Peking tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Washington a kelet-kínai tenger vitatott hovatartozású szigeteire is kiterjeszti az amerikai-japán biztonsági szerződés hatályát – derült ki a kínai külügyi szóvivő szavaiból, akit a csütörtöki helyi média idéz.
Csin Kang arra sürgette az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben a tényeket, felelősséggel közelítse meg a kérdést és állja a szavát, vagyis ne álljon egyik oldalra se a területi szuverenitást érintő vitákban.
A szigetvitát most azt hozta ismét felszínre, hogy a Tokióba látogató Barack Obama amerikai elnök, útban Japánba azt mondta, hogy a Kína és Japán közötti területi vita középpontjában lévő lakatlan kelet-kínai-tengeri szigetcsoportra kiterjed az 1960-ban kötött amerikai-japán biztonsági szerződés hatálya.
Csin Kang óvatosságra intette az Egyesült Államokat, s megerősítette, hogy Kína álláspontja a Tiaojü (japánul Szenkaku) szigetekkel kapcsolatban következetes és világos, azokat területe elválaszthatatlan részének tekinti, s felettük vitathatatlan szuverenitással rendelkezik.
„Senki sem ingathatja meg az iránti eltökéltségünket, hogy megvédjük nemzetünk területi szuverenitását és tengeri érdekeinket” – fogalmazott Csin, aki szerint a hidegháború idején született amerikai-japán szövetség nem áshatja alá Kína törvényes jogait.
A szigetek Japán által történt elfoglalása „törvénytelen és érvénytelen” – jegyezte meg a szóvivő. Hozzátette: Tokió ezzel kapcsolatos provokációi minden alapot nélkülöznek.
A kínai média felidézi, hogy Japán az első kínai-japán háború során foglalta el a szóban forgó szigetcsoportot, de a Kairói Nyilatkozat (1943) és a Potsdami Egyezmény (1945) értelmében Kínának vissza kellett volna kapnia azokat. 1951-ben Japán, az Egyesült Államok és számos más ország aláírta a San Franciscói Szerződést, amelynek folyományaként – Kína tiltakozása ellenére – az Egyesült Államok önkényesen kiterjesztette gyámságát a Tiaojü/Szenkaku-szigetekre – állítja Peking.
A Japán és az Egyesült Államok közötti 1971-ben aláírt szerződés értelmében Washington „visszaadta” a Rjúkjú-szigeteket és a Tiaojü-szigeteket Japánnak. Peking ez ellen is tiltakozott. Az 1970-es években, amikor Kína és Japán normalizálta kapcsolatait, a felek között olyan megállapodás született, hogy a kérdés rendezését „későbbi időpontra” halasztják. 2012-ben Tokió egyoldalúan „megvásárolta”, illetve „államosította” a szigeteket. A konfliktus azóta súlyosan megterhelte a két ország viszonyát.
forrás: mti
