Még az Oktogon népes forgatagában is feltűnt ez a kisfiú a papagájával. Az ötlet igazán eredeti, a pénzszerzésnek („vállalkozásnak”?) ezzel a módjával eddig még soha nem találkoztam. Sem éltes ismerőseim régi időkre visszanyúló elbeszéléseiben, sem a nyers valóságból meséket faragó Andersen írásaiban.
Nézzük a kiindulást. Végy egy kis termetű, lehetőleg koránál jóval fejletlenebb testű gyereket, akinek felfogóképessége viszont épp ezért sokkal jobb, mint amire ránézve számítani lehet. Aztán oktasd ki a foglalatosságával járó veszélyekre –rendőrök előli gyors eltűnésre, ingyen fotózás megtiltására, a kereslet-kínálat nyomon követésére. Vagyis ha jól megy az üzlete csütörtökön az Oktogonnál, pénteken emelje meg 10 forinttal a húzás árát, és költözzön át a nyugatihoz.
Csonkítsd meg még kisebb, cukipofa papagájodat, hogy el ne repüljön, és készíts hozzá egy kis faalkotmányt. Ennek rúdján kaphat helyet a madárka, előtte pedig –a pontosan kiképzett fakkokban – helyezhetők el a jóscédulák. Külön a hölgyeké és külön az uraké. Majd a kissrác tudni fogja, mikor melyik cédulasort dugja a papagáj orra, azaz csőre alá, aki csodák-csodájára mindig a megfelelőt húzza ki. Úgysem tűnik fel senkinek, hogy nincs itt semmiféle véletlen meg madárbravúr, mivel az állat automatikusan a sorelsőt ragadja meg.
Na persze némi befektetést igényel a jóscédulák kinyomtatása, de hát modern korhoz modern eszközök illenek.
Kell továbbá két papírdoboz is – egyik a pehely súlyú legényke alá ülőkének, egy pedig elé, asztalkának. Ezen kaphat helyet a papagájos szerkentyű és a reklámszöveg. Utóbbi arra buzdít, hogy szurkoljunk le egy tízes (húszast), ami végül is bagatell ahhoz képest, hogy megtudhatjuk: mit hoz a jövendő.
Magam például arról értesültem, hogy „jól vigyázz, mert van valaki, aki elakarja” (így, egybeírva) szóval „elakarja rontani ötleteidet.” Még szerencse, hogy egy újságíró életében ez amúgy is elő szokott fordulni. Különben meg attól szép a pálya, hogy harcolni kell azért a bizonyos nagybetűs igazságért. Vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Úgyhogy a jövőben eztán sem vár rám semmi meglepő.
De mi lesz a kisgyerekkel? Lalikával, Józsikával, vagy bárhogyan is hívják. Akit kiültetnek egyedül a forgalmas térre, közvetlenül a szemetesláda és a földalatti bejárata közé, ezer meg ezer idegen láb magasságába. Akit ügyeskedésre és gyanakvásra nevelnek, és akit nyaralás, de legalábbis játszótér vagy óvoda helyett pénzkereső munkára küldenek.
Milyen vajon az ő és hozzá hasonló kisfiúk és kislányok jövője?
Dobos Mariann