Close

Félig fekete esküvők

Másfél milliós havi forgalmat eltitkoló edzőterem, fél évig egyetlen nyugtát ki nem állító szépészeti cég, csak céges ügyfeleknek számlát adó, tankvezetést kínáló vállalkozás – íme, néhány társaság abból a több ezerből, amelyikre nyáron csapott le az adóhivatal. Kiderült, az esküvőszervezők fele nem ad nyugtát, az északi megyékben pedig számos ál-őstermelő jelent meg.

Két hónap alatt több mint háromezer szabályszegő cégre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A szervezet szóvivője a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: a július eleje és augusztus vége között megtartott országos akcióban 13 ezer ellenőrzést tartottak, s nagyjából minden negyedik vizsgált cégnél találtak kisebb-nagyobb adóügyi visszaélést. Linczmayer Szilviától a lap megtudta, némelyek kis összegű bírsággal megúszták, másokra milliós szankciót róttak ki, az érintettek összesen 350 millió forintot kötelesek átutalni a közkasszának.

Tankvezetés nyugta nélkül

A revizorok – a nyugtaadás ellenőrzéséért – nyolcezer próbavásárlást végeztek, ezek 28 százaléka derített fényt valamilyen szabályszegésre. Az esetek között egészen súlyos jogsértések is szerepeltek. Linczmayer Szilvia felelevenítette például egy tankvezetés lehetőségét kínáló cég ellenőrzését. A vállalkozótól harckocsit lehetett bérbe venni, a revizorok nagyjából fél óráig hajtották a járművet. A vállalkozó ezután közölte: az ár nyolcvanötezer forint, számlát pedig csak akkor adna, ha az ügyfélnek van cége, az összeg persze ebben az esetben a forgalmi adóval magasabb lenne. Az adóellenőrök végül nem kaptak se számlát, se nyugtát, az üzletembert megbírságolták.

Csúfságok a szépségiparban

A hatóság a szépségiparhoz köthető cégek ellenőrzésénél is számos szabálytalanságot tapasztalt. Az adóellenőrök egy alkalommal fogyást elősegítő edzési módszert kínáló vállalkozást kerestek fel, ám a revizor nem kapott nyugtát. Csakhamar fény derült arra, hogy a nyugtatömb szerint a forgalmas vállalkozás február és július között hivatalosan egyetlen ügyfelet sem fogadott, nyugtát fél évig nem állított ki. Egy másik edzőteremben 1400 forintot kértek a tagsági kártyáért, az igénylőnyomtatványokat – így a revizorokét is – gondosan lefűzték. Miután az adóellenőrök nem kaptak nyugtát, a rendesen vezetett tagdíjjegyzék alapján megállapították: abban a hónapban másfél millió forintos forgalmat bonyolított le az edzőterem, ám mindössze egyetlen számlát készítettek el.

További részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top