Amíg pénz jár a sikerért, lesznek tiltott szerek; csak a dicsőségért senki nem halna meg – állítja Dr. Bakanek György doppingszakértő, a magyar birkózók sportorvosa. Elmondása szerint vannak már olyan szerek, amelyeket csak a sportoló izomzatából vett mintából lehetne kimutatni, az ellenőrök pedig csak futnak a csalók után. Sportolót nem vezetnek félre, tudják, mit tesznek, és gyakran ők is fizetik – összegez. A sprintsztárok lebukásának alkalmából beszélgettünk.
– Meglepődött azon, hogy olyan sprinterideálok buktak le a doppingellenőrzésen, mint Tyson Gay vagy Asafa Powell?
– Egyáltalán nem. A dopping főként azokon a területeken érvényesül, ahol az erőnek, a gyorsaságnak, az állóképességnek kiemelt szerepe van. Ezért a kerékpár, az atlétika, a súlyemelés és az úszás a legfertőzöttebb sportágak. Sprintszámot aligha lehet nyerni tiltott szerek nélkül. Nem is egyszer láttunk látványos izomtömeg-növekedést egyik évről a másikra.
– Akkor miért csak a versenyzők néhány százaléka bukik le?
– Mert a topon olyan anyagot használnak, amilyet a doppingellenőrök sem ismernek, nincs rajta a tiltott szerek listáján. A lebukás veszélyét csökkenti, hogy a csúcsra törők mögött sportorvosok s más szakterületekért felelős tagokból álló teamek dolgoznak azon, hogy a világversenyekre formába hozzák a klasszisokat.
– Miben segítenek leginkább a doppingszerek?
– A doppingolás mind korszerűbb, s egyre sokrétűbb. Gyakori az olyan szerek használata, amelyek a vérszállítást, az anyagcserét, a keringést előnyösen befolyásolják. Az atlétikában régen a hormonkészítmények, a szteroidok voltak népszerűek. Az ellenőrök ismerték az anyagokat, s ha rátaláltak a versenyző mintájában, megbüntették. Ma már más dimenzióban zajlik a játék. Vannak magánlaboratóriumok, amelyek egyedi termékeket terveznek a sportolóknak: ezeket az anyagokat nevezik designer-szereknek. A lényeg az, hogy az erre szakosodott szakemberek megváltoztatják az anyag összetételét, így az elemzés nem mutatja ki, mivel az új változat nem szerepel az adatbázisban. Vannak olyan szerek, amelyeket csak a sportoló izomzatából vett mintából lehetne kimutatni.
– Ez azt jelenti, hogy terveztethetünk ismeretlen készítményt, amellyel lényegében nem tudunk lebukni?
– Ha van elég pénzük. Százötvenezer dollár, azaz hozzávetőleg harmincmillió forint lehet a tarifa.
– Ki finanszírozza ezt a doppinggyártást?
– Usain Bolt rajtpénze százötvenezer dollár.
– Azaz a sportolók tartják fönn az üzletágat?
– Igen. Elég sokan képesek megfizetni a csúcsszereket. Megveszik, látják, hogy működik, s újat terveztetnek. A korábbinak alacsonyabb lesz az ára, mások is meg tudják venni, de ők már lebukhatnak, mert addigra az ellenőrök azonosítják a szert.
– Ebből az következik, hogy mindegy, hányszor ellenőrzik a sportolót, ha olyan szere van, amelyet az analízis képtelen kimutatni.
– Így van. A versenyző bátran adhat mintát, elvégre az, amit használ, még nem szerepel a lajstromban.
– Mindig előrébb járnak az új doppingszereket előállító laborok, mint az ellenőrök?
– Igen. Hogy egy példával érzékeltessem: ha sétálok, s szembe jön valaki, aki megtámad, csak visszaütni tudok. Az ellenőrök mindig csak reagálnak az eseményekre. Azonosítanak egy designer-szert, fölteszik a listára, mire a készítők módosítanak az anyagon, s az egész kezdődik elölről.
– A sportvilág elég belterjes. Hogyan lehetséges, hogy nem ismerik a terjesztőket, a szereket előállító laboratóriumok munkatársait?
– Az ellenőr nem nyomozó. A versenyen leveszi a mintát, amit az akkreditált laboratóriumban elemeznek. Ma már sokkal kisebb a szerepe a helyszíni kontrollnak. Korábban a mintavételnél ügyeskedtek a sportolók. Divat volt, hogy más vizeletét adták le. Volt, aki a hátára ragasztotta a folyadékkal teli tasakot, másnak katétert vezettek a hólyagjába, s ügyes szerkezettel a donor anyagát eresztette az edénybe, amikor kellett.
– Amit mond, abból az következik: a doppingolást lehetetlen eltüntetni a sportból.
