Close

Új Hungaroring és új dohánykereskedelmi rend épül

A héten nevezték ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. élére Gyulay Zsoltot. Szerinte azért esett rá a választás, mert egy másik állami cég, a Hungaroring Sport Zrt. élén jó munkát végzett. A Forma–1-es pályát működtető cég igazgatóságának elnöki posztját az új kihívás mellett megtartja. Mogyoródon egyébként nagy változások lehetnek a közeli jövőben, a pálya nyomvonala is változhat – árulta el lapunknak adott interjújában. Olimpiai bajnok kajakosként, s a MOB elnökségi tagjaként azt is kifejtette: Janics Natasa alighanem rossz tanácsadókra hallgatott döntése meghozatalakor.

– Javítson ki, ha tévedek, de ön eddig semmilyen formában nem foglalkozott a dohányiparral. A felálló dohánymonopólium vezetését viszont elvállalta. Ennyire bátor, vagy ennyi mindenhez ért?

– Ha onnan közelítem meg a kérdést, hogy 1996-tól, amikor a kajakozást abbahagytam, gazdasági társaságoknál és társadalmi szervezeteknél dolgoztam, azokat építettem, vezettem, akkor azt hiszem ez nem feltétlenül jelent meglepetést, legalábbis számomra. Szereztem némi vezetői gyakorlatot. A Hungaroring Sport Zrt. volt az első, amelyik többségi állami tulajdonban állt. Mikor az élére kineveztek, sokan azt gondolták, hogy ez valami jutalom. Nem az volt, és nem is annak vettem, hanem kihívásnak. Azt gondolom, hogy lehet állami vállalatot költséghatékonyan, profi csapattal működtetni. Ez volt a célom. Ráadásul egy állami vállalatot sokkal nehezebb igazgatni, mert nemcsak a piaci viszonyokkal kell megküzdeni, hanem az állami kötöttségekkel is.  

– Kicsit megkerülte a kérdést, de ha jól értem, azt gondolja, azért kérték fel az új munkára, mert a Hungaroring Sport Zrt. élén az elmúlt két évben jó munkát végzett.

– A cég élén az elmúlt időszakban jó csapatot építettem ki, és jól dolgoztunk, sikereket tudtunk elérni. Ezt a mérlegadatok, a látogatók száma is tükrözik. Nyilván az NDN élére olyan embert kerestek, aki csapatot tud építeni és szervezni.  

– De miért kellett sportoló? A dohányiparhoz tapadó toposzok homlokegyenest ellenkező üzenetet közvetítenek, mint az Ön eddigi karrierje, különösen sportpályafutása.

– Sajnos már nem vagyok sportoló. A sportolói múltamra nagyon büszke vagyok, de már csak az emlékeimben él. Hogy miért egy volt sportoló? A törvény szövege és szellemisége a fiatalkorúak védelméről szól. Ezzel már csak szülőként is teljes mértékben egyet tudok érteni, s ez egy volt sportoló szájából, aki sohasem dohányzott, hihetően és nyomatékosan hangzik. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a 13-15 évesek 60 százaléka már kipróbálta a cigarettát, mint ahogy azt is, hogy Magyarországon 18 percenként meghal valaki a dohányzás miatt. És az is borzasztó, hogy belföldön ma bárki korlátlanul dohányhoz juthat. Ehhez kapcsolódik, hogy az állam dohányzás miatt fellépő közvetlen és közvetett kiadásai 2010-ben 441 milliárd forintot tettek ki, ezzel szemben az ehhez a szektorhoz kapcsolható teljes bevétel 360 milliárd forint volt, vagyis 80 milliárd forint a hiány.

– Értem, de azért ez mégsem egy karitatív tevékenység. Egyébként biztos benne, hogy ez a modell csökkenti a dohányosok számát?

– Úgy vélem, igen. A törvény alapvetően a fiatalokra koncentrál, számukra pedig sokkal nehezebbé válik a dohánytermékek beszerzése. A forgalmazóhelyekre például 18 éven aluli be sem léphet. Ezenfelül a jelenlegi 40-42 ezer elárusító hellyel szemben csupán 6-7 ezer üzemel majd. A lényegesen alacsonyabb szám miatt ezek ellenőrzése sokkal hatékonyabbá válhat. Azok pedig, akik a forgalmazói koncessziót elnyerik, egy ilyen rendszerben – bízom benne – nem kockáztatják majd a megélhetésüket, hiszen egy koncesszió 20 évre szól. Ez pedig végül is azt eredményezheti, hogy a dohányzók száma éppen ott, a fiatalok körében csökkenhet a leginkább, ahol a legkívánatosabb.     

– Egy mondat erejéig térünk vissza az elejére. Kitől jött a felkérés?  

– A miniszterelnök úrtól.

