Sok évvel ezelőtt egy újabb zenei műfaj lépett a porondra, az úgynevezett nemzeti rock.
Rögös utat kellett bejárnia, mert a kényes témákkal foglalkozó zenekarokra hamar rásütötték a szélső jobbos pecsétet, ezzel nehezítve működésüket. Persze egyik-másik társaságra jogosan került rá a pecsét, mert céljuk csupán agresszivitásuk kiélése és a lázítás volt. Manapság olyan információ áradat önti el az embereket, hogy a lényegtelen, felesleges, sokszor készakarva félrevezető híradás mellett elsikkadnak az érdekes, fontos, jelentőségteljes momentumok. Ezer és ezer szempont, érdek és érzelem befolyásolja az emberek véleményét, bosszú és gyűlölet, irigység és rosszindulat. Épp ezért jó érzés ha néha szembekerülünk valamivel, ami megpróbál felülemelkedni ezen a fortyogó káoszon és jóindulattal, szeretettel tekint egy kényes problémára. Ilyen találkozás volt számomra az Ismerős Arcok nevű zenekar, akikről bevallom, eddig sosem hallottam. Az 1999 körül alakult Ismerős Arcok zenéjében kezdetben sok féle hatás érvényesült Az érzelmes, dallam világ mellett elfértek a keményebb rockos számok és a népzene jelenléte pedig ma is állandó.
– „Számunkra a népzenei elemek, népdalfeldolgozások használata koncepció, mert fontos , hogy a mi közönségünk is megismerje ezt a fantasztikus kincset” – hangsúlyozta Nyerges Attila, a zenekar énekese.
– Hogy sikerült a zenei stílus kereséstől eljutni a jelenlegi helyzethez, amikor is elsősorban a tartalom határozza meg a zenekar arculatát az érdekes, változatos zenei anyag mellet.
-„A zenei stílus keresés nem is igazán keresés volt, hanem inkább nem szabtunk határokat magunknak. Miután szinte minden zenekari tag szerez dalokat, mindenki hozta a maga ötleteit, hiszen mindenki mást hallgat otthon, más zenei kedvencei vannak. Se kiadó, se senki nem volt, aki meghatározta volna, hogy nekünk ebben, vagy abban a műfajban kell megmutatnunk, amit tudunk, ezért aztán mindent eljátszunk, amihez kedvünk van.”
– Visszatérve a kérdésre, hogyan vált hangsúlyossá a zenekar életében az a témakör, mely manapság sokakat foglalkoztat. Gondolok itt a határon túliak problematikájára, a trianoni eseményekre.
– „1999 körül alakult meg a zenekar Ismerős Arcok néven. Valamennyien zenéltünk már előtte is. Sokáig csak az volt a cél, hogy jól érezzük magunkat és szórakoztassuk a közönséget. Aztán 2001 táján kikeveredtünk Erdélybe, először csak zenélni és valahogy a csillagok állása hozta magával, hogy ezzel egy időben kezdtem el Vas Albert könyveket olvasni és 2002 körül a politikai hangulat idehaza szintén olyan volt, amit nem lehetett szó nélkül hagyni, bizonyos dolgok megérintették az embert. Valószínűleg az életkorral is eljutottam oda, hogy nekem, mint szövegírónak, el kellett döntenem, hogy továbbra is hétvégi szórakoztató ember legyek, vagy próbáljak meg valamit hozzátenni a közösséghez, nagy szavakkal élve a hazámhoz.
– Ahogy kialakult, hogy demokratikus módon mindenki beleadja a zenébe azt ami hozzá közel áll, a tartalmat illetően is megvan az egyetértés?
– „Most már igen. De az első időkben, amikor ezekkel a szövegekkel megjelentem a próbákon, akkor ott is, mint egyébként az ország hétköznapjaiban, megütközést keltett egyik-másik gondolat, olyan kifejezés, amely rossz beidegződésként működött bennünk. Mi Trianonról, az elcsatolt részekről, 56-ról nem úgy tanultunk és nem úgy beszéltünk, ahogy manapság ezt teszik az emberek. Ilyen fajta harcaim voltak a zenekar egyes tagjaival, de nem nevezném ezt igazán harcnak, inkább ismeretterjesztő beszélgetéseknek. Lassan belátták, hogy nem félni kell ezektől a gondolatoktól, hanem zászlóra kell tűzni őket. Természetesen ez azt is jelentette, hogy a közönségünk is kicserélődött”.
