Close

Ismét 24 órás rekordkísérlet a Molnár Teniszakadémián

A tavaly indult kezdeményezés nyomán ismét 24 órás rekordkísérlet színhelye lesz március 22-én és 23-án a budapesti Molnár Teniszakadémia.

    Az akció során 6-7 edző folyamatosan ad teniszórákat a jelentkezőknek, akik maguk dönthetnek a – minimum ötezer forintos – tarifáról. A befolyó összeget a szervezők a Bátor Tábor beteg gyermekeinek támogatására fordítják, emellett a nézőktől is szívesen fogadnak adományokat.
    „Tavaly 150-en jelentkeztek, és másfél millió forintot gyűjtöttünk. A rendezvényből akkor lehet bejegyzett Guinness-rekord, ha sikerül több mint 250 embert teniszre oktatni” – mondta az MTI-nek Molnár Balázs, a Virág Benedek utcai centrum vezetője, hozzátéve: a kezdeményezésben tevékenyen részt vesz a tavaly visszavonult Szávay Ágnes is.
    A jelentkezési határidő március 21.

 

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top