– Amíg pénz jár a sikerért, lesznek tiltott szerek. Csak a dicsőségért senki nem halna meg.
– Súlyos, akár visszafordíthatatlan egészségkárosodással járó mellékhatásai lehetnek a szerhasználatnak. Miért vállalják a kockázatot?
– Pénzért. A hosszú távú hatások nem érdeklik az embereket. A fitnesztermekben edző, szteroidokat fogyasztóknak készítettünk plakátot, amely a veszélyes szerek huszonnyolc mellékhatását sorolta fel az impotenciától a hajhullásig, a szívdegenerációtól a májrákig. Nézték a feliratokat, s nevettek.
– Van példa rá, hogy a sportoló utólag közli, félrevezették, s nem tudott arról, doppingszert szed?
– Sportolót nem vezetnek félre. Egyikük sem hülye. Azért szed valamit, mert jobban akar teljesíteni.
– A topversenyzők lebukása után rendre akadnak, akik előállnak azzal, legalizálni kellene a doppingszerek használatát.
– Már most is sok mindent engedélyeznek. A bőrön keresztül felszívódó szteroidtartalmú kenőcsöket vagy a koffeint. Ami tilos, az a hormonok, az anabolikus szteroidok használata. Ám az esélyegyenlőtlenségnek nem a dopping a gyökere. Ha senki nem doppingol, vagy ha mindenki, akkor is a legtehetségesebb nyer.
– Ez nem feltétlenül igaz. Egyrészt, nem mindenki elég tehetős ahhoz, hogy a legjobb szereket vegye meg. Másrészt, nem mindenki vállal ugyanakkora áldozatot.
– Igen, ez is esélyegyenlőtlenség. Csakhogy olimpiai bajnokságot sem feltétlenül a legtehetségesebb nyer. Meglehet, Afrikában géniuszok vesznek el. Az esélyegyenlőtlenségnek ezernyi oka van. Én például a birkózóknál vagyok orvos. Hozzávetőleg harminc válogatott kerettag versenyzőnk van. Közülük öten bárkit képesek legyőzni a világon. S meg kell küzdeniük a volt szovjet tagköztársaságokból érkező riválisokkal, akik több százezer társukkal birkóznak életük hajnalától alkonyáig. Ez is esélyegyenlőtlenség.
– A keretorvos tud a doppingról?
– Vagy tud, vagy nem. A háta mögött is csinálhatják.
– Tűzbe tenné a kezét a válogatott versenyzőiért?
– Amikor keretorvos lettem, összehívtam a srácokat. Azt mondtam, ha mától bárki fejfájás-csillapítót, kalciumtablettát, fogamzásgátlót, egyáltalán bármit beszed úgy, hogy nem tudok róla, elmegyek. Vagy őt teszik ki a csapatból. Föl is hívnak minden alkalommal. Ha lenyel bármit úgy, hogy előtte nem kérdez, nem tudok mit tenni. De erre nincs oka, ha alternatívát tudunk nyújtani.
– Mi az alternatíva?
– Tizenkét dolog eredője. Komoly felmérést végzünk, s annak eredményei alapján egyéni programot dolgozunk ki az étkezéstől az izomerősítésig. Megdöbbentő volt, hogy élúszót vizsgáltunk, s kiderült, nincs mélyhátizma.
– Miért nincs?
– Mert soha nem végzett speciális gyakorlatokat. Föl kell készülni, hogy egyénre szabott módszerekkel álljunk elő. Előfordul, hogy a tréner edzeni küldi, holott a versenyzőnek pihenésre volna szüksége, mert a siker záloga a regeneráció. Ehhez adatokra, tényekre van szükség, azokból lehet kiindulni. Közelharcot kell folytatni a szakmai munkáért felelős emberekkel azért, hogy változtathassunk. Például a pulzusadatokból tudjuk, hogy a versenyző milyen állapotban van. Lehet, csak sétára lesz szüksége másnap, de itt nem individuálisan edzik őket. Pedig az jelenthetné a különbséget, amely elég a győzelemhez. Az aranyérem nüanszokon múlik.
– Ha ilyen sikeres lehet az alternatíva, miért nem erre építenek a dopping helyett?
– Azért, mert nem hisznek benne. Pedig a Magyar Olimpiai Bizottság még ki is fizetné a vizsgálatokat.
– A doppingban miért hisznek?