– Volt-e tapasztalható hivatalos reakció a változások nyomán?
– „Az első pillanattól kezdve bekerültünk a „Nemzeti rock” skatulyába, és ez meglehetősen nagy hátrányt jelentett a zenekarnak. Tulajdonképpen a mai napig. Mivel nem volt más lehetőségünk, magunk adtunk ki lemezeket saját pénzből, amit a koncertekkel kerestünk. Nehéz volt, de így tudtunk működni. A fellépési lehetőségeinket is korlátozták, nem beszélve a TVés és rádiós megjelenésekről, fesztiválokról. Múlt év óta kezdenek nyiladozni az “ajtók”.
– Szerinted azok az emberek, zenekarok, vagy akár politikusok, akik szélsőséges módon közelítenek a témához, vajon mit várnak, mire számítanak a jövőben?
– „Nem tudom. Én zenész vagyok, nem politikus. Mindig a kis emberről énekeltem, mindig arról, amit magam tapasztaltam. Ha elmegyek Erdélybe, akkor nem a globált nézem, hanem leülök a bácsi mellé a faluban, megiszom vele egy pohár forrásvizet és meghallgatom, hogy Ő hogyan él meg dolgokat, mit jelent neki a lobogó látványa és ez elindít bennem egy olyan fajta dühöt, szomorúságot, bánatot, vagy akár örömöt, hogy nekem erről írnom kell, versbe kell foglalnom. Nem küzdeni akarok. A cél az, hogy az egy nemzetben való gondolkodás elfogadott és normális legyen a Kárpát-medencében. Mindegy, hogy ki hol él, a Kárpát-medencében, vagy az elcsatolt részeken, a fontos az, hogy a magyar ember egységben gondolkozzon. Én ezért próbálok tenni és úgy gondolom, hogy a zenekar rengeteget tett is ezekkel a dalokkal. És örömmel tölt el,ha egy picikét úgy érezhetem, hogy a változásokért én is tettem valamit. Mindenkinek kéne, hogy legyen feladat tudata itt a Földön, hogy ne úgy tűnjön el az élete végén, ahogy érkezett, hogy semmi féle nyomot nem hagyott a világban . Az én célom, hogy a dalainkkal, a szövegekkel felnyissam azoknak az embereknek a szemét, akik még nem jöttek rá saját feladatukra, dolgukra, A múltunk nélkül nem lehet jövőnk, de a jövőnek értelmet a múltunk ad. Ha az ember nem ismeri a saját múltját, akkor gyökértelenül fog élni a világban.” Ha az ember nem ismeri a gyökereit, a saját múltját, akkor gyökértelenül fog élni a világban.” Azt gondolom, hogy az Ismerős Arcok mind zeneileg, mind tartalmilag olyan értéket képvisel amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert az “alagút végén most még pislákol egy kis fény!” Búcsúzóul két gondolat a sok közül:
“AZT ÜZENEM A VOLT BARÁTAIMNAK, KIK MEGTAGADJÁK MA A NEVEMET, HA FORDUL EGYET ÚJRA A KERÉK, ÉN AKKOR IS A BARÁTJUK LESZEK ÉS NEM LESZ BOSSZÚ, GYŰLÖLET, HARAG, KEZET NYÚJTUNK EGYMÁSNAK ÉS MEGYÜNK. LESZÜNK EGY CÉL M EG AKARAT, MERT A VÍZ SZALAD, DE A KŐ MARAD…A KŐ MARAD.” “ÉPÍTSÜNK HIDAT TISZTA SZAVAKBÓL A HATÁROK FÖLÉ S ELINDULHATUNK EGYMÁS FELÉ”
UI: Most kaptam az örömömre szolgáló hírt,hogy Nyerges atilla, az Ismerős Arcok zenekar énekese, szövegírója augusztus 20.-án megkapta A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést A fentieket hallgatva arra gondoltam, hogy szívesen hallanám más érintettek álláspontját is. Így kerültem a Szkitia együttes koncertjére, ahol Szrebka Erikával, a zenekar énekesnőjével beszélgettem, akinek már erőteljes kézfogása is jelezte, hogy határozott egyéniség, határozott célokkal.
