Kb. 24-25 ezer válás történik évente Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy ma minden tizedik felnőtt ember elvált a házastársától. 2005-ben a statisztikai adatok szerint 333 ezer elvált férfi és 491 ezer elvált nő volt hazánkban.
Ezek persze „csak” számok. Minden egyes eset mögött nehéz sorsok húzódnak meg. Lehet-e tanácsot adni ilyen helyzetben bárkinek is, hiszen minden válás egyedi. Mások a körülmények, az okok és mások, különbözőek a szereplők is. Mindannyian máshogy dolgozzuk fel a bennünket ért tragédiákat. És bizony egy válás az tragédia, akár hogy is jutottunk el idáig. Lehet hosszú az út, apró gyötrődésekből álló, nehéz döntés. Lehet villámcsapásszerű, hirtelen, drasztikus.
Márti 34 éves volt. gyönyörű, hatalmas családi házban lakott imádott férjével és 3 gyermekével. Lefoglalták a háztartási, gyermeknevelési feladatok, de mindig szánt időt párjára is, akivel már 16 éves kora óta együtt voltak. A semmiből kapaszkodtak fel idáig, egymást támogatva értek el minden. Márti boldog volt, hiszen mindene megvolt. A hétköznapi családanyák életét élte: főzött, mosott, takarított, a gyerekeket gondozta, hordta különórákra. Férje jól menő vállalkozó volt, így hétvégente hatalmas fogadásokat tartottak, melynek szervezése is az ő feladata volt. Márti helytállt, mint anya, és mint feleség is, úgy gondolta biztonságban van. Egyik este azonban beütött a mennykő. Férje – szokás szerint – este későn ért haza és közölte feleségével, hogy nagy baj van, mert szerelmes. Márti boldog volt. Átölelte a férjét, és nem értette, hogy ez miért probléma, hiszen biztos volt benne, hogy Ő a szerelmének tárgya. Szinte összerogyott, amikor közölte vele a férje, hogy valaki másba szerelmes és 3 hetet ad Mártinak, hogy a gyerekekkel együtt elköltözzön a házból.
Próbálhatjuk szépen, kevés súrlódással is végigcsinálni, de a fájdalom nem maradhat el. A statisztikák szerint, a válóperek 71%-át a feleségek kezdeményezik. A két legfőbb válóok a megcsalás, félrelépés, hűtlenség, illetve az alkoholizmusból eredő problémák. Egyik okot sem egyszerű feldolgozni, hiszen a volt társunkat boldognak látni valaki mással, na azt legyőzni, elfogadni csak nagy érzelmi intelligenciával és hosszú idő elteltével lehet. A megbocsátás azonban minden esetben fontos, a saját magunk számára is. Ebben is sokat segíthet egy szakember.
Gyimesné Markó Etelka, pszichológus szerint, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért nő a válások száma napjainkban, előbb azt kell megvizsgálni, hogy miért házasodunk:
„Egyre kevesebb a minta arra, hogy hogyan javítsunk, jobbítsunk, újítsunk, alakítsunk át. Bármit. Tárgyakat, kapcsolatokat. Amit a külvilág tanít nekünk egy hibás minta, hogy ami régi az a rossz, ami új az a jó. Ami régi, vagy meghibásodott, ki kell dobni, és mindig lehet helyette újat venni azzal az illúzióval, hogy az lesz az igazi, a tökéletes (házasság, együttélés, férj, feleség). Csak annak a tudása hiányzik, hogy ahhoz, hogy ezt elérjük, együtt kell lennünk jóban, rosszban, bajban, örömben, egészségben, betegségben. A házasságnak az alapja a szerelem. Ez nem egy állandó állapot. Csupán a kezdeti energiát adja a közös élethez. Találkozik a férfi és nő, egymásba szeretnek. De vajon ők ketten valóban érett felelősséget vállalni tudó felnőttek, vagy gyerekek, akik párjukban a szülői szeretetet, biztonságot keresik? Tehát, összekötik életüket, majd megpecsételi e frigyet a gyermekáldás. Nőből anya, férfiból apa lesz. Ez a két új szerep kezd el dominálni. Jó esetben a férfi, az apa, óvó-védő karjaiban tartja a feleségét ebben a komoly minőségi átalakulásban, amit, ha együtt csinál a pár, szorosabbá válik a kötelék, ha a férfi „magára hagyja” a nőt ebben a csöppet sem könnyű átalakulásban, akkor egy láthatatlan szál elszakad. Sérelem, harag, bizalomvesztés marad a nőben. Ha a gyermek megszületett, új szerepet kell közösen megtanulni. Az anyaságot, és az apaságot. Ha a nő úgy éli meg, hogy a gyermekhez csak ő ért, érzelmeit férjéről levéve, csak a gyermek felé irányítja, akkor a férfi magányossá, kirekesztetté válik, és máshol keres kapcsolatot. Ahogy nő a gyermek, a nagyra nőtt anya és apa szerepek mögül újra elő kell csalogatni a férfi és női szerepeinket. Jó, ha nem szoknak rá a párok, hogy egymást anyának és apának szólítsák. Újra és újra gyakorolni kell az udvarlást és csábítást. Ha ezt nem tesszük, akkor a bennünk lévő férfi és nő párt keres magának, kint a családi fészken kívül. Ezt a keresgélést mai korunkban segíti az internet, ami olyan, mint a Misi mókus mesében a folyton termő fa ígérete. Röpködnek a szavak, keverednek a rég meg nem élt érzések. A szerelem különös, csalóka érzése. És jön a gondolat. Rosszul választottam, mert bizony az igazi csak most jön el. Már is esik szét közös életünk félkész kis tákolmánya. Aztán új lelkesedéssel kezdődik a megálmodott boldog párkapcsolat illúziójának megalkotása.
