A másfél éve tartó szíriai konfliktusban a „külső főszereplők”, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína érdekei rendkívül eltérőek, a céljuk azonban hasonló: befolyásuk megőrzése, sőt növelése a közel-keleti térségben – állapítják meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának (SVKK) munkatársai.
Az SVKK által az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésben Tálas Péter és Varga Gergely kifejti, a szíriai konfliktus kitörése ugyanúgy váratlanul és felkészületlenül érte az amerikai kormányzatot, mint az arab ébredés más eseményei. Washington az elmúlt másfél évben a térség más országaihoz hasonlóan Szíria esetében is az eseményekre reagáló és a fokozatos változtatás politikáját alkalmazta, és csak ritkán lépett fel kezdeményezőként – emlékeztetnek.
Úgy fogalmaznak, hogy Barack Obama elnök tartott a fegyveres konfliktus szélesedésétől, az etnikai, vallási alapú leszámolásoktól, az al-Kaidához hasonló szélsőséges iszlám csoportok megjelenésétől. Amiatt is aggódott, hogy a szíriai kormányzat esetleges gyors összeomlása miatt a hadsereg ellenőrzése alatt álló vegyi fegyverek biztonsága, ellenőrzése is veszélybe kerülhet.
A külső beavatkozás ellen szólt az amerikai kormányzatnak egy további törekvése is: az arab térség ügyeiben kerülni akarta annak a látszatát is, hogy kívülről, egyoldalúan, széles körű nemzetközi és regionális támogatás nélkül akarja ráerőltetni akaratát egy országra – idézik fel a kutatók.
Miután az ENSZ-ben kezdeményezett diplomáciai erőfeszítések rendre kudarcot vallottak, felmerült a szíriai ellenzék gyakorlati támogatásának lehetősége – írják. Washington hivatalosan ugyan elvetette fegyverek eljuttatását az ellenállókhoz, de nyáron nyilvánosságra került, hogy bizonyos nem fegyvernek minősülő szállítmányokkal – például kommunikációs eszközökkel, gyógyszerekkel – segítséget nyújt az ellenálló csoportoknak. Sajtóértesülések szerint pedig a Pentagon már a nyár közepe óta dolgozik a beavatkozási lehetőségeken.
Kiemelik, a katonai intervenció kulcsszereplői valószínűleg az Egyesült Államok és Törökország lennének. Ha a határ- és légtérincidensek gyakoribbá válnak Szíria és Törökország között, Ankara erőteljesebb fellépésre is elszánhatja magát, bár kérdéses, hogy vállalkozna-e erre Washington támogatása nélkül. Az újabb négy évre bizalmat szerző Obama mindenesetre továbbra sem zárja ki a katonai beavatkozás lehetőségét.
Oroszországgal kapcsolatban a kutatók kifejtik, hogy az arab tavasz eseményei közül a szíriai válság érintette a legkellemetlenebbül Moszkvát. Nem csak azért, mert Szíria az orosz fegyverexport ötödik legfontosabb felvevőpiaca és mert évtizedek óta lehetővé teszi az orosz hadseregnek a tartuszi haditengerészeti bázis használatát. Legalább ilyen fontos probléma Moszkvának az is, hogy az arab tavasz következtében kialakuló politikai iszlamizáció és általában a társadalmi elégedetlenség hulláma a szíriai eseményekkel területileg is közelebb került Oroszországhoz.
Hangsúlyozzák, hogy Moszkva a kezdetektől olyan veszélyként kezelte az arab tavaszt, amely növelheti az iszlám radikalizmus terjedését és befolyását az Oroszországnak fontos észak-kaukázusi, valamint közép-ázsiai térségben. Moszkva tisztában van Szíria kulcsszerepével az eddigi közel-keleti status quo fenntartásában. A szíriai kormány esetleges bukása olyan átrendeződéssel járhat, amely hátrányosan érintené Oroszországot. Így ugyanis nemcsak alárendelt szerepbe kerülhet, hanem egyenesen kiszorulhat a közel-keleti és az észak-afrikai térségből.
Bár Moszkva a Szíriából való várható kiszorulására úgy tekint, mint az orosz nagyhatalmi státus utolsó jelképének elvesztésére, tulajdonképpen nincsenek eszközei, hogy megakadályozzon például egy nyugati fegyveres akciót – mutatnak rá. Tehát orosz szempontból a szíriai válság legfontosabb kérdése az, megtalálja-e a módját, hogy további presztízsveszteség nélkül „engedhesse el” a szíriai rezsimet.
Kínával összefüggésben a kutatók azt emelik ki, hogy Szíria soha nem tartozott Peking legfontosabb közel-keleti partnerei közé, ezért a konfliktust Peking inkább eszköznek és a kínai külpolitika kísérleti terepének tekinti. Ilyen értelemben a közös orosz-kínai vétók az ENSZ-ben nemcsak a szíriai rendszer melletti kiállást jelezték, hanem legalább ennyire a kínai-orosz kapcsolatok megerősítésének szándékát is.
Mivel Peking komoly hátrányt szenvedett amiatt, hogy Líbiában kimaradt a politikai rendezésből, és elkésett az ellenzék elismerésével, érthető, hogy Szíriában el akar kerülni egy újabb hasonló helyzetet. Kína attól is tart: egy újabb beavatkozás nemzetközi jogi precedenst teremthet arra, hogy a nyugati nagyhatalmak uralta nemzetközi közösség szuverén kormányokat döntsön meg a humanitárius intervenció szükségességére hivatkozva – olvasható az SVKK elemzésében.
Forrás: MTI