Close

Pál apostol, Luther Márton: a szociális média ősatyjai

Mielőtt PSY berobbant volna a YouTube videómegosztóra, @Horse_ebooks pedig meghódította volna a Twittert (a Facebookot pedig ellepték volna a politikusok), Pál apostolt, a korai kereszténység misszionáriusát már réges-régen tömegek lájkolták, és osztották meg gondolatait. A misszionárius bátran nevezhető a közösségi média előfutárának: módszereit Luther Márton és Thomas Paine tökéletesítette tovább.

Manapság sokan hajlamosak úgy tekinteni a szociális médiára, mint a digitális társadalom, valamint az elmúlt tíz év speciális vívmányára; valójában azonban napjaink bloggerei egy rendkívül gazdag, kétezer éve kezdődött hagyománynak az örökösei – írja a Foreign Policy. A mai bloggerek előfutárai ott voltak már a római korban, részt vettek a katolikus egyház szakadásában, segítették az Egyesült Államok függetlenségi háborúját, és előkészítették a francia forradalmat.
Pál apostol: római polgár, keresztény zsidó és blogger
A Foreign Policy szerint a keresztény misszionárius volt egyértelműen a közösségi média úttörője. Pál a római kor minden lehetőségét kihasználva kötötte össze a szerteszét létrejött közösségeket, leveleiben adott tanácsokat az egyre bővülő egyháznak. Leveleit, melyeket egy-egy bizonyos gyülekezetnek írt, egyértelműen szélesebb közönségnek szánta, hasonlóan egy nyilvános Facebook, vagy Tumblr-bejegyzéshez. Ezt maga Pál apostol is megerősítette a Kolossébeliekhez írott levelében, ahol arra kérte az elöljárókat, hogy levele felolvasását követően osszák meg üzenetét más gyülekezet tagjaival is. Így az apostol leveleinek másolatai eljuthattak minden közösséghez, egységes sorozatba tömörülve, végül pedig a Biblia kanonizálása során bekerültek a Szentírásba. Pál korának „szociális médiáját” kihasználva úttörő tevékenységet folytatott, és ennek a kommunikációs formának az erejéről a Biblia is tanúbizonyságot tesz. 
Luther és a vírusmarketing
Míg Pál apostol egyházépítésre használta a szociális médiát, Luther Márton a reformációra fordította annak erejét. Luther valószínűleg nem számított arra, hogy a wittenbergi templom kapujára kifüggesztett 95 pontja ilyen gyorsan el fog terjedni. Kezdetben a másolatok kézről-kézre terjedtek, majd nyomtatott formában is megjelentek. Miután az írás – négy hét alatt – Nyugat-Európát is meghódította, Luther felismerte Gutenberg remek találmányának, a nyomdának az erejét. Írásainak millióit osztották meg egymás között követői, és ajánlották újaknak. Módszerének újdonságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy eleinte a katolikus egyház nem volt hajlandó válaszolni tanaira, mert azzal elismerték volna, hogy a katolikus dogma vita tárgya lehet. Röpcéduláinak a népszerűsége bizonyította Luther számára, hogy tömegek támogatják nézeteit – hasonlóan ahhoz, ahogy mostanában a szociális média bizonyította, hogy mennyire kritikus az egyiptomi és tunéziai nép a fennálló rendszerrel szemben. Luther nézetei megállíthatatlanul terjedtek, az eredmény pedig a reformáció volt.
Thomas Paine: a 18. századi bestseller-szerző
Az amerikai telepesek is hatékony hírmegosztó hálózatot építettek ki a 18. század folyamán. Sok helyi lap nem újságírók cikkeire támaszkodott, hanem leveleket, beszédeket és a helyiek írásait gyűjtötte össze, így teremtve közös platformot az emberek számára, ahol mindenki megoszthatta mással a véleményét. Ahogy fejlődött a postahálózat, ezek a lapok eljutottak a szomszédos kolóniákra, és a helyi érdekeltségű írások, üzenetek nagyobb közönséget is elértek. Ilyen lapokban publikált Thomas Paine is, aki nyíltan és határozottan felszólalt az amerikai függetlenség mellett. Egyik legnevezetesebb írása a Józan ész (Common Sense), az amerikai függetlenségi háborúban kiadott politikai röpirata. Írását viharos gyorsasággal osztották meg egymás között a helyi lapok, összesen 250 ezer példányban jelent meg, így egyike volt a világ első „bestseller” szerzőinek.
Jean-Frédéric Phélypeaux, az első lájkvadász
Phélypeaux, Maurepas hercege a francia hatóságoknál dolgozott az 1740-es években, XV. Lajos uralkodása idején. Az volt a feladata, hogy begyűjtse az utcán, talponállókban, szalonokban terjedő mondókákat, különös tekintettel a politikai rigmusokra. Ezekből az utca embere által költött és terjesztett versekből aztán az uralkodó látta, mennyire népszerű. Phélypeaux időnként magáról is megjelentetett rövid verseket, magát népszerűsítve. Szalonokon és kávézókon át szivárogtatta ki ezeket a rímeket a nagyközönségnek. Egy ilyen költemény okozta a vesztét is, amikor kiderült, hogy ő a szerző. Megsértette ugyanis a király szeretőjét, aki akkoriban népszerűtlen volt Phélypeaux köreiben. Habár a herceg belebukott a költeményeibe, ezek a rímek – folyamatosan erodálva az uralkodó tekintélyét – hozzájárultak a francia forradalomhoz.
A 19. század közepétől aztán minden megváltozott: a sajtó, majd a televízió és rádió forradalmasította a tömegtájékoztatást. De egyben egyoldalúvá is tette: a költségek miatti központosításnak a hagyományos oda-vissza kapcsolás is áldozatává vált. A nézők, olvasók, hallgatók sokáig nem érhettek el olcsón nagyobb közönséget. Ez azonban a web2 megjelenésével megváltozott. A szociális média útján ismét ki lehet bújni a tömegtájékoztatás árnyékából, és egyre többen élnek is az internet adta lehetőségekkel.
Ha pedig Mózes Facebookozott volna…:
forrás: atv.hu, hu.wikipedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top