Nemcsak a homoszexuálisok házasságát iktatná törvénybe Gyurcsány Ferenc, hanem a gyermekek örökbefogadását is lehetővé tenné számukra – írta pénteki számában a Magyar Nemzet egy, a birtokába került hangfelvételre hivatkozva.
A Demokratikus Koalíció elnöke az ELTE Bibó István Szakkollégium meghívására vett részt szerdán egy beszélgetésen, amelyen kizárólag a szakkollégium diákjai vehettek részt és amelynek a hangfelvétele a lap birtokába került.
A Magyar Nemzet szerint a rendezvényen Gyurcsány Ferenc azt mondta, „csak azért nem nyújtottuk be a törvénytervezetünket erre vonatkozóan, mert nem akarjuk az összefogást megzavarni. Mert ettől csuklanának a szocialisták, azt hiszem.”
A volt kormányfő azt mondta, „kulturális és szexuális, hitbéli, identitásválasztási ügyekben mélységesen liberális vagyok. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit gondolok és mit hiszek”.
A lap szerint ezt követően hozzátette, „és hiszem, vallom azt a nagyon hagyományos liberális elvet, hogy addig terjed az én szabadságom, amíg nem zavarja a másik szabadságát”.
***
KDNP: Gyurcsány az értékválságot teremtené újra
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a 2010-ig előidézett országos válság és katasztrófa után az értékválságot teremtené újra Gyurcsány Ferenc az azonos neműek házasságával és számukra az örökbefogadás lehetőségével. A KDNP közleménye szerint a Demokratikus Koalíció elnöke még azzal az Összefogással is szembemegy, amelybe „beerőszakolta magát”. Az egynemű párkapcsolat a kisebbik kormánypárt szerint magánügy, abba nem akarnak beleszólni, nem akarják korlátozni, ugyanakkor leszögezik, hogy a házasság rangjára emelése ellen tiltakoznak. A KDNP nagyon várja az Összefogás programját, hogy kiderüljön, milyen családmodellt is szeretnének – írták.
Forrás: atv.hu / MTI
