Beszélgetés Millard Fullerrel, a Habitat for Humanity alapítójával
A Habitat for Humanity nemzetközi lakásépítési program olyanokon próbál segíteni, akik önerőből nem tudnának otthont teremteni maguknak, de éreznek magukban hitet és erőt, hogy másokkal összefogva tegyenek valamit sorsuk jobbrafordulásáért. A mozgalom alapítója és vezetője a Házat Hazát Alapítvány meghívására érkezett hazánkba, hogy személyesen is meggyőződjön róla, mennyire vált be a programja Magyarországon. Gödöllőn, a tíz Házat Hazát háznál tett látogatása alkalmából kértük fel rövid beszélgetésre.
| Millard Fuller Habitat alapító középen, Lőrincz Kálmán Házat-Hazát igazgató jobb oldalon, Amerikai önkéntes bal oldalon |
– Látogatásának, úgy tudom, több célja is van.
– Elsőként köszönetet szeretnék mondani Lőrincz Kálmánnak, a Habitat-program magyarországi meghonosításáért. Második célom az, hogy megkezdjük a hivatalos előkészületeket a jövő évi közös nagy vállalkozásunkhoz. 1996-ban ünneplik ugyanis önök a honfoglalás ezerszázadik, mi pedig mozgalmunk fennállásának huszadik évfordulóját. Ennek jegyében jövő augusztusban Magyarországon rendezzük meg az úgynevezett Carter-munkahetet. Carterékhez sokéves barátság fűz bennünket, közel lakunk egymáshoz, ugyanannak az egyházközösségnek a tagjai vagyunk – a volt elnök rendszeresen tanít a vasárnapi iskolában, s ha nem ér rá, én szoktam helyettesíteni. 1984-től kezdve Jimmy Carter és felesége minden évben egy-egy hetet tölt el a Habitat valamelyik építkezésén, és úgy tervezzük, hogy ezt a hetet jövőre Magyarországon, Gödöllőn, illetve Máriabesnyőn töltik, ahol több száz amerikai önkéntessel és a Házat Hazát Alapítvány itteni tagjaival együtt húsz házat szándékozunk felépíteni. A könnyűszerkezetes házak elemeit Amerikából hozzuk, önöknek csak az alapokat kell megépíteniük. Nem a vendéglátóink iránti udvariasságból mondom, hanem mert valóban így van: Carter elnök mindig nagy szeretettel gondol Magyarországra – ez a rokonszenv nyilván azokra az időkre vezethető vissza, amikor az ő döntése nyomán került vissza Magyarországra a Szent Korona. Nos, kedden, július negyedikén, ami nemcsak nemzeti ünnepünk, hanem legidősebb fiam születése okán is jeles nap számunkra, az a megtiszteltetés érte Lindát, a feleségemet és engem, hogy a leendő lakástulajdonosok nevében is szimbolikusan birtokunkba vehettük a máriabesnyői telkeket, melyeken az úgynevezett Carter Work Project zajlik majd jövőre.
– Fuller úr, mi indította Önt annak idején a Habitat for Humanity megalapítására?
– A Habitat valójában egy Georgia állambeli kis keresztény közösségből nőtt ki. A közösséget egy Clarens Jordan nevű baptista lelkész alapította 1942-ben, azzal a céllal, hogy felkarolja a helybeli szegény sorsú, jogfosztott, elnyomott négereket. Jómagam ott éltem a közelben, de nem tudtam Clarens Jordan közösségéről. Alabama fővárosában, Montgomeryben jól menő ügyvédi irodám volt, gazdag ember voltam, hatalmas házban laktam, óriási luxuskocsival furikáztam, nagyvilági életet éltem. Egyvalamiről azonban megfeledkeztem a nagy pénzhajhászásban: a családomról. És erre csak akkor döbbentem rá, amikor a feleségem elhagyott. Utána utaztam New Yorkba, és sikerült kiengesztelnem. Vallásos ember lévén égi jelnek, figyelmeztetésnek vettem a dolgot, és Lindával együtt elhatároztuk, hogy új életet kezdünk. Ekkor kerültem kapcsolatba Jordan közösségével, és elhatároztuk, hogy házakat építünk a rászoruló feketéknek. Clarens Jordan, szegény, nem érhette meg az első házak átadását, az építkezés dandárjában halt meg, prédikációírás közben, 57 éves korában.