– Hogyan indult útjára a Szkitia zenekar. A zenekar kezdetben rock feldolgozásokat játszott és a későbbiekben tért át a folk-rock stílusra. -A zenei váltással egy időben változott a tartalom is, amit a zenekar ma is képvisel? – Ez a zenekar két alapító tagja által alakult ki, de gyakorlatilag a szövegek és a mondanivaló csapatmunka eredménye. Elég átfogó, amit a zenekar képvisel, hiszen játszunk népdal és vers feldolgozásokat e mellett a dalok nemzeti kérdésekkel is foglalkoznak már a kezdetektől.
– A kényes témák feszegetésével vajon mit lehet elérni?
– Amikor belekezdtünk, biztosak voltunk abban, hogy nem leszünk a médiák kedvencei, de nem is ez volt a célunk. Az emberekhez szerettük volna eljuttatni ezeket a gondolatokat. Mi azokat a dolgokat fogalmazzuk meg, amik a magyarsággal történtek. Szerettünk volna értéket közvetíteni és gondolkodásra bírni az embereket.
– És gondolkodnak?
– Nehéz a helyzet, de úgy látom, hogy nincsen veszve a dolog.
– Talán.. De úgy szól a dal, hogy: “ez az ország nem eladó….” mégis eladják!
– A probléma mindig az egyéneknél kezdődik. Persze számos külső erő is befolyásolja az embereket, de ha elkezdenének végre gondolkodni, akkor ezen felül lehetne kerekedni.
– Mit szólsz ahhoz, Nyerges Atilla megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést, ami egyfajta hatalom általi elfogadás jelképe is lehet.
-Szívből remélem, hogy ez előre mutató gesztus és egyfajta elismerés a részünkre.
– Egy másik dalotok szinte pontos felsorolása mindannak, amitől megfosztották országunkat és amit illene visszaadni. Szerinted van erre bármilyen remény?
-Nem mostanában, de talán előbb-utóbb. Lehet, hogy ez egy holt remény, de nem szabad elfelejtkeznünk ezekről a dolgokról és soha nem szabad feladni a reményt!
– Határon túlra szoktatok menni koncertezni? – Persze. Ahova hívnak, mi örömmel megyünk.
– Milyen a fogadtatás?
– Abszlút pozitív. Én azt érzem akárhányszor kimegyünk, hogy az emberek érzik az egységet. Lélekben összekerül a két terület. Ismét meg kellett állapítanom, hogy nemzeti rock ide, vagy oda, a Szkitia népzenei elemekkel vegyített, gazdag dallamvilága és az egyértelműen, határozottan megfogalmazott mondanivalója egy csipetnyi agresszivitás t sem rejt magába. Csupán egy múltját és ön azonosságát vesztett nép ébredését próbálja segíteni.
Ez az ország nem eladó Ez az ország nem kiadó Verjen, vagy áldjon sors keze Itt élnünk halnunk kell. A magyar név megint szép lesz Méltó régi nagy hírnevéhez Szegény, árva nemzetünket Istenem, kérlek emeld fel
Aztán gondoltam keresek valami “keményebbet” és mivel hallottam egy két dalt a Historica zenekar előadásában, amik kemény heavymetal stílust képviseltek, gondoltam találtam egy “szélsőségest” De lukra futottam és ez hamar kiderült, amikor Ézsiás Pétert kérdeztem, a zenekar énekesét.
– Mit képvisel a nemzeti rock palettáján a Historica zenekar?
– Olyan zenét akartunk csinálni, aminek valami aminek igazi tartalma van. Ugyan minket is a nemzeti rock kategóriába soroltak be, de mi ezt inkább történelmi rocknak hívjuk. Persze a magyar történelem nyilván nemzeti témakör és természetesen örömmel teszünk ennek is eleget. Úgy gondoltuk, hogy értelmes dolgokról szeretnénk beszélni és értelmes példaképeket akartunk az emberek elé állítani. Nem akartuk nekik megmondani, hogy mit kell tenni, mire lázadjanak, vagy ne, Ez mindenkinek a maga dolga. De az biztos, hogy azok az emberek, akikről mi éneklünk, ők is valamilyen szinten lázadók voltak, mint a rock nemzedék. Úgy gondolom, hogy azok az emberek követendő példák lehetnének a mai nemzedék számára. Ezért dolgozunk fel konkrét történelmi eseményeket és ezek a dalok arról is szólnak, hogy ezek a régmúlt események milyen nyomokat hagytak bennünk.
