Utazásunkat folytatva Magyarország legkeletibb megyéjébe látogatunk.
A Mátészalka–Nagykároly-vasútvonal egy nem villamosított egyvágányú magyar vasútvonal. A magyarországi szakasz hossza 19 km. 1905. szeptember 27-én nyílt meg a Nagykároly–Csap vonal részeként, építtetője a Nagykároly-Mátészalka-Csap HÉV Részvénytársaság.
A vasútvonalat a trianoni határ 1920-ban Ágerdőmajornál és Csapnál három részre vágta. Ma a Záhony–Mátészalka szakasz a 111 -es vonalat alkotja. A Mátészalka–Ágerdőmajor–országhatár szakasz a MÁV 115-ös számú vonalát képezi, míg az országhatártól Nagykárolyig a CFR (Romániában a vasúti személyszállítással foglalkozó állami vállalat) 422-es számú vasútvonala. Ágerdőmajor egykori határállomás távol esett lakott településektől, ezért a forgalmát felszámolták, és a szomszédos Tiborszállás állomás vette át a feladatát a 2000-es évek elején. Itt folyik ma a határellenőrzés is.
A Romániához került szakaszon belföldi forgalom nincs, csak a Nagykároly-Mátészalka nemzetközi személyvonatok használják a pályát. A határellenőrzést Nagykárolyban végzik. A vonalon Bzmot típusú motorvonatok közlekednek.
A vasútvonal gazdasági, társadalmi és természeti környezete
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye délkeleti része, a régi Szatmár megye Magyarországon maradt nyugati vége a trianoni döntés után indult hanyatlásnak. A térség gazdasági és kulturális központjai – Szatmárnémeti, Nagykároly – a határon túlra kerültek, és a vidék árván maradt a Nyíregyháza-Debrecen síkból kiesve, mindkettőtől egyformán távol. Az 1920-as évektől Mátészalka előbb Szatmár, majd Szatmár, Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített (k. e. e.) vármegye központja lett, hogy aztán előbb az 1940-es II. bécsi döntés (amikor újra Szatmárnémeti lett a vidék központja), majd a világháború pusztításai (zsidók deportálása, elvándorlás), végül a pártállam közigazgatási reformja szabjon gátat a nehezen indult fejlődésnek.
A Mátészalkai kistérség (amelynek területén a vasútvonal fut) az Észak-alföldi régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dél-keleti részén található. A kistérséget a Nyírbátori, Baktalórántházai, Vásárosnaményi, Fehérgyarmati és Csengeri kistérségek veszik körül. „A kistérség települései Mátészalka körül helyezkednek el. A várostól É-ra, Ny-ra és K-re eső települések egy kb. 14 km-es, a délre eső települések egy 25 km sugarú körben találhatók. A térség északon a Beregi síksággal határos, nyugati része a Nyírséghez, keleti, délkeleti része a szatmári síksághoz tartozik. A térség délkeleti része Romániával határos, itt helyezkedik el az Ecsedi-láp is.
Az Ecsedi – Láp nevét Nagyecsed településről kapta, melyet a honfoglaló magyarok alapítottak úgy, hogy benépesítették a lápban talált szigeteket. Ezt megelőzően Nagy – Lápnak nevezték. Nagyecsed és környéke nem egyszerű síkvidék, hanem olyan alföldi táj, amely az Alföldön belül külön vízgyűjtő tevékenységet fejt ki. Földrajzilag a Nyírségi dombság és Szatmári síkság határán fekszik. Az ősidőkben valamilyen geológiai tevékenység folytán a terület a Nyírséghez képest lesüllyedt és az így létrejövő mélyalföldön a Kraszna folyása lelassult, folyamatosan elárasztva a területet,de áradásaival a Szamos folyó is táplálta a lápot. Legnagyobb kiterjedése körülbelül 50km hosszú és 30km széles volt. A táj fő alkotóeleme a víz lett és vele szoros biológiai kapcsolatban a vízi növényzet például a nád, és a gyékény. Az állatvilágot pedig a különböző halfajták pl; a csík, compó valamint a kétéltűek és vízi emlősök alkották. Nagyon gazdag és változatos volt a madárvilág, főleg a vízi madarak sokfélesége.
