Alig fejeződött be a londoni olimpia, a figyelem máris a következő, brazil ötkarikás játékokra szegeződik. Vajon a magyar csapat képes lesz megismételni, netán felül is múlni a 2012-es nyári játékokon mutatott teljesítményét? Szakértőkkel beszélve úgy tűnik, ez nem lehetetlen, de nem is lesz egyszerű.
A négy évvel ezelőtti, pekingi olimpián a várakozásoknál szerényebben szerepeltünk, az ott megszerzett három aranyéremnél kevesebbet csak az 1924-es párizsi olimpián, valamint az első három nyári játékon (sorrendben Athén, Párizs és St. Louise) gyűjtöttek be a magyar sportolók – természetesen figyelembe kell venni, hogy összehasonlíthatatlanul több versenyző küzd manapság, jóval több sportágban, mint száz évvel ezelőtt.
A kínai játékokat követően felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint valójában ennyire képes a magyar sport, és a korábbi olimpiákon, Sydney-ben és Athénban mutattunk többet a reálisnál. A szakértők által említett okok közt a forráshiányos finanszírozási háttér, az elavult létesítményhálózat, az apadó utánpótlás egyaránt felbukkant. Akkor azt jósolták a hozzáértők, hogy a következő olimpiákon sem lesz fényesebb a szereplésünk.
A kedélyek lehűtése sikerült, a londoni olimpia előtt az optimisták közé tartozott, aki 5-6 aranyéremre számított. A lapunk által a játékok vége felé megkérdezett szakértők sem mind reméltek ekkora éremesőt, mint amiben részünk lett, volt, aki négy arannyal már elégedett lett volna. Ehhez képest nyolcat akasztottak sportolóink nyakába, mellé jutott még négy ezüst, öt bronz és több, pontot érő helyen is magyarok végeztek.
Dénes Ferenc azok közé tartozik, aki szerint nem a londoni teljesítmény lóg ki a sorból, hanem a pekingi. Az első Orbán-kormány idején a sportot felügyelő tárcánál államtitkári posztot betöltő sportközgazdász úgy véli, 17-18 érem „alapból” benne van a mindenkori magyar csapatban, ezért szerinte nem volt megalapozatlan a várakozás 2008-ban, hogy ennyi éremmel térjenek haza sportolóink. Annak, hogy ez Pekingben nem jött össze – néha milliméterek, tized másodpercek hiányoztak a fényesebb medál megszerzéséhez – számos oka van.
A sportközgazdász szerint érezhetően megváltozott a sportot körülvevő közeg, most nagyobb figyelem hárul ide. Megemlítette, hogy a véleményadó politikusok közül többen is elkötelezettek a sport mellett. Kérdésünkre, hogy ez pénzben is megnyilvánul-e, azt mondta, hogy nem feltétlenül ebben mérhető a különbség a két olimpiai ciklus között, hanem „a sport körüli hangulatban”, ami a győzni akarást sugározta át –a tapasztalatok szerint sikeresen – a sportolókra. Az is igaz – tette hozzá –, hogy a kormány számára a sport stratégiai ágazat, amelyre milliárdokat fordítanak. Példaként a társaságiadó-kedvezményt említette meg, ami öt kiemelt sportágnak (labdarúgás, vízilabda, jégkorong, kézilabda, kosárlabda) biztosít forrásszerzési lehetőséget.
Mint látható, olyan csapatsportágak a kedvezményezettek, amelyek közül csak a kézilabda, annak is a férfi szakága képviseltette magát a londoni olimpián (a jégkorong értelemszerűen nem is lehetett ott). A többiek az új stratégiai programban bízhatnak, amelyet a brit fővárosban mutatott be a Magyar Olimpiai Bizottság, és tizenegy sportág áll a fókuszában.
E koncepcióról többet egyelőre nem tudni, de arra mindenképpen készülnie kell a magyar sportvezetésnek, hogy a sikersportágainkban egyre nehezebb lesz jó helyezést elérnünk. Az éremtáblázat legalábbis arról árulkodik, hogy a játékokon megszerezhető érmek egyre kevesebb ország közt oszlanak el. A magyar csapat 2000-ben Sydney-ben, illetve 2004-ben Athénban egyaránt összesen 17 érmet szerzett, ebből 8 aranyat, ez mégsem volt elég ahhoz, hogy a legjobb tíz között végezzünk a táblázaton (mindkét alkalommal több ezüstéremmel zártunk, mint most, ám ez akkoriban a 13. helyhez volt elegendő), míg most a 9. helyet sikerült megszereznünk az éremtáblázaton. (Pekingben huszonegyedikek lettünk.)