– Mert beszedi a szert, s tényleg jobb lesz. Nem vagyunk elég nyitottak a változásra. Tudjuk, hogy Magyarországon az emberek hatvan százaléka elhízott, de legalábbis túlsúlyos. Mindenki tudja, hogy nagyobb a rák veszélye, a szívinfarktus kockázata. Ennek ellenére veszik a fehér kenyeret, tömik magukat gluténnal, cukorral, mert olcsó. Nem látják az összefüggést. A dalai láma is elmondta már, hogy a világ nagy meglepetése számára az ember. Élete első felében mindent elkövet azért, hogy elveszítse az egészségét, majd a második felében minden pénzét arra fordítja, hogy visszaszerezze. Úgy él, mintha sohasem halna meg, s úgy hal meg, hogy sohasem élt igazán.
– Az elit sportolók esetében árnyaltabb a kép. A versenyző tudja, mi mindenről kell lemondania. Még egy vitamin beszedésekor is telefonál az orvosnak, lemond a szórakozásról.
– Az embereket nem érdekli semmi, az új módszerek sem. Mikor kérdeztem sportolókat, hogy mit esznek, kakaós csigáról és Balaton-szeletről referáltak. Úgy szoktam kezdeni az együttműködést, hogy elmesélem nekik, hogyan lehetnek olimpiai bajnokok. Valaki nem azért lesz aranyérmes, mert erős, hanem mert van célja. Ezért kell megkérdezni a versenyzőtől, hajlandó-e mindent alárendeli a céljának? Hajlandó-e ennek a szolgálatába állítani a párkapcsolatát, átgondolni a pénzügyi helyzetét, átalakítani az étkezését, lefeküdni tíz órakor? Beszélni kell az agresszió, a szorongás kezeléséről, a pszichológus szerepéről. Sok megfáradt edző nem is akar hallani ilyesmiről.
– Ez normális 2013-ban?
– Magyarországon? Abszolút.
– És a világban?
– Divat azt mondani, hogy például a németeknél van pénz, azért járnak előrébb. Csakhogy itthon van egy csomó világszínvonalú eljárás, de nem veszik igénybe. Hozzanak ide egy sportorvost, aki elmondja nekem az étrend-kiegészítés filozófiáját! Azt: mit, miért és hogyan kell adni?
– Ebben van ellentmondás. Azt mondja, van alternatíva, miközben Gaynek és Powellnek nyilván a legmagasabb szinten menedzselik a felkészülését, mégis szükségük volt a szerekre.
– Azért, mert húszan voltak az első sorokban, akik ugyanezt megcsinálták. Ezek a világ legjobb futói, s igen, doppingoltak. De az utánuk beérkező nyolc nem?
– Ezzel azt állítja, hogy a sprintszámok olimpiai döntőjébe lehetetlen tiltott anyag nélkül bekerülni?
– Lehetetlen. Azt is láthatjuk, hogy a Tour de France-on hogyan buknak le a biciklisek. Vannak, akik csak évekkel később. De nem érdekli őket.
– Az emberi szervezet nem szab határt ennek?
– Már feszegetik a határokat. Amikor gyorsabban úszunk majd, mint a delfin, s gyorsabban futunk majd, mint a gepárd, akkor elértük a vonalat. Akkor, ha már nincs élőlény, amely jobban teljesít, mint az ember.
– Beszélhetünk még sportszellemiségről, vagy már csak szórakoztatóipari termékről?
– Az utóbbiról. Mire kíváncsi a néző? Arra, amire ő nem képes. A 17 másodperces száz méterem nem érdekes. Csúcsot kell dönteni, add a maximumot, mert azt nézik, s a reklámbiznisz örökre kivasal egy sportolót. Boltnak soha többé nem kell semmit sem csinálnia, ha abbahagyja a futást.
– Mi változtatta meg a miliőt?
– A televízió. A társaságok elképesztő pénzeket fizetnek a NOB-nak a sugárzásért. Minden résztvevő abban érdekelt, hogy minél többen nézzék, így aztán eladhassák a hirdetéseket.
– Nincs visszaút?
– Nincs. A cél az, hogy a mellékhatásokat a minimumra csökkentsék, a gyerekeket pedig megfelelő szellemiségben neveljék, hogy elhiggyék, van alternatíva. Mert az élsport a jéghegy csúcsa. Az edzőtermekben zajló szerhasználat sokkal súlyosabb probléma. Az így izmosodók megbetegszenek, agresszívak lesznek. Ez az egészségügyben is lecsapódik: több ezer mellműtétet hajtanak végre férfiakon. De a fejétől bűzlik a hal. A NOB abban érdekelt, hogy minél szélesebb rétegeket vonjon be, minél többen nézzék a versenyeket, minél többen csodálják a topversenyzőket, a csúcsokat. Nem érdekli az egészség, csak a produkció. Ahogyan mottója üzeni: gyorsabban, magasabban, erősebben. Mindezt tisztán?
– Akkor az olimpia nem az egészségről szól?
– Ahol az élsport kezdődik, ott véget ér az egészség.
Forrás: nol.hu