Ötpontos, a romák felzárkóztatásával foglalkozó együttműködési megállapodást kötöttek az Összefogás pártjai – jelentették be a szervezetek képviselői vasárnapi budapesti sajtótájékoztatójukon. A Fidesz szerint a cigány emberekre a Gyurcsány-koalíciónak csak a kampányban és csak saját hatalmi céljai miatt van szüksége.
Teleki László, az MSZP országos elnökségi tagja elmondta: olyan politikai nyilatkozatot alkottak, amely a romák integrációjáról szól. Erre azért volt szükség, mert az elmúlt 24 évben egyetlen kormány sem tette meg azokat a lépéseket, amelyek a romák felzárkóztatásához szükségesek – mondta.
Hozzátette: a rendszerváltás után rengeteg munkahely szűnt meg, és ez a romákat rendkívüli mértékben sújtotta. „Nem csak romákról van szó, hiszen nagyon sokan, több millióan estek ki a munkaerőpiacról, és a kormányok egyike sem tudta kellőképpen kezelni ezt a problémát” – jegyezte meg.
A legfontosabbnak Teleki László azt nevezte, hogy a romakérdés megoldását össztársadalmi problémaként kezeljék.
Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke történelmi napnak nevezte a megállapodás megkötését, mondván, „soha ilyen széles összefogásban pártok nem kötelezték el magukat a romaintegráció iránt”.
A rendszerváltáskor megszűnt 1,5 millió munkahelyet Magyarországon nem sikerült pótolni, ennek pedig „különleges és különös áldozatai” voltak a romák, hiszen sokkal súlyosabban érintette őket ez a probléma, mint másokat – mondta. Hozzáfűzte: emellett nőtt a romák kirekesztettsége, lenézése és megalázása. Ennek akar az Összefogás most véget vetni – hangsúlyozta.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke azt mondta, hogy a magyarországi cigányság ügyét nemzeti ügynek tekintik, mert nemzetstratégiai jelentősége van, ez „nem egyszerűen és nemcsak a kisebbség ügye, hanem a társadalom egészének a felelőssége”.
Gulyás József, az Együtt elnökségi tagja arról beszélt: az a felelősségük, hogy kidolgozzák a részletes programját mindannak, ami egy kormányprogramba emelhető, és valóban megváltoztatja a romák helyzetét a magyar társadalmon belül.
Popper Gábor, a Liberálisok országgyűlési képviselőjelöltje szerint jelenleg olyan világban élünk, amelyben a kisebbségek a többségi társadalom számára terhet jelentenek, és a hátrányos helyzetűek ügye fontosabb az EU, mint a kormány számára. „Úgy érezzük, hogy a megoldás most az Összefogás pártjainak a kezében van és nem szeretnénk, hogy ez a kulcs kicsússzon a kezünkből” – jelentette ki.
A pártszövetség öt pontban megfogalmazott elképzelései szerint megálljt kell parancsolni a diszkriminációnak, javítani kell az oktatás minőségét és meg kell szüntetni a szegregációt, növelni kell a romák foglalkoztatottságát, az EU-s forrásokat igazságosabban kell elosztani, továbbá csökkenteni kell a gyermekszegénységet.
Fidesz: Reménytelen szocialista ígéretek a cigányságnak
A cigány emberekre a Gyurcsány-koalíciónak csak a kampányban és csak saját hatalmi céljai miatt van szüksége – mondta Hoppál Péter.
A Fidesz szóvivője szerint 35 nappal a választások előtt a Gyurcsány-koalíciónak eszébe jutott a cigányság. Reménytelen emberek reménytelen ígéreteket fogalmaztak meg – utalt a baloldali pártok sajtótájékoztatója. Mint mondta, képmutató az a helyzet, hogy a baloldali pártok, kiemelten a szocialisták mindig csak a kampány ideje alatt foglalkoznak a roma társadalom kérdéseivel, a „cigányság helyzete valahogy mindig csak ebben az időszakban jut az eszükbe”.
