Az Uj Idők (Szépirodalmi, művészeti, képes hetilap és kritikai szemle, szerkeszti Herczeg Ferenc) kora egyik legnépszerűbb hetilapja volt. Igen, rövid u-val, Uj Idők.
A Nyugattal azonos korban jelent meg, tehát a XX. század első felében. Népszerűségét misem jelzi jobban, mint az, hogy míg a Nyugatnak bőven maradtak az utókorra felvágatlan példányai, az Uj Idők nem hiányozhatott a polgári családok asztaláról. 1928 március 25.-i számában akadtam az alábbi versre. A költő, Somlyó Zoltán (1882-1937), édesapja Somlyó György (1920-2006) költő, műfordítónak.
Tavaszidőn…
Tavaszidőn a föld kibomlik,
a barna rög kenyérként omlik.
A mag benne virággá szépül
a természet mesterkezétül.
S kinyíl a kis falusi ablak,
a szemek csudára riadnak.
Kigyúl a messzi hegyek orma
s kifényesül a templom tornya…
A nagy piac életre kap,
reádűl a langyfényű nap.
S a kavicskövek szürke lapját
a napsugarak símogatják.
A szél a nagy réteken át
fujja a szűzi ibolyát
S a sövény mellől a kis áldott
fehérhúsú lágy hóvirágot.
És a magyar paraszt kilép
a pitvarajtón. De elébb
a süvegét leveszi mélyen
az új tavasznak szent nevében.
Aztán a gyönge napba bámul,
Tiszán innen, meg ott: Tiszántúl…
Nézi a magyarok egét –
és elindítja az ekét…
Somlyó Zoltán
A képen látható növény pedig a csodaszép liliomfa, a magnóliafélék családjába tartozik, sajnos szirmait még a tavasz elején elhullajtja, és őszig csak zöld leveleiben gyönyörködhetünk.
Földi Tamás