Budapest, 2014. november 1.- Egy következmények nélküli világban a felnőtté válás küszöbéhez érkezett, magukra hagyott kamaszokról szól Totth Benedek napokban megjelent Holtverseny című, sodró lendületű, mellbevágó thrillere, amelyből a közeljövőben film is készülhet.
„A regény úgy született, hogy megjelent előttem négy fiatal, akik egy autóban száguldanak valahol az éjszakában. Fogalmam se volt, mi fog történni velük, hová mennek, honnan jönnek, még abban sem voltam biztos, hogy kik ők egyáltalán, de amikor nekiálltam írni, ebből a képből bontakozott ki az egész történet” – mondta az író az MTI-nek.
A történet szereplői 16-17 éves fiúk, egy vidéki úszócsapat tagjai. A kaposvári szerző maga is úszó volt. „Biztonságérzetet adott, hogy olyan közegről írhatok, amelyet belülről ismerek, és amelyről szép emlékeim vannak, de magának a történetnek nincs köze a saját élményeimhez. Nagyon jó bandánk volt, az edzőink vigyáztak ránk. Hetente tízszer edzettünk, hét végén versenyekre jártunk, nyaranta edzőtáboroztunk, szóval nem unatkoztunk.”
Ezt az ismerős környezetet elegyítette a fikcióval, olyan dolgokat emelt be a történetbe, amelynek az ő életéhez már nem sok köze volt. Az olvasó előtt akciófilmként forog a drogok, a szex és a brutalitás örvényében egyre mélyebbre merülő kamaszok krimibe oltott története.
„Amiket erről a korosztályról olvastam és láttam az interneten és a tévében, az mind valahogy így, ebben a történetben csapódott le. A műfordító remete életet él, alig érintkezik valakivel a családján kívül. Így a legkisebb külső ingerek is nagyon fel tudnak erősödni. A híreken keresztül beszüremlő valóság sokáig rezonál az emberben.”
Az egyetem után, ahol angol és amerikai irodalmat hallgatott, tíz évig műfordítóként dolgozott, legutóbb Cormac McCarthy Átkelés című regényén. „Amikor befejeztem az Átkelést, teljesen kiégtem, kemény könyv. Hónapokig sem olvasni, sem fordítani nem bírtam” – mesélte magáról a 38 éves író.
A Holtversenyen még szabadúszó műfordítóként kezdett dolgozni, számtalanszor átírta az első fejezeteket, többször meg is akadt, végül a McCarthy-könyv fordítása közben fejezte be az első változatot. „Amikor az ember fordítóként szöveget alkot, sokszor kompromisszumokra kényszerül. Szeretek fordítani, de egy idő után úgy éreztem, szükségem van a szabadságra, arra, hogy ne egy másik író lábnyomában kelljen lépkedni, hanem tényleg úgy történjen minden, ahogy én elképzelem és szeretném.”
Megjegyezte, hogy a fordítás révén rengeteg dolgot tanult az írásról, a szövegek működéséről. „Nem hagyományos írói iskola, de nagyon hasznos. Sok maszkot felpróbálhat az ember, a gyerekkönyvektől a nagyregényekig számtalan stílusban meg kell tudni szólalni.”
Miközben arról beszélt, hogy tanulmányai és a fordítások révén az angol-amerikai próza volt számára a meghatározó, azt is elmondta, hogy nagy hatással volt rá Dragomán György A fehér király című regénye. „A mondatai magukba szippantottak, úgy gondolom, hogy így kell hatnia a jó irodalomnak.”
A Holtverseny sötét tónusú, de burleszkes, abszurd jeleneteket, humort sem nélkülöző története nyers kamasz szlengen szólal meg. „Ez egy tudatosan megkonstruált nyelv. Nagyon sokat dolgoztam rajta, hogy hiteles legyen, ne vesszen el belőle az élőbeszédszerűség. Állítólag Nabokov, amikor a Lolitát írta, a buszon utazva hallgatta az iskolásokat, és sűrűn jegyzetelt. Ha kint járok az utcán, az elcsípett beszélgetések megerősítenek abban, hogy a könyv nyelvezete tudatos megkonstruáltságával együtt is reális. Más kérdés, hogy ez nem feltétlenül teszi boldoggá az embert.”
A regény maroknyi szereplőjének sorsában közös, hogy mind magukra lettek hagyva. Az egyik újgazdag fiú erősen karikírozott családjára hosszabb pillantást vethet az olvasó, de a többiek ilyen-olyan okból hasonlóan sivár családi háttere is megismerhető a történet elejtett mondataiból. „Egyedül vannak egy következmények nélküli világban, ezért nagyon könnyen elvadulhatnak” – foglalta össze az író. Az elbeszélő alakját úgy alkotta meg, hogy legyen egy szereplő, akivel – ha nem is rajongani, de – részben azonosulni lehet.
„Nem kell figyelmesen olvasni, hogy kiderüljön, ez a fiú ‘vetít’. Sok kamasz hajlamos úgy előadni a sztorijait – vagy esetleg mások történeteit -, hogy minél vagányabbnak tűnjön” – elemezte.
Izgalmas játék lett abból az írói szándékból, hogy az elbeszélő neve nem derül ki a könyvből. „Amikor nekiálltam írni, adós maradtam azzal, hogy kitaláljam a főhős nevét. Egy idő után pedig kíváncsi lettem, be tudom-e fejezni úgy, hogy nem nevezem el őt. Ez persze nem példa nélküli az irodalomban. Névtelen az elbeszélője annak a Joseph Conrad-kisregénynek is, amelyből a Holtverseny mottóját választottam.”
Ösztönös írónak tartja magát, és bár rengeteget dolgozott ezen a regényen, örömet szerzett neki az írás. Már van előtte néhány újabb kép, amelyekből újabb regény születhet, de még nem döntötte el, hogy melyiknek áll neki – mondta el.
További tervei között említette, hogy Mátyássy Áronnal, az Utolsó idők és a Víkend rendezőjével és Bodzsár István producerrel már a Holtverseny filmváltozatán dolgoznak. Mint mondta, nagyon hamar megtalálták a közös hangot. „Áront az fogta meg a regényben, ami engem is foglalkoztatott: hogy ezek a fiúk következmények nélkül élik az életüket. Az őket körülvevő világból szűrik le azt a tapasztalatot, hogy mindent meg lehet úszni, ezt játsszák újra az életükben.”
Mátyássy rendezői koncepciójával könnyen tudott azonosulni, és hozzátette, nagyon izgatja ez az új feladat, komoly kihívásnak tekinti, hogy a forgatókönyvön dolgozhat.
A Magvető kiadó gondozásában megjelent regényt november 5-én mutatják be a VII. kerületi Kazimir Bisztróban.
MTI