A választ a Távol-Keleten kell keresni: azzal, hogy Kína bejelentkezett a sportnagyhatalmi státuszra, gyilkos éremszerzési verseny kezdődött, melyben egyedül az Egyesült Államok tudja a lépést tartani a kínaiakkal, de a többiek – az oroszok, ausztrálok, németek, Dél-Korea, de itt említhetjük a franciákat, olaszokat, japánokat, briteket is – sem akarnak nagyon lemaradni. Láthatóan presztízskérdéssé vált, ki hol végez az éremtáblázaton, s a jobb helyezés érdekében olyan sportágakat is fel fognak fedezni maguknak, amelyekben korábban nem értek el tartós sikereket. Érdemes megemlíteni az erős európai tradíciókkal rendelkező vívást, ahol a londoni játékok során patverseny), amelyben két távol-keleti ország, Kína és Dél-Korea csapott össze a fináléban. A kajak-kenu egyelőre nem a nagyhatalmak terepe, de éppen ezért fel kell készülni rá, hogy ez az „éremlelőhely” előbb-utóbb felkelti az Egyesült Államok és Kína érdeklődését, pedig nem számít a legnépszerűbb sportágak közé.
Dénes Ferenc szerint az marad a kisebb országok esélye az éremszerzésre, ha specializálódnak. A kínaiak előretörésére azonban mindenhol számítani kell, mert náluk nem a piaci visszajelzés határozza meg a sportágválasztást. A kínaiak további nyomulására számít Elbert Gábor is, aki a szocialista érában volt sportszakállamtitkár: úgy látja, a kínaiak – illetve általában a demokratizálódás előtt álló államok – az egyéni sportágakban igyekeznek minél több érmet szerezni, míg máshol a csapatsportágakon van nagyobb hangsúly, az üzleti szempontok miatt. Az egyéni sportágak aranya viszont könnyebben szaporítható, mivel többféle a megmérettetési lehetőség.
A szakember a londoni olimpia kapcsán a magyar csapat mellett dolgozó sportpszichológusok eredményes munkájára hívta fel a figyelmet.
– Tanulságos volt, ahogy rezzenéstelen arccal győztek Gyurtáék – mutatott rá a mentális felkészítés fontosságára.
A kilátásokat illetően óvatosan fogalmaz Elbert Gábor, szerinte félrevezető lenne azt gondolni, hogy minden rendben van a magyar sportban. Példaként a vívást említette, ahol Szilágyi Áron kardgyőzelme ellenére bajokat lát. Úgy véli, az olimpiai ciklus felépítésén változtatni kell, nem elég, ha csak a második két évben biztosítottak a feltételek a felkészüléshez. Persze a pénzen kívül másra is szükség van: a szakember szerint példaértékű szisztematikus munka folyik a birkózó- és cselgáncsszövetségeknél. Állítja, a siker záloga az, hogy egységesen tudnak kiállni az érdekeikért.
Nem csak a háttérmunka nehezítheti meg a londoni szereplés megismétlését Elbert Gábor szerint. – Az ausztrálok biztos többet vártak maguktól, de az időzóna-eltérés miatt nem úgy alakultak a dolgaik, ahogy eltervezték. Ilyesmivel küszködött a magyar csapat is Pekingben, ez is közrejátszott abban, hogy kevés aranyérmet szereztünk – mondja, emlékeztetve arra, hogy legközelebb Brazíliában rendezik az olimpiát. Abban azért lehet bízni, hogy a kontinensek közti utazás nem mindig gyengíti az esélyeinket: tizenkét éve Ausztráliában szépen helytállt a magyar csapat.
„Nem lehet eltemetni”
„A sportszakmai helyzetértékeléssel az Emberi Erőforrások Minisztériuma javasolja legalább az olimpia végét megvárni, amikor az érintett sportszakmai műhelyek és a Magyar Olimpiai Bizottság már nem a minél sikeresebb nemzeti szereplés feladataira koncentrál” – ezt a választ kaptuk a szaktárcától, miután múlt csütörtökön azokkal a kérdésekkel fordultunk hozzájuk, amelyeket a sportközgazdász nyilatkozóinknak is feltettünk. A minisztérium sportért felelős államtitkársága (melynek vezetője Czene Attila, az 1996-os olimpia 200 vegyes úszószámának győztese) fontosnak tartotta hozzátenni: „A magyar sportot soha nem lehet eltemetni, az része a kultúránknak, nemzeti identitásunknak.
Ennyi jut a sportra
A most zárult olimpiai ciklusra összesen 6,5 milliárd forintot költött a kormány – tájékoztatta lapunkat az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A következő ciklus forrásait firtató kérdésünkre ezt a választ kaptuk: „A ráfordítások tervezése továbbra is a sportszakmai szervezetek bevonásával történik”.
A sport területén 2013-ban az egyik legjelentősebb feladat a 2016. évi Rio de Janeiró-i olimpiára és paralimpiára történő felkészülés megkezdésének biztosítása – szerepel a jövő évi költségvetésben. Jövőre erre a területre (azaz a sport és szabadidős tevékenységekre és szolgáltatásokra) összesen csaknem 71,4 milliárd forintot szánnak, miközben az idei előirányzat 63 milliárd forint volt.
A növekmény azt jelenti, hogy az államháztartásból a sportra a kiadások 0,5 százalékát fordítják, szemben az idei 0,4 százalékkal: nagyjából annyit tehát, mint amennyit a kormány a műsorszórási és kiadói tevékenységekre és szolgáltatásokra áldoz. Kevesebb jut jövőre a külügyekre, több az alapkutatásokra.
Forrás: nol.hu