„Lesz egyszer egy olyan lehetőség, hogy a szobrok fönt lebegnek majd a föld felett, mint ahogy a bolygók is a naprendszerben; ezek a szobrok egy újfajta természetszemléletnek, és egy újfajta embertípusnak lesznek már az emlékművei.” Kemény Judit
A 20. századi képzőművészet történetében nem szokatlan, hogy néhány alkotó, az 1945 utáni évtizedekben, különféle okból ugyan, de mellőzötté vált. Kemény Judit is azok közé a tehetséges, autonóm gondolkodású képzőművészek közé tartozott, akik életük legfontosabb korszakában kényszerültek majdnem teljes elszigeteltségben élni. Kemény Judit életútja egyben a tragikus sorsú, autonóm értelmiségi gondolkodó sorsa is, aki a mellőzöttség és elszigeteltség ellenére mégis gazdag alkotói utat hagyott hátra. Kemény Judit ideológiai okok miatt 1948 után önálló kiállításon első alkalommal 1966-ban mutatkozhatott be, de ezen a bemutatón szobrait nem állíthatta ki. Az első retrospektív kiállítására hatvanhat éves koráig, 1984-ig kellett várnia. Soha nem a művészetével, kvalitásával, szellemi teljesítményével, tehetségével volt probléma; az őt övező csend számos más okra vezethető vissza. Az egyik, hogy az aktuális rezsimnek hol polgári származása, hol szellemi elkötelezettsége okán mindig volt ürügye arra, hogy művészetéről ne vegyen tudomást. A másik ok, hogy az 1940-es évek második felében az absztrakt alkotók közé sorolták, ezzel hosszú évtizedekre megpecsételődött a sorsa.
Kemény Judit életművének megértéséhez több szempontból is közelíthetünk. A Kemény testvérek – Katalin és Judit – életútjukhoz, annak fejlődési irányaihoz meghatározó instrumentumot kaptak édesapjuktól, Kemény Gábortól. Az értékelvű, demokrata, humanista pedagógus a mindenekfelett álló morális értékrend súlyát, a gondolkodó-alkotó ember felelősségét és felelősségvállalásának „terhét” rakta lányai vállára. Kemény Juditot 1935-től, az apa köré szerveződő értelmiségi szalonnak köszönhetően, intenzív szellemi hatások érték – rendszeres vendég volt náluk többek közt Radnóti Miklós, a Nyugat szerzői, József Attila, Lukács György, Hamvas Béla, valamint progresszív képzőművészek, pedagógusok. Akkoriban kötelezte el magát a képzőművészet mellett.
Fontos szál Kemény Judit életművének megértéséhez a testvéréhez, Kemény Katalin író, műfordítóhoz és annak férjéhez – a második világháborút követően ideológiai szempontok miatt tiltott író, filozófus, esszéista –, Hamvas Bélához fűződő viszonya. Hamvas Béla és Kemény Katalin szellemi teljesítménye, baráti köre áthatotta Kemény Judit gondolkodását és művészetét. 1945-ben együtt állított ki Forgács Hann Erzsébettel, Anna Margittal, Modok Máriával, Vajda Júliával. Baráti és szakmai kapcsolatot tartott az Európai Iskola alkotóival, Weöres Sándorral, Dévényi Ivánnal, Dr. Tompa Kálmánnal, a kivételes érzékű műgyűjtővel és a Dél-Afrikába emigrált szobrásszal, Borbereki Kovács Zoltánnal. A családi és baráti kötelékek miatt 1948 és 1989 között gyakran övezte Kemény Judit megítélését gyanakvás a döntéshozók részéről. Kemény Judit integránsan kötődik az Európai Iskola szellemi környezetéhez, művészete ebben a holdudvarban bontakozott ki.
Az 1948 utáni évtizedekben Kemény Judit óriási energiát fektetett abba, hogy a művészetét övező hallgatást feloldja. A céltalannak tűnő küzdelem az 1980-as évekre megtörte. 1981. január 26-án az egyik legközelebbi barátjának és alkotótársának, Martyn Ferencnek írta egy levélben: „Elég idős vagyok már ahhoz, hogy belássak a gondosan elhúzott függönyök mögé.”
Kemény Judit még az 1940-es évek elején absztrakt kísérletekbe kezdett, a térben kiteljesedő mozgás, a repülés, a lebegés, a művészet és az egyéni sors egy más dimenzióba helyezése, a kötődésektől mentes létezés megjelenítése kezdte foglalkoztatni. Nem az absztrakt esztétikája érdekelte, hanem a síkok, terek, az idő és a mozgás monumentalitása. Szobortervei grandiózus szózatokként, kiáltványokként értelmezhetőek a szabadságról. Kemény Judit szobortervei és grafikai munkái az építészet és képzőművészet határterületeit is vizsgálják, kísérletek a köztéri szobrászat és a modern építészet átjárhatóságára.
Az 1940-es évek közepétől datált, felfelé törekvő formák és gondolati tartalmak a modern művészet fősodrába illesztik Kemény Juditot. Ennek a szobrászati gondolkodásnak a képviselője az Egyesült Államokban élt George Rickey, illetve az olasz avantgárd szobrászai.
A közép-kelet-európai régiónak mielőbb abból az aspektusból kell végiggondolnia szellemi folyamatait, hogy melyek azok a gondolatok, életművek, amelyek a lokális, ugyanakkor egyetemes hangszín okán értékesek. A provincializmusból nem a provinciális attitűd, hanem a magas színvonalú szellemi teljesítmény vezet ki. A nívós, lokális szellemi teljesítmények feltárása és ezen életművek nyilvánossággal való megismertetése lehet a kiindulási pont. A 2009-ben, kilencvenegy éves korában elhunyt Kemény Judit életművének, alkotói útjának ez a szellemi háttér adja meg értékét.
2012. szeptemberétől két helyszínen ismerheti meg a közönség Kemény Judit művészetét. A Nemzeti Színházban szeptember 16-án, a monográfia kötet bemutatóval együtt az 1943 és 1975 között készült Zene-sorozatából nyílik kiállítás. Szeptember 20-án Kemény Judit életművének feldolgozását és annak bemutatását mecénásként támogató Commerzbank Galériában láthatóak a művész alkotásait. A kiállításon dokumentációs anyag is megtekinthető: fotók, divattervek, dramaturgiai kísérletek segítenek megérteni a kort, amelyben Kemény Judit élt.