Irgalmatlanul éles késekkel a kezükben sorakoztak fel a Húsipari Termékgyártó Szakma Kiváló Tanulója országos döntőjén a résztvevők, s nem kellett sokáig várni az első kifakadásra sem. – Sajnos belevágtam az epébe – jegyezte meg az egyik bajnokjelölt, akit nagyon nehezen lehetett megvigasztalni.
A hentestanulók rangos összecsapásán ez igen súlyos hibának tekinthető (annak számít a házi disznóvágáson is, ott talán még verés is jár érte). Könnyen elúszhat egy-egy ilyen rossz mozdulat miatt az idő előtt megszerezhető szakmunkás-bizonyítvány. Aki ugyanis az országos döntőnek helyt adó Nagykőrösön 71 százaléknál jobb eredményt ért el, már nem kell külön vizsgáznia. Jeles eredménnyel végzett hentesnek kell tekintenünk, máris mehet élesben pénzt keresni a nagybetűs életbe.
A nagy hentesderbinek – melyet 54. alkalommal hirdettek meg – a Toldi Miklós Élelmiszer-ipari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium volt a házigazdája. Méghozzá úgy, hogy Nagykőrösön a ceglédi húsipari háttér megszűnése után nincs is hentesképzés. Az országos döntőre végül 13 iskola 23 versenyzője érkezett, a fiúk mellett egy leány résztvevő is felbukkant. A felügyelő tanárok egyöntetű véleménye szerint fölöttébb ügyesen bánt a késsel és a disznót kettészelő óriásfűrésszel.
Apropó disznó. A gyakorlati verseny vágóhelyszínén, a Nagykőröshöz közeli Albertirsán a Porció-Ék Kft. 23 vágósertéssel segítette a versenyszervezőket, így minden bajnokaspiráns egy-egy frissen leölt állaton mutathatta be azt a tudást, mely a kibelezéstől a félsertés előállításáig tartott.
A diákok meglehetős jártasságról tettek tanúbizonyságot e kényes műveletsor végrehajtásakor. A tanárokat és a pontozóbírákat nem lepte meg a kampókon lógó sertések gyors érkezése, a véres látvány legfeljebb nekünk lehetett némiképp szokatlan. Még úgy is, hogy a vágóhídi hangulat – a steril környezettel és az állatok kíméletes leölésével – egészen más, mint az egyre ritkább otthoni, látványban és böllérmegoldásokban jóval brutálisabb disznóvágásokon.
Hasonló tapasztalatokat szerezhettünk a csontozás nagykőrösi helyszínén, Dónáth Ambrus húsfeldolgozójában is. Itt került sor a „hentesderbi” legérdekesebb gyakorlati feladatára, a készítménygyártásra. De persze úgy, hogy a versenyzők nem tudhatták előre, hogy végül házi jellegű disznósajtot kell készíteniük.
A lebonyolítást szervező Toldi műszaki igazgatóhelyettese, Bakó Kálmán itt számolt be arról, hogy a verseny tisztasága elsődleges szempont, évekkel ezelőtt előfordult, hogy egy kolléga megpróbált súgni a diákjának. Kizárás lett a dolog vége, ami azt jelzi, a húsosoknál nincs helye a protekciót célzó pletykálkodásnak. Erről magunk is meggyőződhettünk.
Amikor a diákokat arról faggattuk, honnan jöttek, udvarias elutasításban volt részünk, merthogy sem a nevüket, sem küldő iskolájukat nem volt szabad elárulni. Csak egy-egy szám jelezte, hogy a 21-es vagy a 13-as versenyzővel tárgyaltunk. Bakó Kálmán arról is beszélt, hogy a feladatok összeállításánál messzemenően tekintetbe vették a versenyt segítő vállalkozók szokásait. Akik piaci nyavalyáik ellenére is segítik az ezer sebből vérző szakmunkásképzést (Dónáth Ambrus úgy fogalmazott, megtisztelő számára, hogy az országos versenyt kicsiny üzemében tartják). Arról is szólni kell, hogy sok iskola nincs abban a helyzetben, hogy legjobb hentestanulóját elküldje az országos versenyre, mert nem tudja kifizetni még az utazási költséget sem.
A húsipari szektor leépülése azt is magával hozta, hogy a marhavágás jó ideje természetszerűleg eltűnt a versenykínálatból. De ez csak a gyakorlatra igaz, a hentesderbi elméleti feladataiból nem tűntek el a marhák. Ott vannak a szóbeli feladatok technológiai, gazdasági és kereskedelmi ismereteinek sorában is. Sokkal nagyobb gond, ha egy-egy kisvárosból eltűnnek vagy csődbe mennek az öreg hentesek. Az inasok ilyenkor nem tudják kitölteni gyakorlati idejüket. A nyomasztó anyagi terhek alatt működő vállalkozások számára sem az az elsődleges, hogy az új szakmunkás-generációnak átadják tudásukat. Fogadják ugyan a diákokat, ha fizetni nem kell nekik. De hát ebben sokszor nincs semmi köszönet.
A tanárok azt a csalfa képet is árnyalták, hogy külföldön – főleg Ausztriában és Németországban – a hentesképesítéssel villámgyorsan el lehet helyezkedni. Ehhez egyrészt társalgási szintű nyelvtudás is kell, másrészt a külföld megszimatolta, hogy a hússal jól bánó magyarokat ki lehet zsigerelni. Többet lehet őket dolgoztatni, kevesebb bérért, mint más nációk képviselőit. A sertéstelepeken jelentkező „aljamunkát” is rájuk bízzák, ez az oka annak, hogy sok fiatal hentes nagy reményekkel vág neki a nagyvilágnak, aztán idő előtt csalódottan visszatér.
Az idei verseny tartalmazott egy nagyon érdekes feladatot is. A virslit vagy a kolbászt nemcsak szakszerűen be kellett csomagolni, de meg kellett próbálkozni az eladással is. A pontozók játszották el a vevőt. De persze azt a kekec fajtát, aki örökké faggatózik: pontosan mit tett a hentes az áruba, meddig érlelte, amit érlelni kellett, hol füstölték, hol tárolták, amiért oly sok pénzt kell a boltban hagyni. A diákok azt mondták, a próbavevők nagyon élethűen játszották a szerepüket.
A hentesverseny 23 indulója közül húszan teljesítették a szükséges szakmunkásvizsga-szintet. Az első helyezett Pigniczki Viktor, a kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakközépiskola tanulója lett, a második helyet Vórincsák Ferenc Szabolcs, a debreceni Irinyi János Élelmiszer-ipari Szakközépiskola diákja szerezte meg, a harmadik helyen Király István Tamás kiskunfélegyházi tanuló végzett. A legjobb csontozó különdíjat az egyetlen leány induló, Paluska Karolina, a budapesti Bercsényi Miklós Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola diákja kapta.
Forrás: nol.hu