Close

Hitler és Winnetou

Azt már tudjuk, hogy Hitler kedvelte az édességeket, amelyeket éjjelente sem vetett meg, kevésbé közismertek azonban a Führer olvasmányélményei. 

„Szemlátomást – írja a Hitler-mítosz egyik legjobb korabeli elemzője – nem olvas sokat a hivatalos aktákon kívül. Még legzaklatottabb napjain sem nyit ki könyvet. A barna házi szobájában nincsenek könyvek, és nyári lakáról készült fényképeken sem látunk könyveket. Kérdéses, hogy bármikor is komolyan tanulmányozott volna történeti vagy filozófiai műveket. „(21. oldal)
Idéz egy ausztrál történésztől Miskolczy Ambrus történész. Ormos Mária történész szerint az autodidakta Hitler, minden bizonnyal sokat olvasott, kialakította a gyorsolvasás egy sajátos változatát. Hitler a Mein Kampfban leírja, hogy a könyvekből csak azokat a részeket olvasta el (figyelmesen) amelyek alátámasztották az elveit (igaz, többnyire teljesen azonosulni egyetlen szerző álláspontjával se tudott). Így úgymond „egész könyvtárat felfalhatott rövid idő alatt”. Hitler olvasmánylistáját nehéz összeállítani – állapítja meg Ormos – mivel Hitler szinte sose jelölte meg a forrást, és nem hivatkozott senkire, hogy valamennyi megállapítását magának tulajdoníthassa. „Idézetek és hivatkozások nélkül is biztosak lehetünk benne, hogy Hitler Ausztriában nagy előszeretettel fogyasztotta a nagynémet irodalmat (és valószínűleg antiszemita termékeket is), majd Németországban a háború után elsősorban hasonló, valamint szociáldarwinista, faji szellemű brosúrákat olvasott” – állapítja meg Ormos Mária. Nem tudjuk viszont, hogy Hitler mennyire ásott mélyre a német filozófiában vagy történetírásban. A filozófiában való jártasságnak mindenesetre nem adta jelét.
Egészen más volt a helyzet a történelemmel. Hitler ugyanis „megtanult egy maga által szelektált, (…) saját tetszése szerint újrakomponált történelmet”. Ormos hozzáteszi, hogy a szó eredeti értelmében ez nem történelem volt, hanem inkább egy általa elképzelt história amely a „a tiszta erőn alapuló kezdeteit vélte összeköthetőnek a nemzetiszocializmus által meghirdetett új világgal, és ami a kettő között volt (…) azt a faji megromlás és megrontás feledhető és feledendő korszakaként kezelte”.
Irodalmi ismeretekkel Hitler „nem hivalkodott”, mint ahogy idegennyelvtudással sem (egyébként is ellenezte, hogy az iskolában nyelvet oktassanak, mert szerinte azt a többség úgysem tudja használni semmire). Nem látszik annak jele sem, hogy akár a matematikában akár a természettudományokban magasabb szintű ismereteket szerzett volna (annál is inkább mivel „biológia jellegű fajelmélete (…) nem alapult a korabeli biológia tudományon, hanem annak megcsúfolása volt” – emeli ki Ormos).  A zsidók üldözése egyik végkövetkeztetése volt Hitler álbiológiai fajelméletének, mint ahogy összefüggött vele nagy stratégiája, amelyet a fajelméletből levont következtetésekkel kapcsolt össze (az alaptétel szerint „a kultúrateremtő felsőbbrendű faj jogos követelménye az élettér”, és mivel erősebb a többi fajnál, ezt meg is szerezheti „ennek feltétele azonban a megtisztulás a zsidó befolyástól” ).
Hitler műveltségének vizsgálatakor arra juthatunk, hogy csekély irodalmi, filozófiai (pénzügyi) ismeretekkel rendelkezett.
Szelektív történelmi műveltségén és egyoldalú tömegpszichológia ismeretein túl, egyetlen területen tudott nagy tudásra szert tenni: a katonai stúdiumokban. Igen jól tájékozódott térképen, jól megtanulta a hadsereg-szervezési elveket, csakúgy mint fegyvernemek sajátosságait.
Egy német történész  – akit már Miskolczy idéz – Joachim Fest így jellemzi Hitler ismereteinek forrásait:

Világszemléletének elemeit másodlagos áltudományos munkákból merítette: fajelméleti értekezésekből, antiszemita pamfletekből, a teutonságról, a fajmisztikáról, az eugenikáról szóló munkákból, valamint a darwinizmusról és a filozófia történetéről szóló népszerű írásokból. (27. oldal)

Hitler és Winnetou

Az ifjúkori olvasmányokat sokan meghatározónak tartják. Hitler esetében May Károly (Karly May) felelősségét emeli ki a szakirodalom. Maga a Führer is úgy nyilatkozott, „hogy ő nyitotta szemét a világra.” Miskolczy Ambrus így ír erről:

Márpedig írónk – May Károly – kifejezetten humanista szemléletű; ha arra gondolunk, hogy (…) Old Shatterhand csak legvégső esetben sújtott le vagy használta fegyverét, és az apacsok iránti rokonszenvét aligha lehet egyértelműen rasszizmusnak minősíteni. Hitler, aki a hatalomátvétel után állítólag újraolvasta kedvenc kamaszkori íróját, May-múzeumot is alapított, mintha elfelejtette volna, hogy – az 1912-ben Bécsben is pacifista előadást tartó* – May Károly nagy hősei nem szerették az erőszakot. (17-18. oldal)

Hátulról kezdte

Hitler mint azt számos megnyilatkozás bizonyítja: megvetette az értelmiségiket (amely mögött ott lapulhatott önértékelési zavara), de olvasási szokásaiban átvett néhány értelmiségi fogást, pl.: a könyvek olvasását hátulról kezdte. Miskolczy egy érdekes párhuzamra hívja föl a figyelmet:

Schopenhauer Parergája és a Mein Kampf ezen passzusai között van valami kísérteties párhuzam. Amikor a nagy filozófus például arról írt, hogy: „Ha olvasunk, más gondolkodik helyettünk: mi csak megismételjük az ő mentális folyamatát.” Így aztán sok művelt ember „hülyére olvassa magát”. A fontos könyvet pedig kétszer kell elolvasni, hiszen az elejét akkor értjük meg jobban, ha ismerjük a végét. (29. oldal)

Mindemellett Hitlernek megvolt a maga olvasási technikája. 1942-ben arról beszélt, hogy „mindig először a könyv végét nézi meg, majd a közepén olvas bele néhány helyen, és csak ha pozitív benyomásra tett szert, dolgozza fel az egész könyvet”. Ennek pedig nyomai maradtak, mint arra Miskolczy Ambrus utal, ugyanis gyakran ceruzával megjelölte amit fontosnak vélt.

* Hitler 1912. március 22-én kölcsöncipőben elindult, hogy meghallgassa kedvenc írója, Karl May előadását (aki nem mellesleg pacifista volt). A May-kultusz mély nyomot hagyott Hitlerben, mert birodalmi kancellárként is szánt arra időt, hogy elolvassa Karl May összes műveit – ez a német kiadásban 60 kötetet tett ki. Sőt 1943-ban a papírhiány ellenére is utasítást adott, hogy 300 ezer példányban nyomtassák ki a Winnetou-t, s juttassák el a katonáknak tábori olvasmány gyanánt. Hitler annyira átélte Winnetou sorsát, hogy Albert Speer (Hitler fegyverkezési minisztere) egyenesen azt javasolta a történészeknek, hogy amikor Hitler hadvezéri vonatkozású tevékenységét vizsgálják, akkor ne feledkezzenek meg Karl May hatásáról sem.

 

Felhasznált források

Hitler és Winnetou

Miskolczy Ambrus: „A Führer olvas”: tallózás Hitler könyvtárában. Napvilág Kiadó: Budapest, 1999.

Ormos Mária: Hitler. Krausz Tamás: Sztálin. Budapest : Pannonica K., [1999]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top