– Mik hiányoznak belőlünk?
Elsősorban az elköteleződés. A házasság, mint szertartás egy beavatási szertartás is. Meghal a régi és kezdetét veszi egy új minőség. Meg kell halnia az én-nek és a te-nek, hogy létre jöhessen a mi. Érdemes felidézni, mit is jelentett kultúránkban a házasság, a szertartások szimbolikája. Ma mindenki egyszerre akarja megtartani az eddigi független életét, és „eljátszani” a férj, feleség szerepét. Pedig, ha nem hal meg a régi, nem tud létre jönni az új. De nehezíti az együttélést a szerepek felcserélődése, összemosódása. Mert úgy tűnik, mintha valamiféle egyenlőségre törekedne a két nem, mégis a férfi férfi akar lenni, és vágyik egy nőre, aki mellett élheti a szerepét, és a nő nő akar lenni, és férfi után kiált.
– Mit tehetünk a válás elkerülése érdekében?
Éljünk együtt, és ne egymás mellett. Élvezzük egymás sok-sok szerepszemélyiségét, és ha valamelyik túlnő, hát segítsük előcsalogatni az elhanyagoltat. Akkor lehetek boldog, ha a párom boldog. Hogy ez mit jelent? Gondolkodjunk el rajta.
– És ha mégis válnunk kell?
Ne spóroljunk az idővel. Mondjuk el, veszekedjük ki magunkból a sérelmeket. Mert esély egy új, jobban működő kapcsolatra csak akkor van, ha ezek nélkül a sérelmek nélkül tudunk, tiszta lappal újat kezdeni. Ha társunk nem ad esélyt erre a „megtisztulásra”, kérjünk segítséget ennek az átdolgozására. Ne sajnáljuk rá az időt, mert az egyik kapcsolatból a másikba ugrással csak átvisszük sérelmeinket, vagy hibáinkat az új helyzetbe. Azt gondolom, hogy sok házasság hirtelen haragból, dühből szakad szét. Azért is jó, ha lehetőség van a problémák megbeszélésére, mert megérthetjük saját szerepünket a kialakult helyzet létrejöttében. Különösen fontos a gyermekek miatt, hogy a szülői biztonság akkor is meglegyen, amikor külön otthonba költöznek. E a gyermek lelki egészsége szempontjából is nagyon fontos.”
Ha van gyerek, ha nincs, nehéz a váláson túllépni. Sok esetben a gyerekek még segíthetnek is a túlélésben, erőt adhatnak. Persze ilyenkor a legegyszerűbb technika, – hogy rácsapjuk volt kedvesünkre az ajtót és soha többé nem látjuk,- nem működik. Hiszen a gyerekek örökre összekötnek bennünket. Sajnos elkerülhetetlenül, ártatlanul ők is sérülnek. Fejlődésük szempontjából pedig fontos, hogy szüleik jó kapcsolatban legyenek egymással, egyet értsenek a gyermeknevelés kérdéseiben, együtt hozzanak döntéseket, jelen legyenek a mindennapokban. Ez nem könnyű, és nem is minden esetben kivitelezhető, de törekedni kell rá. A gyereknek soha ne mutassuk gyűlöletünket, haragunkat a másik fele, szülője iránt, hiszen ő ezzel nem tud mit kezdeni. Egy gyerek két részből áll: az anyjából (annak felmenőiből), az apjából (annak felmenőiből) így nem fordulhat saját maga ellen. Még egy rossz szülő is jobb a semminél, persze az extrém eseteket kivéve.
Nagy Judit