Az Ecsedi-Láp az ősidők óta itt élő és a folyamatosan ide települő emberek éltetője maradt évszázadokon át. Szoros kapcsolat alakult ki az Ecsedi-Láp és az emberek között, így meséikben, mondáikban megjelentek a környezeti elemek (mocsár, vízi növények, különleges tulajdonságokkal bíró halak, kígyóból formált szörnyek, sárkányok, madarak). A 18. században a lápot visszaszorították, új szántóföldeket létesítve. Az első kísérletek kudarcai után a 19. század végén, 1894 – 98 között, országos elhatározásra megindultak a teljes átfogó lecsapolási munkálatok. Ennek befejezésével sikerült végleg kiszárítani az Ecsedi-Lápot. Az Ecsedi-Láp kiszárítása nyomán nyert szántóföldeket azonban még most sem lehet biztonságosan előre eltervezhető módon hasznosítani. Élővilága majdnem teljes mértékben megsemmisült.
Kultúra, turizmus, látnivalók
Mátészalka látnivalói között megemlíthetjük az egykori vármegyeháza épületét, amelyet a XX. század elején emelték a korra jellemző magyaros szecessziós stílusban, Padányi Gulyás Jenő tervei szerint (ma a Városi Művelődési Központ épülete).
A Szatmári Múzeumban páratlan szekérgyűjteményben ötven szatmári parasztszekér, hat szán és tizenöt kocsi-hintó, valamint tűzoltó-, hússzállító- és halottaskocsi látható.Az 1972-ben alapított múzeum iskolai helytörténeti kiállításból jött létre, a szecessziós Péchy-palotában 1976-ban nyílt meg a kiállítás. Ma már a táj helytörténeti és néprajzi múzeuma. Közép-Európa legnagyobb szekér-, kocsi- és hintógyűjteménye mellett a kocsigyártáshoz kapcsolódó mesterségek (a kerékgyártó és a kovács) eszközkészletének sokaságát is bemutatják. A Népi közlekedés és teherhordás, valamint a Polgári, nemesi közlekedés című állandó kiállítás az egész múzeumudvart kerítő, oldalt nyitott, cseréptetős színekbe rendezve látható.
Jelentősek az egykori Ecsedi-láp vidékén élők háziiparszerűen űzött tevékenységének, a gyékényfonásnak tárgyi emlékei (hatalmas gyékény tárolóedények, szekérkasok), és összegyűjtötték a lápi mezőgazdasági eszközök különböző fajtáit is. Az állandó kiállítások közül megemlíthető még a Lábbeli készítés Szatmárban és a Szatmár-beregi fafaragások. A múzeum a Szatmár-kutatás központja.
A mátészalkai vasúttörténeti gyűjtemény elsősorban Mátészalka és környéke, de hazánk vasúttörténetével ugyanúgy foglalkozik. A térségből előkerült használati tárgyak mellett engedélyokiratok, részvényjegyek, üzletjelentések, újságcikkek, fényképek, személyi iratok, kezdetektől napjainkig megannyi ritkaság, a látogatóknak feltárul még a MÁV megalakulásától a gőzüzemű vasút fénykorán keresztül, a felszabadulást követő időkig az ismeretek sokasága, melyeknek megtekintése egyedi élményt nyújt a Mátészalka-környéki vasutak története iránt érdeklődőknek.
Érdekesség, hogy 1888-ban Magyarországon először – New Yorkkal egy időben – Mátészalkán, a mai Kossuth utca 16. szám alatt Szalkai (Schwarcz) Pál házában gyulladt ki a villany. Az áramot a Schwarcz Mór által az 1800-as évek közepén alapított Szalkai Gyártelep és Mezőgazdasági R.T. villanyáram-szolgáltató részlege biztosította. A Kossuth és a Rákóczi utca kereszteződésében levő téren pedig napjainkban is áll egy tömör vasból készült villanyoszlop, amely az első, eredeti villanyoszlopok közül való.Itt a két utca kereszteződésében levő téren áll Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész Lámpagyújtó című alkotása is.A Kossuth utca 16. sz. ház falán ma emléktábla áll. Az esemény emlékére minden év szeptemberének első hetében rendezik meg a Mátészalkai Fényes Napok Fesztivált.
Az említett Nagyecseden 1915-ben adták át a gőzüzemű szivattyútelepet, amely a belvizet a csatornába emeli. A ma is működőképes szivattyú ipartörténeti emlék. A Berey József Helytörténeti Gyűjtemény a város történetének és néprajzának emlékeit mutatja be.
Forrás: Wikipédia, Mátészalkai kistérség (gyerekesely.mta.hu), nagyecsed.hu, Az úgy hagyott Magyarország 12. – A mátészalkai kistérség – A láthatatlan régió (magyarnarancs.hu), vendegvaro.utazom.com, Sínen a vasúttörténeti tárlat (Szabolcs Online/szon.hu), holvan.hu, geocaching.hu