Európa-bajnokként talán könnyebb hajnali háromkor felkelni. Ledniczki Zsuzsannának ilyen korán kell kipattannia az ágyból, hogy Tatabányáról bevonatozzon Budapestre, és ötkor már ott üljön a 19-es villamos vezetőfülkéjében. Végül is nem változott semmi, a villamos ugyanúgy csilingel, de Zsuzsa szívében azért ott bujkál némi büszkeség: Európában most ő a legjobb villamosvezető.
A kolléganője eredményére is büszke Veperdi Tamás, aki annak idején Zsuzsa oktatója volt. S most ők ketten nyerték meg Drezdában az I. Európai Villamosvezető Versenyt. Tamás a 6-os villamoson gyermekkori álmát váltotta valóra. Mozdonyvezető akart lenni, az édesapja vasútmodelleket gyűjtött, és már nem is emlékszik pontosan,mikor fordult át ez a vágy villamosvezetésbe. A „sárga tujákat” mindenesetre 1999 óta irányítja, 2007 óta már csak másodállásban, mert a vasútbiztonsági csoport élére került. Ám ha néhány napig nem ülhet a Combino parancsnoki székébe, elvonási tünetei vannak.
– Legalább harminc kilométeres sebességre kellett felgyorsulni, aztán egy rövid szakaszon lefékezni, minél közelebb megállva az akadályhoz – idézi fel Ledniczki Zsuzsanna, mit talált a legrázósabb feladatnak a versenyen. A szászországi Drezdában éppen 140 éves a villamosközlekedés, ezért rendezték ott a vetélkedőt, tizenhét európai város vezetőiből alkotta csapatokkal. Hogy emeljék a téteket, a vezetőfülkékben vízzel teli poharakat helyeztek el, és a végén megmérték, menynyi lötyögött ki belőlük. A magyar versenyzőkéből egyetlen cseppnyi sem. Ez bizonyára azért van, okoskodom én, mert az utasokat sem illik összerázni. Mire Zsuzsa felnevet: – Az utasok jobban bírják, a vízzel nehezebb!
Éles ívben kanyarodott a villamos, és közben egy műanyag tárgy mellett haladt el. Csakhogy a tárgyat magának a versenyzőnek kellett a sínhez minél közelebb raknia, felbecsülve, mekkora rizikót vállalhat. – A villamosvezetőknek néha gyalogosok vagy szabálytalanul parkoló autók mellett kell elhaladniuk – meséli a szerinte legnehezebb feladatról Veperdi Tamás.
Érezni a sebességet: a mindennapokban ez is hasznos lehet. Drezdában lehetőség nyílt bizonyítani, mivel letakarták a kilométerórát, és úgy kellett hússzal haladni. A két magyar Európa-bajnok azt mondja, villamosvezetés közben sem lehet mindig a műszerfalat bámulni; amikor az ember előrenéz, a sebességgel ugyanúgy tisztában kell lennie.
– Olyan villamossal versenyeztünk, amelyet azelőtt sosem vezettünk. Öt percet kaptunk az ismerkedésre, ez körülbelül három megállónyi idő – említ újabb kihívást Ledniczki Zsuzsanna. Úgy tűnik, a villamosvezetés a vérében van: a nemzetközi vetélkedőn ő érte el a legmagasabb egyéni pontszámot. Pedig nincs a háta mögött több évtizedes tapasztalat, ezt a foglalkozást csupán hat éve űzi. Családanyaként biztos munkahelyet keresett (korábban boltvezető-helyettesként dolgozott), így esett a választása a BKV-ra.
A hajnali kelésről Zsuzsának az jut eszébe: kedvező a munkaidő-beosztás, és figyelembe veszik a családot. Tizenöt éves lánya nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll. Tamás lányai tizenkét és tizennégy évesek, s az édesapa reménykedve mondja: a nagyobbik egyelőre buszvezető szeretne lenni.
Irodában, négy fal között dolgozni sosem akart Ledniczki Zsuzsanna, a legfontosabbnak azt tartotta, hogy emberekkel legyen kapcsolatban. Sajnálja, hogy a vezetők ma már fülkébe bezárva ülnek a villamoson, elszigetelve az utasoktól. A „törzsvendégek” azért köszönnek, integetnek neki, és ez mindig jó érzéssel tölti el. Veperdi Tamás szerint nemcsak jó kommunikációs, hanem legalább olyan jó tűrőképességre is szüksége van egy villamosvezetőnek: gyakran ő a villámhárító, amikor az utasok dühöngenek, hogy drága a jegy, vagy késik a villamos.
Örül a főnökség, örülnek a kollégák, de Zsuzsa leginkább magában, csendben örül. Világéletében maximalista volt, a vizsgákon egyetlen hibából lelki gondot csinált, ésmost végre teljesítette, amit magától elvárt. Győzött Drezdában, és saját maga előtt is nyert.
forrás: nol.hu