– Egyszer csak kapott egy hívást a miniszterelnöktől…

– Engem Lázár János keresett fel, tőle érkezett a telefon, s elmentem egyeztetni a Miniszterelnökségre.

– Mindez régen történt?

– Talán hét vagy tíz napja.

– Ha már itt tartunk: esetleg egy politikai felkérésre is rábólintana?

– Nem, nem tartom magam politikusnak.

– Volt-e egyébként valamilyen elvárás csatolva a felkérés mellé? Akár a cég eredményeit, akár egyéb dolgot illetően.

– Mint mondtam, úgy ítélik meg, hogy a Hungaroring Sport Zrt. esetében jó csapatot hoztam össze. Az volt a határozott kérés, hogy a két céget, ha lehet, vigyem együtt, azaz ne hagyjam el a Hungaroring Sport Zrt.-t. Ez nekem is feltételem volt, mert ha levezényeltem az új feladatomat, akkor szeretnék visszatérni a cég élére. Ugyanakkor, mivel két helyen nem lehetek vezérigazgató, úgy egyeztünk meg, hogy a pályához kapcsolódó vállalatban csak az igazgatóság elnöki posztját tartom meg, a helyemre vélhetően Gazsi Júlia, eddigi vezérigazgató-helyettes kerül. Egyébként a Hungaroringen október 28-ra közgyűlést hívtam össze, ezek után pedig valószínűleg egy megerősített elnöki poszttal folytatom itt a munkát, ami operatív feladatokra is kiterjed majd.

– Térjünk vissza a dohánykereskedelemhez. Mit szól a határidőkhöz? Már az NDN-nek kellene szervezni a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályázatokat. Így adódik a kérdés is: tudja már, hogy néz ki majd a cég, hogyan épül föl?  

– Kicsit sűrű lett az élet az említett telefon óta. A határidők némileg frusztrálóak. A legnagyobb feladat ennyi idő alatt összerakni a vállalatot, azt a céget, amelyik elvégzi a pályázatok elbírálását, majd később az ellenőrzéseket. Ez az én munkám, de szívesen beszélek a dohányzás ártalmairól és a fiatalkorúak védelméről is, hiszen ezt is feladatkörömnek tekintem.

– Azt tudja már például, hogy hányan dolgoznak majd a vállalatnál?

– Egy új állami vállalat felállítása elég sok időt vesz igénybe az adminisztráció miatt. Ez a folyamat még zajlik. Pontos adatokat, hogy a társaság hogyan áll majd fel és mennyien dolgoznak majd benne, azt novemberben tudok mondani. Még azt sem tudjuk, a koncessziókra hány pályázat fut majd be.

– Néhány nap alatt mennyire lett járatos ebben a világban? Tudja már, hogy kiket keres meg, hol és miért?

– Nekem nem kell kapcsolatban lennem dohánykereskedőkkel, és nem is szeretnék. Brüsszel úgy fogadta el ezt a törvényt, hogy nonprofit szervezet látja el ezt a feladatot. A mi cégünk feladata ebből fakadóan az lesz, hogy kiossza a koncessziókat, megkösse a szerződéseket. És nekem nem kell sem dohánykereskedőkkel foglalkozni, sem a gyártókkal beszélni. Ez áll tőlem a legtávolabb. Nekem a törvényt kell betartatni. Ha arra akar utalni, hogy van-e kereskedelmi kapcsolatom, az van. A korábbi években, igaz, sportszerek esetében, de építettem disztribúciót Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is. Maga a dohánykereskedelem soha nem érintette munkámat, de ez most talán előny jelent, nem hátrányt.

– Már most beszélnek arról, hogy egyes csoportok politikai, üzleti vagy egyéb befolyásuk révén a lehető legnagyobb lefedettséget próbálják majd megszerezni az új piacon, s a forgalmazói helyek végül mégis – a jogalkotók szándékaival ellentétben – csupán néhány szereplő kezében összpontosulnak. Mindezt annak ellenére, hogy a törvény szövege szerint egy tulajdonos legfeljebb öt üzletet birtokolhat. Nem tart-e egy ilyen helyzettől, amelynek negatív következményei az ön fejére hullhatnak vissza?

– Nem vagyok naiv. Tudom, hogy ez egy kényes téma ma Magyarországon, hiszen emberek megélhetéseiről, lobbicsoportok, üzletláncok érdekeiről lehet szó. Ennek súlyát azonban szerencsére még nem érzem, hiszen a cég sem állt még föl. A bejegyzés folyamatban van. Nyilván lesznek ilyen, az ön által említett szándékok vagy erők. Ám én az eddigi életemben is próbáltam a feladataimat a lehető legnagyobb tisztességgel ellátni. Jelen esetben is ez a szándékom. Az is nyilvánvaló, hogy nem én döntök majd egyedül. A részvénytársaság létrehoz majd egy testületet, amely együttesen hozza meg a döntését. Ha egyébként olyat érzek, amiről beszél, azt nem leszek rest jelezni.

