Close

Félszáz áldozata van az egyiptomi összetűzéseknek, nem esett bajuk az Egyiptomban szolgáló magyaroknak

Legkevesebb 49 halálos áldozata van a legújabb egyiptomi összetűzéseknek. A belügyminisztérium szerint 1079 embert őrizetbe vettek. Szombaton az ország legkülönbözőbb városaiban rendeztek felvonulásokat a három évvel ezelőtti rendszerváltó események évfordulóján.

Legkevesebb negyvenkilencen haltak meg az elmúlt 24 órában Egyiptomban a különböző összetűzésekben – közölte vasárnap a helyi egészségügyi minisztérium.

A korábbi jelentések még 29 halottról szóltak.

Szombaton az ország legkülönbözőbb városaiban rendeztek felvonulásokat a három évvel ezelőtti rendszerváltó események évfordulóján. Kairóban a tavaly elűzött iszlamista vezető, Mohamed Murszi hívei a demokráciatüntetésekről ismertté vált Tahrír térre igyekeztek, amikor a rendőrség közbeavatkozott. A hatóságok a könnygáz mellett állítólag éles lőszert is használtak, bár csak a levegőbe lőttek. Az évforduló kapcsán összegyűlt tüntetők, főképpen iszalmisták a jelenlegi rezsim távozását is követelték.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint ezerhetvenkilenc embert őrizetbe vettek.

Megtámadtak egy katonai buszt a Sínai-félszigeten

Fegyveresek megtámadtak egy katonai buszt a Sínai-félszigeten vasárnap, a rajtaütésben négy katona életét vesztette, kilenc másik pedig megsebesült – jelentették biztonsági források.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő arról számolt be, hogy a járművet Szuez és Iszmáilíja kormányzóság között, az Ahmed Hamdi közúti alagút közelében támadták meg ismeretlen fegyveresek rakétagránáttal.

Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a rajtaütést, egy szemtanú szerint azonban a fegyveresek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő, Anszár Beit al-Makdisz elnevezésű sínai-félszigeti dzsihádista csoportra jellemző ruhákat viseltek.

***

Nem esett bajuk az Egyiptomban szolgáló magyaroknak

 

Jól vannak az Egyiptomban szolgáló katonák és rendőrök, akik nem voltak érintettek a Sínai-félszigeten történt incidensben, amelyről a hazai és a nemzetközi sajtó korábban beszámolt.

Mindemellett példátlan, és rendkívül felelőtlen az az újságírói gyakorlat, amely erre vonatkozó hiteles információk hiányában magyar katonák halálhírét kelti – írja a HM közleményében.

A Magyar Honvédség 1995 óta vesz részt a közel-kelet békéjének egyik legfontosabb missziójában. A kontingens – amely északon El Gorahban és délen Sharm el-Sheikben települ – létszáma 42 fő, közülük 26 katona, 16 rendőr. A magyar kontingens parancsnoka az MFO Erők Katonai Rendőr Főnöke (Provost Marshal, PM), egyben a Force Commander egyik biztonsági tanácsadója. A magyar rendész alegység felelős a katonai rend és fegyelem fenntartásáért az MFO teljes felelőségi körzetében. Az MFO feladatrendszere a gyengülő biztonsági környezet következtében jelentősen kibővült az elmúlt időszakban. A magyarokat érintő incidens legutóbb 2013. április 11-én történt, ekkor az állomány egyik tagját szolgálatteljesítés közben, az MFO által bérelt civil buszról rabolták el és tartották rövid ideig túszul beduin fegyveresek – zárul a HM közleménye.

Fegyveresek megtámadtak egy katonai buszt a Sínai-félszigeten vasárnap, a rajtaütésben négy katona életét vesztette, kilenc másik pedig megsebesült – jelentették biztonsági források. Magyar áldozatai is vannak a támadásnak – írta korábban a HVG az MTI egyik hírére hivatkozva. Az MTI nemzetközi hírügynökségekre hivatkozó jelentésében nincs szó a rakétagránátos támadás áldozatául esett négy békefenntartó nemzetiségéről.

A neve elhallgatását kérő tisztségviselő arról számolt be, hogy a járművet Szuez és Iszmáilíja kormányzóság között, az Ahmed Hamdi közúti alagút közelében támadták meg ismeretlen fegyveresek rakétagránáttal. Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára a rajtaütést, egy szemtanú szerint azonban a fegyveresek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő, Anszár Beit al-Makdisz elnevezésű sínai-félszigeti dzsihádista csoportra jellemző ruhákat viseltek.

Forrás: MTI, nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top