Körülbelül kétezren vettek részt tegnap este az azeri gyilkos átadása miatt szervezett Kossuth téri tüntetésen. A demonstráció szónokai Magyarország nevében bocsánatot kértek Örményországtól az Azerbajdzsánban hősként ünnepelt és pénteken szabadon engedett Ramil Safarov átadása miatt.
Bocsánatkérést és vizsgálatot követel az Országos Örmény Önkormányzat is, amelynek elnöke, Serkisian Szeván kijelentette: azt a nemzetközi konvenciót, amire hivatkozva Magyarország átadta Safarovot, nem arra találták ki, hogy egérutat engedjenek a bűnelkövetőknek. Ezt így látja Bárándy Péter ügyvéd, egykori igazságügy-miniszter is, aki szerint annak idején szóba sem kerülhetett, hogy Ramil Safarovot átadják Azerbajdzsánnak. Bárándy úgy emlékszik, miniszteri ciklusa idején az azeri fél legalább egyszer informálisan kísérletet tett arra, hogy elérje, az ügyben a bakui hatóságok járhassanak el. Az azeri férfi t azonban brutális gyilkossága miatt hazájában nemzeti hősnek tekintették, így esély sem lett volna rá, hogy a cselekményt ott tárgyilagosan ítéljék meg. Később az azeriek többször próbálkoztak – erősítették meg más források –, de az igazságügy azzal érvelt, hogy még nem született ítélet, és nem kívánnak beavatkozni a bíróságok működésébe. Safarov esetében azonban a 2007-es jogerős verdikt végrehajtásának átadását sem látták indokoltnak, pedig a budapesti külképviselet mindent bevetett. Állítólag még azt is igyekeztek a magyar félnek bemutatni, hogy az örmények hány azeri embert űztek el Hegyi-Karabah területéről. Bárándy ezzel kapcsolatban leszögezte: ha valóban így volt, és Safarov tettét a két ország közötti területi vitákkal és etnikai konfl iktusokkal igyekeztek mentegetni, az még inkább alátámasztja, hogy helyesen tagadták meg a gyilkos átadását. A kormány által gyakorta hivatkozott, az elítéltek átszállításáról szóló 1983-as strasbourgi egyezményből, illetve a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996-os törvényből ugyanis legalább két dolog következik. Humanitárius megfontolások azt indokolják, hogy lehetőség szerint mindenki a saját hazájában töltse le a büntetését, de nem kevésbé fontos annak az államnak a bünte tőjogi igénye sem, amelynek a területén egy külföldi esetleg igen súlyos bűncselekményt követett el. Egy az igazságügyi külkapcsolatokban járatos szakértő megerősítette: az azeriek Safarov ügyében többször tapogatóztak. Ám forrásunk emlékeztetett arra, hogy a strasbourgi egyezmény nem kötelezettségeket ír elő, hanem lehetőségeket szabályoz. Vagyis: a külföldivel szemben hozott ítélet végrehajtásának átadását kérheti maga az elítélt, illetve saját állama, de kezdeményezheti a verdiktet hozó ország is. Az viszont, hogy mi történik, már a két fél közti tárgyalások eredményétől függ. Bármelyikük indokolás nélkül mondhat nemet, s maga az érintett is dönthet úgy, hogy nem akar hazatérni – a hozzájárulására csak akkor nincs szükség, ha a jogerős ítélet a kiutasítást is tartalmazza. A nemzetközi jog rögzíti ugyanakkor, hogy az ítélet végrehajtását átvevő államnak minden lényeges döntésről tájékoztatnia kell a másik felet, akár új eljárást kezdeményeznek, akár a tettes feltételes szabadításáról döntenek vagy kegyelemben részesítik. A közlésre vonatkozóan azonban a strasbourgi egyezmény határidőt nem tartalmaz. Azt sem, hogy az intézkedést megelőzően vagy csak utána kell-e információt adni. Azerbajdzsán tehát elvileg nem sértette meg a szabályokat.
forrás: nol.hu