Close

Dél-koreai nagykövet: Magyarország híd lehet Ázsia és Európa között

Magyarország fontos szerepet tölt be az ázsiai országok kapcsolatépítésében, hídfőszerepet tölthet be Ázsia és Európa között – mondta Nam Gvan Pjo, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete az MTI-nek abból az alkalomból, hogy február 1-jén ünneplik a magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulóját.
A diplomata emlékeztetett arra, hogy 1989-ben, a rendszerváltozás évében történt a kapcsolatfelvétel, amikor Magyarország nemcsak Nyugat felé tett nagy lépést, hanem Kelet felé is azzal, hogy az egykori szocialista blokk országai közül elsőként vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával.

Az azóta eltelt 25 évben nagyon sokat fejlődtek a két ország politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatai, mindkét országnak fontos az együttműködés – vélekedett. Megjegyezte: Martonyi János külügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter tavaly őszi dél-koreai látogatása megteremtette az alapját az évforduló megünneplésének.

Kiemelte: annak idején Magyarország nagy szerepet játszott Németország újraegyesítésében is, és a Koreai-félsziget egyesítésére tett erőfeszítésekben is nagy jelentősége volt annak, hogy a diplomáciai kapcsolatfelvétellel Magyarország „félig kinyitotta a kaput”. Észak- és Dél-Korea feladata, hogy saját erejéből, teljes mértékben nyisson egymás felé – mutatott rá.

A nagykövet azt mondta, ehhez a két ország között megfelelő párbeszéd kialakítására és a bizalom megteremtésére van szükség. Észak-Korea azonban megítélése szerint nem így gondolkodik, hanem katonai provokációval fenyegeti Dél-Koreát. Egyértelmű, melyik a helyes megoldás a félsziget újraegyesítésére – közölte. Hozzáfűzte: Magyarország mindig Dél-Korea álláspontját támogatta a kérdésben, és ezért nagyon hálásak.

Nam Gvan Pjo a Magyarország és Dél-Korea közötti gazdasági kapcsolatokról szólva közölte: 1989-ben 18 millió dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom értéke, ez a tavalyi évre a 150-szeresére, 2,8 milliárd dollárra nőtt.

Jelenleg mintegy 50 dél-koreai vállalat van jelen az országban, kétmilliárd dollár értékű befektetéseikkel 20 ezer munkahelyet hoztak létre. Magyarország világszerte elismert a technológiákban, természettudományokban, és ez vonzerőt jelent a befektetőknek – emelte ki.

Beszámolt arról is, hogy Budapest előnyös regionális központként szolgálhat a dél-koreai cégeknek, az LG Electronics technológiai vállalat például kilenc ország regionális központját rendezte be Magyarországon. Jó lenne, ha több dél-koreai cég hozna hasonló döntést – fűzte hozzá.

A diplomata a két ország kulturális kapcsolatairól azt mondta, hogy 2012 februárjában Dél-Korea kulturális központot nyitott Budapesten, ez az egyetlen ilyen intézmény a régióban. Az intézetben rendszeresen szerveznek kiállításokat, koncerteket és más kulturális eseményeket.

Magyarország regionálisközpont-szerepét erősítheti, hogy a térségben az egyetlen ország, amelyet történelme Ázsiához köt, az ide látogató koreaiak, továbbá kínaiak és japánok otthon érzik magukat – vélekedett a nagykövet. Hozzátette: ez a jó kapcsolatok kiépítésének előfeltétele.

Külügy: egész évben ünneplik a kétoldalú kapcsolatokat

Gazdag rendezvénysorozattal emlékeznek meg idén arról, hogy Magyarország és a Koreai Köztársaság 25 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat – mondta Wintermatel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az MTI-nek a február 1-jei évforduló alkalmából.

A helyettes államtitkár emlékeztetett: a kapcsolatok felvétele egybeesett a magyarországi rendszerváltozás kezdetével, így annak egyik jelképes elemévé vált.
Az országok közötti kapcsolatok kiépítésének már a kezdetektől nagy jelentőséget tulajdonított „a demokratikus fejlődés útját választó Magyarország”, és mára Dél-Korea az egyik legfontosabb gazdasági partnerévé vált Ázsiában. Az ország a globális nyitás stratégiájában is kitüntetett szerepet kap – közölte.

Wintermantel Péter kiemelte: dél-koreai vállalatok több mint kétmilliárd dollár értékben ruháztak be Magyarországon, és mintegy 25 ezer munkahelyet hoztak létre. A kormány eddig két koreai vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, a Hankook Tire-rel és a Samsung Electronicsszal. Hozzátette: nagyon jól alakul a két ország kereskedelme, és Magyarország várja a további befektetőket Dél-Koreából.
Úgy látja, Magyarország és Dél-Korea együttműködése értékalapú, hasonlóan ítélik meg a globális kihívásokat, és mindketten készek kivenni részüket a nemzetközi erőfeszítésekből, hogy jobbá, biztonságosabbá, környezettudatosabbá tegyék a világot.

Közölte: Magyarországnak és Dél-Koreának is fontos a vízgazdálkodás és a kiberbiztonság ügye, e kérdésekben is igyekeznek összehangolni munkájukat. A tavaly őszi budapesti Víz-világtalálkozót jövő tavasszal egy hasonló világfórum követi Teguban, és azon a tervek szerint Magyarországot az államfő képviseli majd – mondta. Hozzátette: a Budapesten rendezett kiberbiztonsági találkozó után is Szöulban rendeztek tanácskozást ugyanabban a témában, és azon Martonyi János külügyminiszter is részt vett.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: mindkét országban egész éves rendezvénysorozattal ünneplik a diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulóját, sok kulturális programot – kiállításokat, zenei és táncelőadásokat – szerveznek, továbbá egy Szöulban tavasszal tartandó tudományos tanácskozáson történészek, kutatók, újságírók vitatják majd meg a magyar-dél-koreai kapcsolatok elmúlt 25 éves történetét és az együttműködés fejlesztésének lehetőségeit.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top