Emlékezzünk az éhségmenetre is, amikor borsodi és más közfoglalkoztatottakat, köztük cigány embereket vettek rá arra, hogy gyalogolják végig az országot, és követeljék a közfoglalkoztatás eltörlését, ami számukra az egyetlen esély a munkára és családjuk eltartására – emlékeztetett Hoppál Péter. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az éhségmenet élén Simon Gábor, Mesterházy Attila helyettese menetelt, „aki miközben képmutató módon a szegénység ellen demonstrált, és a szegény sorsú embereket hergelte országos szinten is, ő maga titokban több százmilliós vagyon rejtegetett”. Már 26 napja annak, hogy Mesterházy Attila hallgat erről a kérdésről – jegyezte meg.
A fideszes politikus felidézte, hogy a bajai és a kislétai hamisítási botrányban is kiszolgáltatott, nehéz sorsú, hátrányos helyzetű embereket fizettek le, bíztak meg azzal, hogy a kormánypártokat választási csalással vádolják meg. Ez is a baloldal műve volt, és itt is cigány embereket hurcoltak meg és tettek a politika eszközévé – fűzte hozzá.
Szólt arról is, hogy egy héttel ezelőtt még az MSZP listáján szerepelt Balogh Artúr is, aki szerint a cigányság jogosan lop. A szóvivő szavai szerint egy héttel ezelőttig úgy tűnt, a Gyurcsány-koalíció elfogadja ezt a kijelentést, és azonosulni tud ezzel.
A cigány emberekre a Gyurcsány-koalíciónak csak a kampányban és csak saját hatalmi céljai miatt van szüksége – hangsúlyozta. Hozzátette: a valóságban azonban 2010 előtt megalázták, kihasználták, egy életen át segélyen tengődésre ítélték őket. Egy percig sem érdekelte őket valójában a cigányság felzárkóztatása – szögezte le.
Ugyanaz a Teleki László, aki ma reménytelen ígéreteket fogalmaz meg a cigánysággal kapcsolatban, a Gyurcsány-kormány romaügyekért felelős államtitkáraként személyesen felelős a 2010 előtti cigánypolitika tragikus következményeiért – mutatott rá.
Példaként a cigányság alacsony iskolázottságát, a magas munkanélküliséget említette, valamint azt, hogy a romák felzárkóztatására kapott fejlesztési források nagy részét „mindenféle eredmény nélkül eltüntették, és egyszerű pénzlenyúlásként kezelték a területet”. A közelmúltban vonult börtönbe az Országos Cigány Önkormányzat akkori vezetője, Kolompár Orbán – jegyezte meg ezzel kapcsolatban.
Hoppál Péter úgy fogalmazott, a romák felzárkóztatásáról szóló szép szavakat, reménytelen ígéreteket a 2006-os kampányban is hallottunk már, Gyurcsány Ferenctől és a szocialistáktól. Ezzel szemben munkanélküliség, a szociális és egészségügyi helyzet romlása, az iskolázottság emelkedésének hiánya járt a szocialista kormányzás nyomában – húzta alá. Az őszödi beszéd óta azt is tudjuk, hogy gyakorlatilag eszük ágában sem volt megvalósítani a kitűzött célokat – mondta a politikus.
Szólt arról is, hogy a munkanélküliek jelentős részének, mintegy hatezer embernek általános iskolai végzettsége sincs. Mint mondta a kormány nem hagyta cserben ezeket az embereket, a közfoglalkoztatásban 100 ezer alacsony képzettségű, álláskereső kap jelenleg is olyan képzést, amely növeli elhelyezkedési esélyeit a munkaerőpiacon.
Ma a cigányság minden támogatást megkap ahhoz, hogy egyről a kettőre jusson – emelte ki Hoppál Péter, emlékeztetve a romastratégia megalkotására.A Fidesz az a politikai erő Európában, ami abban hisz, hogy egyedül a munka és az oktatás képes kivezetni a cigányságot a mélyszegénységből. Ezért a rendszerváltás óta a legnagyobb foglalkoztatási és oktatási programokat indítottuk ennek érdekében – közölte.
Kijelentette azt is, a kormány kiemelten támogatja a romák szakmához jutását, érettségizését, foglalkoztatását, az általános iskolától a diplomáig több mint 20 ezer hátrányos helyzetű gyereket segítenek ösztöndíjjal. A cigányságnak nem reménytelen emberek, reménytelen ígéreteire, hanem munkára és oktatásra van szüksége. A kormány ezt a perspektívát kínálja nekik – zárta szavait Hoppál Péter.
Forrás: MTI, fidesz.hu