– Ha nagyon szigorúan nézzük, a sport területét most hagyja el először. A társadalom dohánypiacról alkotott véleménye pedig nem azon a polcon van, mint a sporté vagy az ahhoz köthető munkáké. Nem fél attól, hogy ezért személyének megítélése is megváltozik?

– Ha valami fölmerült bennem kételyként, az éppen ez volt. A közelmúltban egy magazin készített velem egy hosszabb beszélgetést, ahol visszatérő fordulat volt, hogy egy kajakos hogyan kerül a foci közelébe, hogyan kerül a Forma–1 közelébe. Bár életem sportolói szakaszára büszke vagyok, de kicsit bosszant, hogy rendre innen közelítenek meg. A mostani felkéréssel viszont úgy érzem, a kajakozás befejezése óta eltelt munkámat is elismerik. Ugyanakkor való igaz, ez az ágazat nem feltétlenül a megbecsülés területe, ráadásul könnyen lehet, sokan nem is fognak szeretni, ami nagyon furcsa lesz. Azt kell mondjam, ezt a változást egyelőre nem tudom, hogyan emésztem meg.

– Azok után, ha összeállt a rendszer, mi lesz a cég feladata?

– Mindig lesznek olyan koncessziók, amelyeket visszaadnak vagy visszaveszünk, akkor újabbakat kell kiadni. Igaz, ez a későbbiekben már nem lesz olyan intenzív munka, mint az első évben. Ügyfélszolgálati irodát is föl kell állítani, a forgalmazókkal később is törődni kell. Ott van még az ellenőrzés feladata, azt is folyamatosan koordinálni, bonyolítani kell majd.  Ez ugyanakkor egy szűk költségvetéssel működő nonprofit szervezet lesz, amelynek a nem túl magas koncessziós díj lesz az egyetlen bevétele, vagyis nem lesz pazarlóan nagy apparátus. Az állam felé tőlünk pénzek nem folynak majd.

– Ha már említette a koncessziós díjat: ez mégis mennyi lesz és hogyan változik? A vásárlóerő nem ugyanaz Budaörsön, mint például Borsodban, Ózdon. De hogyan érvényesítik azt, hogy például a vásárlóerő egészen más Siófokon nyáron, mint télen?

– Olvastam őrült találgatásokat a koncessziós díj nagyságára nézve. Az fontos, hogy az állam nem akar élni ebből a bevételből, ez csak a NDN fenntartását szolgálja. A díj egyébként nem lesz magas. Az említett különbségeket érvényesítjük majd, ám összeget most nem szeretnék mondani. Ugyanakkor az biztos: nem olyan nagyságú lesz, amely visszatartana valakit is attól, hogy ezzel foglalkozzon, ha kedve van hozzá.  

– Bernie Ecclestone nem húzza majd fel a szemöldökét a fejlemények hallatán? Hiszen a Forma–1-ből az elmúlt években nagy erőkkel távolították el a dohányreklámokat, most pedig a magyar nagydíjat szervező cég vezetője egy dohánykereskedelmet koordináló cég első embereként tűnik fel.

– Annyira nem gondolom magam nagy embernek, hogy ezért a Bernie Ecclestone-nak álmatlan éjszakái lennének. Komolyra fordítva a szót, a nemzetközi kapcsolataink rendben vannak. Bernie Ecclestone-nal már a Hungaroring Sport Zrt. szerződéshosszabbításáról is beszélünk. A gazdasági társaság életét ez a változás nem befolyásolja.

– Ha már a Forma–1-nél tartunk: a Hungaroring mellett az elmúlt tíz évben nagyon elment a konkurencia. Charlie Whiting, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója a közelmúltban úgy fogalmazott: a pálya „öregecske”. Ha nem lesz komolyabb beruházás, a nagydíjat hosszú távon aligha tudjuk itthon tartani. Milyen lehetőségek vannak?

– Ebben nagyon örvendetes előrelépések vannak, a kormány álláspontja pozitív ezzel kapcsolatban. Szerintem komoly esélyünk van arra, hogy az európai helyszínek közül mi azok között legyünk, akik megtarthatják a futamukat. Fontos hangsúlyoznom: meg kell találni azt az optimumot, hogy mi az, amit érdemes a ringre költeni, és mi az, amit már nem, hiszen már így is jól kihasználjuk a pályát. Egy évben nagyjából 220 napot üzemel, ezt sokan irigyelnék a konkurensek közül. Visszatérve, nekünk 2016-ig van szerződésünk, egy-két feltételnek kellene teljesülnie ahhoz, hogy 2021-ig hosszabbítani tudjunk.

