Close

Feltúrják a Belvárost – eltűnik az aluljáró a Ferenciek teréről

Novemberben megkezdődik a Ferenciek tere átépítése, a 4,3 milliárdos beruházás eredményeként két éven belül eltűnik a közúti aluljáró és átrendeződik az Erzsébet híd pesti hídfője, jelentette be Rogán Antal, aki a fővárossal közös Széchenyi téri projekt támogatásáért lobbizik a kormánynál.

Nagyszabású bypass-műtét kezdődik Budapest belvárosában: az V. kerületi önkormányzat aláírta a Ferenciek tere és környéke átépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést, így már novemberben megkezdődhet a munka. Az autósoknak 2014 tavaszáig számítaniuk kell rá, hogy az építkezés miatt az Erzsébet híd pesti hídfőjénél szakaszosan jelentős területeket zárnak le, és a közlekedés átmenetileg nehezebbé válik.

A megújuló környék látványterveit Rogán Antal belvárosi polgármester mutatta be a sajtónak. A hivatalosan a Belváros Új Főutcája projekt második üteme nevet viselő beavatkozás 83,5 százalékban az Európai Unió támogatásával valósul meg, összköltsége eléri a 4,3 milliárdot. Az átalakulás eredményeként a jelenleg kizárólag közlekedési csomópontként működő tér jelentős részét visszakapják a gyalogosok és az Y-alakú közúti aluljáró megszűnik.

Újdonság, hogy az alsó rakpartról a déli irányból is fel lehet majd hajtani az Erzsébet hídra a Március 15. tér déli oldalán. A turistabuszok parkolója helyén kialakított új forgalmi sáv és lámpás csomópont lehetővé teszi, hogy a gépkocsiforgalom ne az Irányi utcai „forgalmi hurkon” keresztül közelítse meg a híd feljáróját. A Ferencesek temploma, az Egyetemi Könyvtár és a Centrál Kávéház előtti térség így teljes egészében sétatérre válik, amelyen csak a 15-ös busz, a mentők, tűzoltók járművei és a taxik haladhatnak át.

A Kossuth Lajos utcában és az Erzsébet hídon középre helyezett buszsávokat és középső peronokat alakítanak ki, megelőlegezve a távlati tervekben szereplő villamost. A felszíni közlekedés három új zebrával akadálymentessé válik, a Váci utca vonalában megszűnik az aluljáró, és Budapest legismertebb bevásárló-utcájának két fele a felszínen ismét összekapcsolódik. A jelenlegi Y-alakú közúti aluljárót viszont nem tömik be, hanem összenyitják a metrólejáró gyalogos aluljárójával, és üzleteket alakítanak ki benne.

Rogán Antal szerint az Új Főutca második ütemével Budapest Belvárosa 2014-ig történelmi léptékű átalakuláson megy keresztül. Az uniós projektet a kerület kiegészíti a déli városrész kis utcáinak, például a Bástya és a Képíró utcának rehabilitációjával. Rogán számol a mára esztétikailag és műszakilag egyaránt elavult Dunakorzó és Váci utca burkolatának felújításával is, és reméli, hogy a kormány támogatni fogja a fővárosi és a kerületi önkormányzat közös tervét a Széchenyi (volt Roosevelt) tér átépítésére. Ennek érdekében a Fidesz frakcióvezetője intenzív lobbitevékenységet ígért.

Rogán felhívta rá a figyelmet, hogy az állam a Kossuth tér átépítésével jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a 2006 óta alakulóban lévő gyalogosforgalmi zóna, amely jelenleg véget ér a Szabadság téren, északi irányba folytatódjon. A kerület ehhez saját eszközeivel is hozzá kíván járulni, többek közt tervezik a régiségboltjairól és képzőművészeti galériáiról ismert Falk Miksa utca rehabilitációját.

Forrás: hetivalasz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top