Close

Az alkotmányosság helyreállítását tűzte ki célul az Együtt 2014 és a Párbeszéd Magyarországért

A Párbeszéd Magyarországért (PM) és az Együtt 2014 egyetért abban, hogy Magyarországnak egy olyan új alkotmányra van szüksége, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani – mondta az Együtt 2014 társalapítójával, Juhász Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A két szervezet ezt megelőzően kezdte meg egymással a demokrácia és a jogállamiság témaköreit érintő szakpolitikai egyeztetéseket.

 

    A Párbeszéd Magyarországért politikusa arról beszélt, hogy az alkotmányosságot és a jogállamiságot csak jogállami módon lehet helyreállítani. Olyan új alkotmányra van szükség, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani, ezért annak megalkotásába nemcsak a pártokat, hanem a politikai közösség egészét és a civil társadalmat is be kell vonni – jelentette ki.
    A képviselő megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy jelenleg „távoli ideának tűnik” egy olyan politikai helyzet létrejötte, amelyben el lehet fogadni egy ilyen típusú alkotmányt. Az alkotmányosság visszaállítása viszont azért is kiemelten fontos, hogy a jelenlegi alaptörvényt módosításával újra meg lehessen teremteni az alkotmányos intézmények független státuszát – szögezte le.
    Az önkormányzatoknak is vissza kell adni a függetlenséget, miközben az elmúlt időszakban leépített önkormányzatiságot új tartalommal kell megtölteni – sorolta tovább azokat a pontokat, amelyekben a két fél egyetértett.
    Magyarországon a jelenleginél jóval arányosabb választási rendszerre és egy új médiaszabályozásra van szükség – mondta Karácsony Gergely. Hozzátette: a Médiatanácsra nincs szükség a jelenlegi formájában, a közszolgálati média pártatlan működésének garanciáit viszont meg kell teremteni.
    Juhász Péter arról beszélt, hogy az intézményrendszerek megújításán túl a politika iránti bizalmat is vissza kell adni az állampolgároknak. Ennek eszköze lehet az országos és helyi népszavazások lehetőségeinek kiszélesítése – mondta. Meg kell újítani a törvényalkotás folyamatát is, ugyanis abba az utóbbi időszakban szinte soha nem vonták be civileket – tette hozzá.
    Olyan intézményi garanciákat kell teremteni, amelyekkel a lehető legnagyobb mértékben lehet visszaszorítani a korrupciót – folytatta Juhász Péter. Ezek a lépések nemcsak a kampány- és pártfinanszírozásra, hanem a közbeszerzések és állami szerződések nyilvánosságának megteremtésére is kiterjednének – mondta. Hozzátette: az ügynökakták nyilvánosságának megteremtése a demokrácia alapját kell, hogy képezze.
    A Milla egyértelműen elkötelezett az Együtt 2014 iránt – jelentette ki egy kérdésre válaszolva Juhász Péter. A szervezet vasárnapi közgyűlésén ugyanis úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, de nem határolódik el a politikától; elfogadja, hogy az Együtt 2014 mozgalom tagjai pártot alapítanak és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak.
    Juhász Péter hozzátette, a Milla egyesületként nem tud jogilag részt venni az Együtt 2014-ben, de tagjai – magánszemélyként – beléphetnek a hamarosan párttá alakuló választói mozgalomba.
    A március 24-i dunakeszi időközi önkormányzati választás, amelyen az Együtt 2014 és a PM közös jelöltet állított, alkalmas lesz arra, hogy az ellenzéki szerveztek megmérettessék magukat – mondta egy másik kérdésre Juhász Péter. Karácsony Gergely hozzátette: az is felmerült, hogy a demokratikus ellenzék közös jelöltet állítson, de a szocialisták azt szerették volna, ha ez a személy az ő jelöltjük, ezért ebben nem tudtak megegyezni.
    Jávor Benedek, az az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerdán közölte az MTI-vel: a korszakváltás és a jó kormányzás jogi-politikai garanciáiról, illetve szakpolitikai kérdésekről kezdődött egyeztetés az Együtt 2014 választói mozgalom és Párbeszéd Magyarországért között.
    A politikus azt írta: a két szervezet elkötelezett abban, hogy 2014-ben nemcsak az Orbán-kormány leváltására van szükség, hanem egy olyan korszakváltásra, amely a 2010 előtti időszak hibáiból is tanulva képes kezelni a Magyarországon kialakult alkotmányos, gazdasági és szociális válságot. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha a korszakváltásban érdekelt szereplők világos programmal állnak a választók elé.
    A két szervezet négy nagy, a demokráciát és jogállamiságot, a társadalompolitikát, a gazdaságpolitikát és fenntarthatóságot érintő témakörben akar egyeztetni.

Forrás: MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top