„Van egy Párizsa a Paramount filmstúdiónak, van egy másik Párizsa a Metro Goldwyn Mayer stúdiónak és persze van egy igazi Párizs is” – jelentette ki valamikor Ernst Lubitsch német-amerikai filmrendező, aki annyira imádta a fény városát, hogy 12 filmet forgatott róla, bár – legalábbis a 20minutes.fr portál szerint – soha nem járt ott.
A francia főváros szinte a mozi korszakának kezdetétől az amerikai stúdiók legkedveltebb külföldi színhelye. Alighanem ez adta Párizs polgármesteri hivatalának az ötletet, hogy az Hotel de Ville népszerű földszinti bemutató termének legújabb ingyenes kiállítását a „Párizs Hollywood szemével” témáról rendezze meg.
Ez azért merész választás, mert a rendezőknek a bőség zavarával kellett szembesülniük: hozzávetőleges becslés szerint nem kevesebb mint 800 amerikai filmet, köztük nem egy örök értékű remekművet forgattak Párizsról, magában a városban vagy a környékén, igazi épületei vagy stúdiódíszletek között.
Billy Wilder 1957-es Ariane című filmjének bevezetője szerint „két apróság különbözteti meg Párizst a többi várostól: ott jobban esznek és talán nem jobban, de mindenképpen többet szeretkeznek”. Ebben a filmben valóban rengeteg a szerelem, mindenki – a turistáktól a gyászhuszárokig – az Eiffel-torony vagy éppen a városháza, illetve más jellegzetes párizsi helyszínek előtt csókolózik. A filmözön zöme – írja a francia portál – mégsem adja vissza a francia főváros változásait, bonyolult társadalmi összetételét. Ezek az alkotások jobbára irreálisak: vagy csak egy szuperelegáns várost mutatnak be a maga ékszer- és illatszerboltjaival, divatbolond asszonyaival, vagy csak egy népies, pimasz metropoliszt jellegzetes negyedeivel és kabaréival.
A kiállítás külön fejezetet szentel az amerikai némafilmek historikus Párizsának. „Párizs mindenek előtt egy nagy múltú város, olyan történelemmel, aminővel az amerikaiak, mivel ők egy fiatal nemzet gyermekei, nem rendelkeznek. Számukra az irodalom olyan klasszikusai az első útikalauzok, mint A párizsi Notre-Dame vagy A három testőr”- húzta alá Antoine de Baecque, a kiállítás biztosa.
A tipikus párizsi kávéházakat megjelenítő vázlatok és a klasszikus párizsi nő bőrébe bújt amerikai filmszínésznő, Audrey Hepburn szintén bemutatott elegáns ruhái között részletek peregnek olyan filmekből, mint Chaplin Monsieur Verdoux című mozija, amelyben a nagy mulattató gyilkos házasságszédelgőt testesít meg, vagy mint a híres mulatóban játszódó Moulin Rouge. 350 különböző kiállítási tárgy rajzolja meg az amerikaiak által megálmodott francia fővárost, a szerelmesek és a művészek menedékét. „Az amerikaiak odahaza sokáig nem forgathattak filmet a házasságtörésről, Párizs így a szabad vagy szabados erkölcsök városává vált filmjeiken” – jegyezte meg Baecque, miközben Lubitsch Szerenád hármasban című filmjének részletei peregtek a háta mögött.
Ha nem is mindig mentek el egészen Párizsig, az amerikaiak ügyeltek a látszatra: így például Gene Kelly jeleneteit az Egy amerikai Párizsban című filmben a nagy francia fotográfus, Robert Doisneau helyszíni fotói alapján forgatták. Az 1950-es évektől a francia újhullám hatására az amerikai filmesek felhagytak a stúdiódíszletekkel, az MGM egész párizsi negyedet épített fel a Los Angelessel határos Culver Cityben, mivel az utazások korának beköszöntével a közönség reálisabb hátteret igényelt.
Az utóbbi években, különösen pedig az ikertornyok elleni 2001 évi terrormerényletek óta egy veszélyesebb Párizs is megjelent az amerikai moziban, gyakori motívummá vált akciófilmekben az Eiffel-torony elleni támadás, „mintha készítőik meg akarnák büntetni a rossz francia szövetségest”, aki előttük vonul ki Irakból – vélekedett Baecque. Ám az erről a témáról szóló két legfrissebb amerikai mozi, Woody Allen Éjfélkor Párizsban és Martin Scorsese Hugo Cabret című filmje ismét inkább a nosztalgikus képeslapok stílusában szól a fények városáról. A kiállítás a Hugo Cabret forgatására készített két szoborral búcsúzik a látogatóktól.
Forrás: mti