat az utat "még nem járta végig". Hozzáfűzte, hogy a művészeti nevelés szempontjából átgondolatlannak érzi az egész napos iskola intézményét is, hiszen a teljes délutánt iskolában töltő tanulóknak nem nyílik lehetősége művészeti iskolákba való járásra.
    
"Művészeti nevelés nélkül nincs teljes ember, nem nő fel a hétköznapok világából kizökkentő művész, az élményt akaró és szerető közönség, polgári és nemzeti közösség sem" – hangsúlyozta Kucsera Tamás Gergely.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top