Close

Lengyelország elérte követeléseinek teljesítését

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti
Varsó a brüsszeli tárgyalások során elérte azt, hogy a menekültelosztással kapcsolatos követeléseit teljesítsékígy nyilatkozott Rafal Trzaskowski lengyel külügyi államtitkár kedd esti varsói sajtóértekezletén, miután Lengyelország a minősített többségi szavazáson egyetlen visegrádi tagállamként az Európai Bizottság terve mellett szavazott.
    
"A puszta ellenkezés ahhoz vezetett volna, hogy nem lenne beleszólásunk a döntéshozatalba, elértük követeléseink teljesítését" – érvelt Trzaskowski. Mint ismertette, Lengyelország 4500 menekültet vállal át, az elsők – a görögországi és olaszországi befogadóközpontokban lefolytatott biztonsági eljárás után – a jövő év elejétől érkeznek.
    
Trzaskowski a legfontosabb tárgyalási sikernek az automatikus kvóták elutasítását nevezte, valamint azt, hogy Lengyelországnak nem kell befogadnia azokat a menekülteket, akiknek identitásáról kétségei támadnak.
    
Arra az újságírói kérdésre, hogy a Csehországtól, Magyarországtól és Szlovákiától eltérő szavazás nem okoz-e törést a visegrádi négyek között, Trzaskowski elmondta: a csoport országai folyamatosan egyeztették álláspontjaikat, de a keddi találkozón hozott döntést a minősített többségi szavazás miatt nem lehetett megakadályozni. "A csehek és a magyarok jelképes okokból szavaztak ellene, a megszavazott tervet úgyis teljesítik. Számunkra fontos volt a mi feltételeink kieszközlése" – szögezte le a diplomata.
    
Trzaskowskihoz hasonlóan később, a TVP Info közszolgálati televízióban Grzegorz Schetyna külügyminiszter is elmondta: azt, hogy Lengyelország a többi visegrádi államtól eltérően szavazott, nem jelenti a csoport szétverését, mindenről konzultáltak. "Akkor lett volna értelme, hogy ellene szavazzunk, ha sikerült volna a terv elutasításához szükséges mennyiségű szavazot összegyűjteni" – vélte a tárcavezető. Hozzátette: figyelembe vették azt is, hogy az ukrán válság esetleges kiéleződése esetén Lengyelország jelenlegi magatartása hatással lesz az Európai Unió lépéseire.
    
A legerősebb ellenzéki párt, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kormányfőjelötje élesen bírálta a lengyel kormány magatartását: "A lengyel miniszterelnök mást mond a lengyeleknek, és aztán másképp cselekszik" – mondta, utalva arra, hogy Ewa Kopacz kormányfő és más vezető lengyel politikusok korábban – a visegrádi országokkal egybehangzóan -, ellenezték a menekültelosztási kvótákat. Szydlo úgy értékelte, a lengyel belügyminiszter a keddi szavazás során nem volt szolidáris, és a visegrádi csoport egyetlen tagjaként "arra szavazott, amit mindnyájunkra rákényszerítenek".
    
Leszek Miller, a szintén ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség elnöke úgy látta: Lengyelországnak "sokba fog kerülni" a visegrádi szolidaritás megszegése. "Mindig igyekeztünk együtt tartani, konzultálni" – mondta Miller. Hozzátéve: "Most a csoport talán nélkülünk fog találkozókat tartani." Miller úgy látta, a folytatódó menekültáradat miatt a keddi uniós szavazáson elfogadott kvóták hamarosan "aktualitásukat vesztik".

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top