Recsk nemcsak egy internáló tábor volt, hanem akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.
Annak szimbólumává vált Recsk, hogy hová vezet, ha ember az emberre, magyar a magyarra támad egy emberellenes, elvakult, diktatórikus politikai eszme nevében – mondta Áder János. Ugyanakkor ma is élnek olyanok, akik a Recsken történteket relativizálják. Ezért újra és újra ki kell mondani, hogy a bűnt bűnnek, a bűnösöket bűnösnek, az áldozatokat pedig áldozatnak tekintjük – tette hozzá az államfő.
Áder János hangsúlyozta, hogy Magyarország köztársasági elnökeként fejet hajt az áldozatok emléke, az önkény által kegyetlenül megalázottak, meghurcoltak, a kommunista hatalom nevében elpusztítottak és a túlélők előtt. Mindazok előtt, akiknek nem volt más bűnük, mint, hogy a diktatúra gépezete “kiiktatandóknak”, elpusztítandó ellenségnek tekintette őket. A recski tábor a diktatúra pokla volt, ahová nemcsak azért deportálták az embereket, hogy megfosszák őket szabadságuktól, hanem azért, hogy emberi méltóságukat, és akár az életüket is elvegyék tőlük. Mindennapos volt a megaláztatás, a kínzás és a halál. A szocialista önkény ÁVH-s gyilkosainak módszeres kegyetlensége vetekedett a náci rendszer hóhérainak embertelenségével – fűzte hozzá.
Áder János felidézte, hogy az internáltak között volt tanár, bányász, mérnök, földműves, orvos, költő és kétkezi munkás, és akadt köztük, aki korábban a náci lágerek poklát is megjárta. Ugyan sokféle emberek voltak, ám Recsken mégis közössé vált a sorsuk. Mindannyian magyar emberek voltak, akikkel szemben a proletárdiktatúra nevében követtek el aljas indokból, előre megfontolt szándékkal embertelen tetteket – hangsúlyozta az államfő.
Ebben a helyzetben a fiatalabb nemzedéknek újra és újra el kell mondani, hogy a kommunista diktatúra önkényuralmi gépezete a fanatikus gyűlöletre épült. Az elnyomásra, az elfojtásra, az elhallgattatásra. A rettegés, a fenyegetettség érzése, a létbizonytalanság pedig a recski tábor bezárása után is a magyar társadalom mindennapi rossz élménye maradt – mutatott rá az államfő.
Úgy fogalmazott: A recski munkatábor “közös szenvedéstörténetünk és közös újjászületésünk része. Eleven bizonysága annak, hogy amit akár személyesen, akár közösségként sikerül túlélünk, az erősebbé tesz minket.” Krasznay Béla, az egykori rabokat tömörítő Recski Szövetség elnöke, aki felidézte, hogy már csupán 19-en vannak életben az egykori foglyok közül, ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy a felnövekvő nemzedékekkel meg kell ismertetni a Recsken történteket, mert csak a történelmi alapokra, a múlt alapjaira építhetnek életképes nemzetet a jövő generációi.
A megemlékezés végén Áder János, Boross Péter volt miniszterelnök, Orbán Viktor kormányfő nevében Tellér Gyula főtanácsadó, illetve pártok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek képviselői, az áldozatok hozzátartozói, barátai és egykori rabok megkoszorúzták a kényszermunkatábor helyén állított emlékművet. A recski táborban 1950 és 1953 között mintegy 1300-an raboskodtak. A tábort 1953-ban Nagy Imre miniszterelnök szüntette meg.
Forrás: MHO/MTI