A jelenlegi kormány hatalomra kerülése után Bencsik János energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkártól nagyívű és szakmailag is meggyőzően alátámasztott terveket láthattunk a készülő mindenféle energiahatékonysági célú beruházási programokról. Írtunk is róla sokan, sokat. Ezek központi eleme a kilátásba helyezett, államilag sokféle módon támogatott épületrekonstrukciók voltak, melyek a befektetett közpénzek többszörösét hozták volna vissza az országnak és persze magának az államkasszának is – ha e pályázatos programok végül megvalósulnak. Aztán Bencsik valamilyen állítólagos személyes konfliktus miatt eltűnt a színről és vele együtt a jövőt szolgáló tervek is lekerültek a napirendről. Azt mondják, kormánykörökben azóta nincs képviselője a témának, már koncepciókra sem telik, nem is igazán érdekli őket.
Létezik, hogy egy ilyen horderejű ügy egyetlen ember személyétől függjön? Vagy a politikai szélirány változása miatt kellett eltűnnie? Döntse el, aki tudja!
Pedig a megújuló energiák használatának elterjesztése és a tömegesnek ígért épületrekonstrukciók révén Magyarország valóban csökkentette volna az import energiahordozóknak való kitettségét és egyúttal közelebb kerülhetett volna a 2020-ig, a megújuló energiaforrások használatára vonatkozó 13 százalékos vállalásának teljesítéséhez is. Az épületkorszerűsítések a mostani 10 százalékos rezsicsökkentés hatásának többszörösét eredményezték volna az érintett családok rezsiszámláin.
A beruházásoknak járulékos, de nem elhanyagolható folyománya az lett volna, hogy a válságba került építőipar a megszűnt lakásépítések helyett az épületkorszerűsítések, felújítások területére menekülhetett volna át, és a generált pezsgés az építőanyag-gyártóknak is kitörési pontot jelenhetett volna – még ha sok esetben profilváltás árán is. Ez pedig a foglalkoztatás mellett a GDP-re is pozitív hatással lett volna. De nem így alakult.
A KSH adatai arról tanúskodnak, hogy miközben – az uniós nagy projekteknek hála – a mélyépítési ágazat fellendült, a közben a sokkal több munkaerőt foglalkoztató lakásépítés szinte leállt. Tömegesen szűntek meg a kivitelezéssel foglalkozó KKV-k, és piac híján az építőanyag-gyártás is haldoklik – tudatták egy minapi sajtótájékoztatón. Az ágazatban minden második cég már tönkrement, a többiek a csőd szélén táncolnak, máris dolgozók tízezreit bocsátották el. Európai összevetésben Magyarországon a legalacsonyabb a lakásépítési hajlandóság, a legmagasabbak a hitelkamatok, a legmagasabb az ÁFA, miközben az elvileg otthonteremtést generáló kormányzati intézkedések, mint például a „SZOCPOL” újbóli bevezetése, a nehéz hozzáférés és alacsony támogatási intenzitás miatt nincsen hatással a beruházásokra. Ahhoz, hogy 100 évente kicserélődjön a lakásállomány, egy 4,3 millió lakással rendelkező országban évi 43 ezer új, korszerű otthont kellene építeni. Tavaly ez a szám Magyarországon alig több mint tízezer volt, idén a kiadott építési engedélyek alapján nem fogja elérni az ötezret.
A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az elhúzódó válságban a családok többsége eleve felélte a tartalékait, ezért nem kezd még lakásfelújításba sem, nemhogy építkezésbe. Akik korábban belevágtak, a devizahitel-csapda áldozataiként alighanem egy életre elment a kedvük a hitelfelvételtől. Az ő bizalomvesztésüket csak a nagyon meggyőző állami biztosítékok orvosolhatnák, ilyenek azonban nem láthatók, mint ahogy alacsony kamatozású hitelek sem léteznek. A fiatalok jelentős része jobb híján elmenekül az országból, máshol keresi a boldogulását. Itthon vagy egyáltalán nem talál munkát, vagy ha talál is, abból a keresetből még száz év múlva is a szülei nyakán fog élni, családalapításról pedig ne is álmodjon! Ez pedig kettős csapás a magyarság demográfiai helyzetére, hiszen éppen a termékeny nemzedék megy el, hogy aztán a gyerekei már egy másik ország állampolgáraként egy másik ország jövőjét építse fel. És még az sem biztos, hogy a klíma ott jobb. Angliában például sokat esik, Svédországban meg hűvös van.
Bertók T. László