Lindával együtt úgy éreztük, nekünk kell folytatnunk, amit ő elkezdett. Öt évig építgettük a házakat Amerikában, aztán három évig Afrikában. Ott, Zaire-ben érett meg bennem a gondolat, hogy ki kellene bővíteni, nemzetközivé, ha lehet világméretűvé kellene tenni egy olyan lakásépítési programot, amely profitszerzés nélkül, az érintettek aktivizálásával olcsóbbá tenné és meggyorsítaná a lakáshoz jutást. Akkor hazautaztunk, és egyetlen irodahelyiségben, egyetlen alkalmazottal megalapítottam a Habitat for Humanityt. Ez 1976-ban volt. Azóta 46 országban működik Habitat-sejt, Amerikában 1168 városban van Habitat-település, és eddig harmincezernél több házat építettünk fel világszerte.
– Hogyan foglalná össze pár mondatban a Habitat-mozgalom filozófiáját?
– Alapvetően három filozófiáról beszélhetünk. Az első a kalapács filozófiája. Mint tudjuk, Jézus ácsként dolgozott, egyik legfontosabb szerszáma a kalapács volt. Ez a szerszám számunkra két dolgot jelent. Először: a vallás több mint prédikáció, több, mint ima és ének. A vallás szeretet. „Szeresd felebarátodat mint tenmagadat” – mondja a Biblia. S ezt a szeretetet nem elég szóban hangoztatni – mondjuk mi – tettekkel kell bizonyítani. Másodszor: sokféle vallás van, a századok folyamán, és sajnos napjainkban is emberek ezreit ölték és ölik halomra ennek vagy annak a vallásnak a nevében. Mi viszont azt mondjuk: tegyük félre vallási (politikai, ideológiai) ellentéteinket, ragadjuk kalapácsot, és építsünk házakat katolikusnak, protestánsnak, baptistának, zsidónak – felebarátainknak.
A második a malter, a habarcs filozófiája. Mi nemcsak házat építünk, hanem embert is. Embert, aki, mint a habarcs a háznak, kötőelemévé lesz családnak, kisközösségnek, társadalomnak egyaránt.
A harmadik pedig a jézusi gazdálkodás filozófiája. Ennek lényege az, hogy a szegénytől ne kérj kamatot. A világ három legnagyobb monoteista vallása hirdeti tökéletes egyöntetűséggel ezt az elvet, és mi mindent megteszünk azért, hogy a mai körülmények között is érvényt tudjunk neki szerezni.
– Ön megalapításától kezdve rendszeresen figyelemmel kíséri a Házat Hazát Alapítvány magyarországi működését. Most, hogy ismeretei néhány személyes benyomással is gazdagodtak, miként ítéli meg az alapítvány hároméves tevékenységét?
– Ami itt történt ez alatt a pár év alatt, az minden elismerést megérdemel. A harminc felépített ház a kívülálló számára talán nem sokat mond, de az alapítvány tagsága, amely munkája verejtékét, szeretetét és szolidaritását építette bele ezekbe a házakba, tudja, hogy ebben leendő családi fészkek ezreinek reménye is benne van. Lőrincz Kálmán személyében már-már fantasztikus, vasakaratú vezetője van az alapítványnak, jól bejáródott, profi irányítócsapata, és szorgalmas, erős hitű tagsága. És, ami engem a legjobban megragadott: azt hiszem, itt láttam, a gödöllői Habitat-emléktábla leleplezésekor a világ legszebb gyermekeit. Örülök, hogy emberhez méltó otthonokat építhetnek és építhetünk nekik.
De hogy ne csak dicsérjek, engedjen meg egy megjegyzést is: arra kérném a Házat Hazát Alapítványt, hogy a jövőben megfelelő nagyságú, de sokkal szerényebb kivitelezésű házakat építsen, hogy minél többen juthassanak lakáshoz, minél hamarabb.
Forrás: Nyugati Magyarság, 1995, augusztus