– Mik ezek a feltételek?

– Úgy gondolom, az már nem elég, hogy újraaszfaltozzuk a pályát. Beszélgettünk erről Ecclestone úrral és az FIA szakembereivel, úgy tűnik, kevés ez az egy előzési zóna a célegyenes végén. Még egyet ki kellene alakítani.

– Ez akkor azt jelenti, hogy hozzányúlnak a nyomvonalhoz?

– Szerintem nagy haszna lenne annak, ha a pályát frissítenénk, és még egy előzési zóna bekerülne a vonalvezetésébe. Ha a FIA részéről a hosszabbításnak ez az egyik feltétele lesz, akkor le kell ülni Hermann Tilkével (az utóbbi évek Forma–1-es pályáinak vonalvezetését kivétel nélkül a német tervező készítette – a szerk.) hogyan lehetne a legköltséghatékonyabban ezt a projektet végrehajtani. Úgy gondolom, ha ezeket megtesszük, akkor jók vagyunk. Szerintem ez egyébként nem is akkora összeg. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter az idei futamon találkozott Bernie Ecclestone-nal, s azt mondta, erre térjünk vissza ősszel. A kormánytól pozitív hozzáállást tapasztalok, összességében úgy látom, van esélyünk egy következő hosszabbítást elérnünk.

– Ezek a munkák mikorra lehetnek meg?

– Ha tudunk hosszabbítani, akkor szerintem 2014-ben. Mi ezen dolgozunk.

– Mondta, hogy nem feltétlenül kerülne ez sokba, de mégis mennyibe?

– Az új aszfaltozással, rázókövek cseréjével együtt ez a projekt, azt gondolom, egymilliárd forint alatti összegből kigazdálkodható. Ezenfelül azon is dolgozunk, s erre készülnek tervek, hogy Mogyoród és Kerepes lakosságának jobb hangcsillapítást biztosítsunk. A logikus az lenne, ha a pályához ilyen mértékben hozzányúlunk, akkor ezt a munkát is akkor végezzük el. Egyébként erről is tárgyalunk majd az abu-dzabi futamon Bernie Ecclestone-nal.

– MOB és a Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagjaként alighanem arról is van véleménye, hogy mi kerekedett ki Janics Natasa ügyéből…

– Natasát kiskora óta ismerem, édesapja, Milan Janics az egyik legjobb barátom, együtt versenyeztünk, edzettünk. Úgy gondolom, ezért mondhatok erről a helyzetről véleményt. Ha a Janics-ügyet nézzük, akkor nézzük 1998 óta. Natasát az édesapja hozta Magyarországra, és Rozsnyói Katalin csinált belőle kajakost, ezért elsősorban Kati néninek tartozik köszönettel. A sydney-i olimpiára bár már itt edzett, de még szerb színekben indult. Negyedik lett. Majd átigazolt és folytatta az edzést nálunk. Ha ez nem történik meg, akkor 2004-ben Kovács Katalin az egyéni olimpiai bajnok 500 méteren Athénban, és nem Janics Natasa. Ezzel, azt hiszem, sok mindent elmondtam, anélkül hogy túlmagyaráztam volna. Azt még megjegyezném: azt borzasztó szomorúnak tartom, hogy egy ilyen sikeres olimpia után bő két hónappal, ahol hihetetlen magyar sportteljesítmények és fantasztikus magyar egyéniségek érmeket nyertek, most ez a slágertéma.

– A szerb szövetség most azt mondja, nincs is állásajánlat Janics Natasa férjének, ráadásul nem is fizetnének érte. Most akkor mégis kérjünk pénzt vagy sem a versenyzőért? Csak megemlítem, volt olyan vélemény is, amely szerint amikor jött, akkor sem kértek érte pénzt, hát akkor most mire fel kérnek?

– Azt hiszem, Natasa rossz tanácsokra hallgatott ebben a kérdésben. A pénz kérdéséről pedig csak ismételni tudom magamat. Magyarországon lett olimpiai bajnok, amikor jött, nem volt az. Hazai edzők munkája van benne, hát miért ne járna a pénz? A 150 ezer eurós kivásárlási összeget pedig egyszerűen jelképesnek tekintem.

– A dolgok ugyanakkor most már úgy állnak, hogy Janics Natasa akár még maradhat is. Mi van akkor, ha ez történik?

– Nagyon rossz szájíze lenne ezek után mindenkinek, nem jó az, ha a dolgok nem a kajakozásról és arról szólnak, hogy 350 méternél megindítjuk a hajót vagy sem. Bízom benne, hogy túl leszünk ezen, Natasa pedig megtalálja lelki békéjét.

Forrás: NOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top