– Hogy fogadta ezt a média és a hivatalos szervek?
– Voltak helyek, ahova nem hívtak minket, mert nem kíváncsiak arra, amit mondunk, de ezzel saját magukat minősítik. Azt gondolom, hogy aki ebbe az országba született, akire hatott az elmúlt századok történelme, melyet ősei megéltek, nem hiszem, hogy azok számára idegennek kéne lenni annak, amit mi képviselünk.
– Ha jól értem, akkor a ti dalaitoknak nincsen politikai színezet?
– Hát mi nem adunk neki, de nyilván adnak neki mások. És sajnos ezzel együtt kell élnünk. Mi 15 millió magyarhoz próbálunk meg szólni és ezért teszünk is, mert rendszeresen lépünk fel Erdélyben, felvidéken, Kárpátalján. De az ott élő magyarok Los Angelesben is kirobbanó szeretettel fogadtak, mert ők is megértették, hogy nem mások ellen zenélünk, mi magunk mellett zenélünk. Nem mások kárára, hanem a magunk javára.
– Nálatok is téma Trianon?
– Van olyan dalunk, ami Trianonról szól, de nem azzal szeretnénk kiállni Trianon mellet, hogy a koncertjeink szlogenje az legyen, hogy: vesszen Trianon. Sokkal inkább szól a Trianoni problémáról az összes többi olyan dalunk, ahol Erdélyi és felvidéki hősökről énekelünk. A nemzet egységét szeretnénk kifejezni, éppen ezért játszunk sokat a határokon túl.
– Pozitív változásnak tartod, hogy Nyerges Atilla megkapta Lovagkeresztet?
– Mindenképpen. Egyrészről Atillát egy nagyon tehetséges zseniális zenésznek tartom és nagyon örülök, hogy megkapta ezt a kitüntetést. Másrészről ez nem csak Atilla elismerése, hanem talán a műfajt is elkezdték szalonképesnek elfogadni és ez nagy dolog lenne.
Ez a hely akkor is a hazám lesz Ha bárki fia is alám tesz Piros, fehér, zöld így legyen Szóljon a himnusz az ünnepen A piros a tűz, a fehér a lélek, a zöld a sarjadó fű, az élet A piros a tűz, a fehér a lélek, a zöld a sarjadó fű
UI: Egy ismerősömmel beszélgettem a témáról, aki legnagyobb meglepetésemre a zenekarok által, a határon túli fellépések során tapasztalt meleg fogadtatás helyett közölte, hogy ez nem igaz, mert a határon túli magyaroknak tele van a hócipőjük velünk és csak arra vágynak, hogy hagyjuk őket békén. Meglepett ez a vélemény és felhívtam egy Erdélyben élő ismerősömet, aki a következőket mondta: “Az én személyes véleményem az, hogy a zenekarokat mindig is szívesen fogadják erre fele. Biztosan annak is megvan az oka, ha egyes embereket nem szívesen fogadnak, de azok nem zenélni jönnek, hanem üzletemberek, akik szentimentális szöveggel próbálják a pénzt kicsikarni, vagy olyanok, akik bár minden évben eljönnek a Csíkszentsomlyói búcsúra, de kint az erdélyieket románoknak nevezik… Az ilyenekből van elegünk.” A Duna televízió Csíksomlyói búcsún készült felvételeit is átlengi az összetartozás szelleme, ahogy egy résztvevő hölgy meg is fogalmazta: “Ez az ünnep minden magyar számára az összetartozás ünnepe. Nagy szükségünk van arra, hogy mindannyian megőrizzük azt, hogy mit jelent magyarnak lenni és hogyan lehet megőrizni magyarságunkat. Novák Pétert is megkérdeztem erről, aki sokat jár Erdélyben: “Nagyon nyitottan viszonyulnak hozzánk a határon túli magyarok Mindenhol jó hangulattal és jó energiákkal találkoztam. Ha van magyar művész aki Erdélyben fel szeretne lépni, az tartsa vissza magát, mert nagy szeretettel és barátsággal fog találkozni.
Gyulai Gaál Krisztián dolgokazeletben@gmail.com – ha vitázni, véleményt mondani, vagy csak beszélgetni lenne kedve, szívesen várom